vasárnap, október 05, 2008

ÖM-MÖSZ fejlesztés

Az előző posztból talán a lényeg maradt ki, az értékelés. Az afganisztáni fejlesztésekre szánt magyar pénz legértelmesebb felhasználása az amit az ÖM-MöSZ páros csinált. Azt még persze meg kell látni, hogy hogyan költik el pénzt. Az hogy négyszereződött a forrás, és hogy a elképzelések egy helyi tapasztalattal rendelkező NGO-val közösen lettek kidolgozva és lesznek végrehajtva, ez idáig a létező legjobb. (Az előző posztból lemaradt, hogy minden körzetben eszközosztás is lesz és nyári itthoni sajtótájékoztató a kinti halálesetek miatt maradt el. Ezt magyarázza meg nekem valaki! Mi volt ebben a ráció.)

Nem tudni, hogy az idei 500 millió miként lesz elköltve, ki mennyit kap, de ha én lennék döntéshozói helyzetben, azt a pénzmagot, amelyeket nem közvetlenül NGO-k pályázhatnak (ez 210 millió azt hiszem) és nem a HM kap meg (múltkor volt ilyen, idén nem tudom adtak-e az MH-nak), szóval a maradék részben növelném az EU-s vagy ha van más hasonló jellegű pályázatra elkölthető részt.

Az EU-s alapban korlátozott a pénzmag. 10 milliót hirdettek meg, az leugrott 8.3 vagy 8.7-re néhány belső adminisztratív lépés után. Ebből vitt el négy projekt pénzt, de hogy mennyit nem tudni. Szerintem a mi 400.000 euros nyereményünk kis tétel volt. Hasamra ütök, szerintem elment 3 millió euró.

Ami maradt az is elég sok. Az ÖM idén kaphatna 50 milliót a 25 helyett. hogy azzal pályázzon önrészként. 100 a rendőrségnek, 100 a HM-nek 210 a NGO-knak. Meg is van az 500 (510). Nem így lesz valahogy az Oktatási Minisztérium is fog szerintem kapni, mert úgy emlékszem afgán diákok fognak jönni Magyarországra.

Egyébként úgy emlékszem a 210 milliós keretet a MöSZ kapta meg egyedül. Bár ezt senki sem jelentette be idáig sem a MöSZ, sem a KüM. Biztos várnak a szerződés aláírásig a bejelentéssel.

Ja a csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentették az is, hogy a ÖM-MöSZ páros idén is fog pályázni. Na de mennyivel?

Az ÖM 25 millióját még még az első 2007-es 500 milliós büdzséből kapta. Azt sikerült másfél év alatt (idén nyárig) nyertes pályázattá fejleszteni. Ezért senki sem dicséri meg a ÖM-es és MöSzös embereket, pedig nagyon nehéz és idegesítő munka lehetett. Az EU-nál pályázni nem olyan mint Magyarországon, ahol bemondásra adnak milliókat, vagy elég néha egy egy oldalas pályázati lapot kitölteni.

Itt van mutatóban a a US. Army Corps of Engineers pályázata kunduzi és baglani járási rendőrállomások építésére. 275 oldal. Érdemes belelapozni, hogy lássuk mennyire bonyolult pályázni külföldön.

Visszatérve talán ez az igazán kiemelkedő ebbe a projektben, hogy meg tudtak írni egy pályázatot a minisztériumba (bár a MöSZnek van gyakorlata, nyert már, és most is biztos segített). A MöSz infója - valszeg a legtartalmasabb és legpontosabb a projektről itt van.

Közben kiderült, hogy a Fejlesztési Szakértői Munkacsoportban az érintett minisztériumok munkatársai ülnek, akik ha jól láttam leginkább a képviselt intézményük nemzetközi kapcsolataiér felelősek. Ha jól következtetek az afganisztáni fejlesztéssel kapcsolatos stratégia fejlesztési tervezés, célok, eszközrendszerek stb. a külügy irányítása alatt maradt és eza munkacsoport ebbe nem szól bele.

Nincsenek megjegyzések: