szerda, október 08, 2008

Négy magyar egy Hawker 800-on

Ez a cím egy kicsit rejtős, nem?

Igazából nem tudok semmit hozzáfűzni a hírhez, de annyira izgalmasan hangzik, hogy ezt a négy magyar tisztet vendégül látták Iránban. Miért vártunk ezzel egy hetet? Abban bíztunk, hogy nem derül ki? Annak örülök, hogy nekünk ilyen magáncégeink vannak, akik csak így vállalnak egy utat Kabulba, lássuk be nem egy hagyományos polgári célpont. Úgy nézem a wikipedián, hogy lerepül egybe majd 5000 km-t, akkor nem is kellett sehol leszállni útközben. Ide direkt egy régebbi verzió képét raktam be.

Ilyennel utazott a négy katonatiszt. Jó dolguk lehetett.

Remélem az irániak kedvességét, vendégszeretét tényleg megtapasztalták. Néha nem is értem, hogy működik az a rezsim, annyira lazák. Egyszer pl. minket is letartóztattak a rendőrök Teheránban, érdekes történet volt, most nem mesélem el hosszan. A lényeg, hogy amikor a kapitányság udvarán megkérdezte a rendőr, hogy segítenék-e neki bevinni egy 50 kilós rizseszsákot az őrszobára (ezt a rendőrautóval hoztuk magunkkal), akkor tudtam, hogy nem lesz baj. És tényleg jó fejek voltak, együtt teáztunk, gyakoroltuk velük az alapszintű angolt, mi aláírtuk a perzsanyelvű jegyzőkönyvet, ők meg nem kérték az útlevelünket és elhitték a hasból bemondott nevünket :)

15 megjegyzés:

Trau írta...

Napsugarast!

"Ilyennel utazott a négy katonatiszt. Jó dolguk lehetett."

Nem illik a weblaphoz ez a fajta demagógia. Az ügyet kicsit jobban ismerve jelezném, hogy alapvetően költségvetési okai voltak a kisgép bérlésének: egészen egyszerűen ez volt a legolcsóbb megoldás a választékból.


Üdv!

Trau

Névtelen írta...

Trau

Minden malíciától mentesen. Honnan volt a legyegyszerűbb megoldás? A cél gondolom Baghlan reptere volt? De hol szálltak fel?

Névtelen írta...

"alapvetően költségvetési okai"? Nem lett volna olcsóbb "bevárni" egy gépet, és azzal kiutazni? Kovács Gyula halálakor hány napot várt a vizsgálóbizottság a gépre?
Na ne etessük már egymást!
Remélem,amikor katonáink hazajönnek szabadságra, akkor is a "legolcsóbb" megoldást választja a HM.

wape írta...

Trau,

Valóban votl benne némi malíciózusság, elnézést kérek tényleg, de nem tudtam egyszerűen megállni, hogy ne képzeljem amint egy ilyen gépen utazhatnak. Bocsánat.

De be kell lásd, azért manapság már olyan problémás kijutni Afganisztánba. Ha nagyon kellett sietniük (szervezés) vagy nekik kellett magukkal vinni az össze bilicses táskát, akkor talán. De azért ez a magyar viszonyok között szokatlan. Egyébként a címem waape kukac yahoo pont com, kérlek győzz meg valami infoval :)

Bálint, Kabulba mentek nem Baglánba és Bp-ről szálltak fel, a cég is magyar.

Péter

wape írta...

Na ezt egy kicsit gyorsan kalapáltam be, a fenti komment értelmetlen lett. Itt az értelmes:

Trau,

Valóban volt benne némi malíciózusság, elnézést kérek tényleg. Nem tudtam egyszerűen megállni, hogy ne képzeljem amint egy ilyen gépen utazhatnak. Bocsánat.

Be kell lásd, azért manapság már nem olyan problémás kijutni Afganisztánba. Ha nagyon kellett sietniük (szervezési hiba???) vagy nekik kellett magukkal vinni az össze bilicses titkos táskát, akkor talán. De azért ez a magyar viszonyok között szokatlan. Egyébként a címem waape kukac yahoo pont com, kérlek győzz meg valami infoval :)

Bálint, Kabulba mentek, nem Baglánba és Bp-ről szálltak fel, a cég is magyar. Talán ezt trau is megerősíti

Péter

Névtelen írta...

Baghlanba nincs repülőtér. Kabulba jöttek az reptér átadási ceremóniára.Tényleg jó dolguk volt a gép belső berendezését ismerve ( utaztam már ilyennel, bőrfotelek plazmatévé ami a géporrában elhelyeztt kamerán közvetiti a le és felszállást stb)
Viszont az is igaz amit Wape irt hoztak olyan cuccokat a bilincses táskában amit egy polgári járaton nehéz lett volna megmagyarázni.
Hogy olcsóbb volt e? nem hiszem 4 repüjegy budapest kabul vonalon
fő kb 1 milla ha biznisz osztályon utaznak akkor is 2 millánál nem több.

