hétfő, október 20, 2008

Álmaink és tapasztalataink, ha az afgánok kell segíteni

Ez nem egy reakció az előző poszt első hozzászólására, hanem inkább néhány gondolat, amit az a hozzászólás ébresztett. Köszönet érte.

Hello Péter,

Egyetértek. Bár nem értek a fejlesztéshez, de úgy vélem önrész mindig kell. Nem tudom most mi a helyzet, hogy mennek a fejlesztések és a segélyek PRT részről, de az önrészt szerintem be kell vezetni.

Ez egyébként egy újabb fényes példája, hogy a nem megfelelő felkészülés után és némi tízmilliók (száz?) esetenként értelmetlen elköltése után, mi is rájövünk arra, amire máshol (pl az EU-ban) már rájöttek.

Lehet tudni, hogy a német, litván, cseh, stb PRT katonai része a CIMIC projektekhez kér e önrészt az afgánoktól?

Úgy hallottam a svéd PRT (katonai rész) pl nem is csinálhat semmit, ami fejlesztés, csak civileken keresztül megy a dolog. Biztos, azért mert a civilek elve másképp nézik (nagyobb tapasztalattal, intézményi tudással), hogy az afgánnak mire van szüksége és mire nem.

Az űrkikötős plakát meg a hasonlók, hogy is mondjam, szomorú vagyok az ilyenektől. Biztos a katonáknak le kell valahogy vezetni a frusztrációjukat, hogy az ő szemszögükből milyenek az afgánok (sok negatív tulajdonság) és ezért ilyen poénokat engednek el. De miért lepődnek meg? Mi ebben a furcsa, hogy űrkikötőt akarnak? Ez csak egy csecsemőnek újdonság, hogy a vakszegény ember néha még a saját reális szükségleteivel sincs tisztában.

Nyomornegyedek Magyarországon műholdtányérokkal és plazma tévékkel? Sufnituningolt 1-es Golfok, ősi BMW-k és Ladák? Miért nem jön le a párhuzam a katonáknak? Mit kell ezen csodálkozni? Azaz csodálkozzon rajta nyugodtan, csak aztán csodálkozzon el magán is az illető.

Sokan – nemcsak a katonák – ott vannak eltévedve, hogy valami romantikus álomból kiindulva azt képzelik, az adakozó örül, hogy adhat, a szegény ember meg örül mindennek amit kap (lásd még ajándék ló). De volt már olyan karácsonyi ajándék, ami titokban teljesen feleslegesnek tartottál? Kaptál már olyan ajándékot, aminek te semmi hasznát nem veszed, viszont aki adta, úgy gondolta, hogy nagy szükséged van rá?

Tudatlanságunkban azt képzeltük az afgánokról, hogy:

- nagyon kedves vagy nagyon barátságos

- ha adunk neki akármit mindenképpen örülni fog/hálás lesz

Nem vettük figyelembe, hogy a hosszútávú segélyezés minden ember csoportra károsan hat. Palesztinok, afgánok, etiópok stb, ha éveken át, évtizedeken át segélyezve vannak meggyengül az önfenntartási ösztönük. Elfelejtik azt az életmódot, választási reakciókat, ingereket, amelyek a hagyományos és fenntartható életmódjukat jelentették. (erről most nem írok többet, mert nem értek hozzá, de van róla szakirodalom vagy kijavít valaki).

Minket extrán frusztrál, hogy nemcsak nem örülnek annak amit adunk, de még át is próbálnak verni.

Mondom még a saját házunk táján levő példákat sem voltunk hajlandóak figyelembe venni. Emlékszem az első PRT idején, hogy ment a hollandok fikázása, hogy milyen keveset adtak, hogy az afgánok igényeit, hogy nem vették figyelembe, stb. (én is megkérdőjeleztem a sajtgyár értelmét, amíg meg nem jöttek az infok).

De van-e ma egyetlen Afganisztánt megjárt magyar tiszt, aki szerint, ha holnap átadnánk a PRT egy másik nemzetnek, nem ugyanezt mondák-e ránk az afgán tisztviselők? (öhm, érthető a kérdés?)

Tudta a magyar PRT, hogy más PRT katonai része milyen tapasztalatokat gyűjtöttek az afgánok gátlástalan segélyezése, megvásárlása kapcsán? Nem. Mert ha gyűjtöttünk volna tapasztalatokat, a CIMICkesek, katonák nem lepődtek volna meg az afgánok hozzáállásán.

Számítógép – státusszimbólum – be se kapcsolta? Ez még engem is meglepett, mindig tanulok valami újat. Igen ez is szomorú dolog. Ez sem passzol bele az idealizált képbe, amit az afgánokról őrizgetünk. Igen az afgánok között is vannak korrupt, képmutató, erőszakos, alattomos emberek. Sőt megkockáztatom: katonák és így magyar katonák is nagyobb valószínűséggel találkoznak ilyen emberekkel, mint rendes, tisztességes egyenes afgánokkal.

Nem egyértelmű miért? Mert zavaros időkben a zavarosban halászással lehet sikert elérni. Aki pozícióban van (rendőrfőnök, civil tisztviselő, polgármester, súra tanácsnokok) azok nagyobb valószínűséggel kerülnek ki ebből a körből. Azt akarom ezzel mondani, hogy a katonák negatív prekoncepcióját (milyen is az afgán) maga a környezet, amiben mozognak is segíti.

Arról ne is beszélve, hogy még az igazán büszke, öntudatos szegény ember is megremeg, ha mint egy kivilágított plakát közeledik hozzá a pénzes zsák. (lásd egy katona az egyenruhájában, autójában, amint közeledik). Hát persze, hogy mindenki kérni fog, hiszen már máskor is adtak.

Van-e lehetőségük katonáknak találkozni más fajta afgánokkal? Akik nem akarnak tőlük semmit? Nincs hátsó szándékuk?

Azt hiszem nem, pedig így egy olyan élménnyel lesznek szegényebbek, ami az éleslátásukat nagyban javítaná. Igen ez a rendszer hibája. Pedig egy napot úgy eltölteni, hogy civil ruhában együtt teázol az afgánokkal a csajkanában, együtt cigizel velük, vagy közös szálláson alszol velük, és – ez a lényeg – csak olyan kontaktusba kerülsz velük, ahol ők nem függnek tőled és te sem tőlük. Szóval ennek látásmód formáló ereje van. És utána nincs meglepődés.

Belátom tehát a rendszerben van egy csomó olyan hiba, amit nem lehet megkerülni, amin nekünk is át kell menni, meg kell tanulni a hibáinkból.

A kérdés az: ha a számítógép csak státusz szimbólumnak kell, ha a rendelő, a médiacenter egy tisztviselő kénye kedvétől függ, ha a kutak és mini erőművek lerohadnak, mert az afgánok nem érzik a sajátjuknak, nos akkor nem kellene elkezdeni valami más alternatív megoldáson? Nem kellene az erőforrások egy részét valami másra is kipróbálni? Egy részét.

A CIMICnek meg van a feladata, értik a dolgukat, tanulnak a hibáikból. Látom, hallom. Csak úgy érzem az elején kicsit olyan csodafegyvernek hitték, meg hogy olyan egyszerű, hogy az igényeket begyűjtjük, prioritizálunk, az árakat lenyomjuk, az afgán szempontokat szem előtt tartva egy afgán vállalkozóval felépítjük. Vagy inkurrenciából kiosztjuk (ma sem tudom mit jelent ez a szó, valaki megmondhatná) gyorssegélynek. Ezek része biztos sikeres volt, de a másik része lett a státusz szimbólum számítógép, a klinika felszerelés nélkül és amikről még nem is hallottam, csak a katonák őrzik magukban (és mesélik egymásnak).

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szervusz Péter!

Az űrkikötős plakát hollan örökség! Persze ez semmit sem változtat a tényeken, miszerint nem tudtuk hová tenni ezt a fajta magatartást. Pedig a fejlesztési projektek mindegyike a PDP alapján került betervezésre, azaz az afgán kormányzati és önkormányzati szervekkel történő - nem egyszer nehéz - egyeztetés után. Az tehát egyáltalán nem állja meg a helyét, ha valaki azt mondaná, hogy "hasraütve" találtuk ki a projekteket.

Természetesen voltak "klasszikus" CIMIC-projektek, amelyek lényegében azt szolgálták, hogy a "lekenyerezzük" a biztonsgunk szempontjából legfontosabb személyeket és csoportokat. A kivitelezés és tartalom szempontjából ezek a projektek sem voltak másabbak, mint a fejlesztési projektek.

Azt már az első PRT is észrevette, hogy az "ész nélküli" segélyosztogatás visszaüt. Mi már nagyon meggondoltuk, hogy kinek mit adunk. Kicsit talán keménynek tűnik, de a katonáink még vizet sem osztogattak "csak úgy", hiszen rögtön olyan tömeg vette volna őket körül, amely akadályozta volna a munkájukat.

Azon mi is gondolkoztunk, hogy van-e értelme a civil PRT-sokat folyton kísérgetni. A POLAD kivételével a többség ezt el is elvárta! A POLAD-dal kapcsolatban viszont ugyancsak fennállt az a kötelezettségünk, hogy a biztonságukért mi, katonák feleltünk a minisztériumok közötti megállapodás értelmében. Ez annyit jelent, hogy ha már mi feleltünk értük, akkor nem engedtük őket egyedül "bóklászni". Ez a felfogás teljesen normálisnak számít a katonák körében. Nem kellett volna betenni a kötelességeink közé! Nekünk se volt egy nagy élmény azt látni, hogy sorozatosan sértik meg a saját biztonsági előírásainkat!:)(Tisztelet a kivételnek!!!!!)

Egyébként lehet kritizálni a magyar PRT-t. Ennek ellenére a második váltás idején többször is kiemelték ISAF -szinten, hogy meglepően jók az eredményeink. Én ezt nem csak a körültekintő projektekben látom, de abban is, hogy az "élni és élni hagyni" elvet követtük. Az ellenünk irányuló incidensek relatív alacsony száma azzal is magyarázható, hogy következetesen visszautasítottunk minden afgán kérést, amely katonai erő alkalmazását célozta. Egyszer engedtünk a "kísértésnek", ami meglehetősen komoly következményekkel járt. Győztük utána rendbe tenni a renoménkat! :)

Üdv: Lippai Péter