A gép bérlése 10 millába került.
Ennyi erővel kijöhetett volna egy miniszter is nem csak egy tábornok
A belgák részéről egész magas rangú delegáció volt. A testőrök és újságírók számából ítélve :)))

Flashbang

Névtelen írta...

Flashbang

Köszi ezt a finom infot. Én megértem ha a biztonság ára 10 milla, nem sokallom.

Ha lehet te is írjá má nekem egy emailt. Legalább akkor ha hazajöttél.
üdv
wape

Névtelen írta...

Mikor volt ez hír, asszem hétfőn, ugye?
A Kossuth-krónikában a tudósító azt mondta, hogy felhívta a HM-et, ahol csak rácsodálkoztak, nem is tudtak róla. Akkor utána este lett egy sajtóközlemény, amiben már azt mondták, hogy 1 hete történt.

Nem tudom mit gondoljak, de miért csinálják úgy, hogy az embernek lehetősége legyen sumákságot érezni.

Trau, ha már ilyen jól értesült vagy, akkor tényleg mondj is valami konkrét dolgot.

Nincs itt semmiféle demagógia, ezt az utat (is) közpénzből szervezték, így minden adófizetőnek joga van tudni mennyit, hogyan, miért, mennyiből...

Szerintem meg csak későn eszméltek, és máshogy nem tudtak volna kijutni.

http://www.magyarorszagkatonai.hu/

Trau írta...

Napsugarast!

A kiutazó négy fős delegáció időpontra (a reptér átadási ceremóniájára) ment: így nem volt lehetséges a "megvárunk egy gépet, majd kiérünk valamikor" üzemmód.
A hozzám eljutott információk szerint a Budapestről Kabulba elrepülés (beleértve a szükséges biztonsági intézkedéseket, követelményeket) olcsóbb volt egy bérelt kisrepülőgéppel, mint ha egy nyugat-európai NATO-támaszpontra kell kibumlizni egy Ancsával, majd onnan akár több megállóval, több nap alatt kijutni Kabulba egy NATO-gép fedélzetén. Arról nem is beszélve, hogy visszafelé is biztosítani (és fizetni) kellett volna az Ancsa útját oda-vissza...

Hangsúlyozom, ezek a hozzám eljutott infók, melyek hitelességéről én meggyőződtem, de nyilvános infókból ugyanezt más már valószínűleg nem tudná megtenni.

Ja és persze nem Orosz Zoltán döntött arról, hogy hogyan és mivel repülnek.



Üdv!

Trau

Névtelen írta...

A közérdekű adatok szerint az HM vezetők közül egyik sem utazott 1 millás repjeggyel sem 2007-ben (http://www.hm.gov.hu/files/9/3868/allami_vezetok_utazasok_2007_osszefoglalo.pdf) sem 2008 első félévében (http://www.hm.gov.hu/files/9/3868/allami_vezetok_utazasok_2008_2negyedev.pdf)
Biztos, hogy volt oka volt a különgépnek...

Névtelen írta...

Trau Bécsből Minden nap indul gép Dubaiba. Dubaiból minden nap három gép indul Kabulba.
Ja hogy a tábornok bajtársnak várni kellene hat órát a Dubai reptéren na az már vérciki ugye .
Hülyeségre mindig van pénz. EZ lehetne a HM mottója

Üdv

Flashbang.

Névtelen írta...

Kösz az infokat sráok. Megint tanultam valamit.

Trau írta...

Napsugarast!

flashbang:
A felvázolt megoldás turistáknál működik. NATO műveleti területre utazó főtiszteknél nem.
Nem véletlen az sem, hogy mondjuk a magyar PRT-váltás sem menetrend szerinti gépekkel érkezik.


Üdv!

Trau

Névtelen írta...

Elmondom először mit láttam, aztán megmondjátok mi lehetett. Koppenhága, nemzetközi reptér, kb. 2 tucat dán katona ISAF felvarrással külön búcsúzkodik a rokonoktól, barátoktól. Fiatalok voltak, nem tábornokok

A legelső ötletem, hogy valameddig kereskedelmi géppel fognak menni, lehet csak Németországig, de az is lehet, hogy Dubaiig.

Az is lehet, hogy katonai gép a nemzetközi terminálból indul?

Más ötlet?

Ezt csak Traunak írtam, de Flashbang egyébként lehet olyan, hogy ilyen géppel kell menniük, különösen ha bilincses táskákat is cipelnek, ahogy említetted

wp

Névtelen írta...

Szia Trau

Láttam már Nato müveleti területre főtisztet érkezni polgári géppel. Igaz VIP osztályon utazott és Dubai ba is bedugták a VIP váróba, hogy ne kelljen a népekkel vegyülnie. :)) Nem magyar volt az igaz.De a segédtisztje bilincses táskát cipelt
Azt nem tudom, hogy tudtad e hogy hiába fizették ki a pénzt a bérlésért. A visszaútra a magyar delegáció már nem szállt fel a bérelt gépre hanem a belga váltás gépével jöttek vissza Európába ahová mégiscsak ki kellett küldeniük az Ancsát A bérelt gép üresen repült vissza.
Megint csak No comment.

Üdv Flashbang