Múlt hét előtti Narancs cikk

Magyar katona hősi halála Afganisztánban - Tisztázatlan körülmények között

A történelem, mondják, nem ismétli önmagát. Mégis, 2008. július 12-én az észak-afganisztáni Baglán tartományban működő magyar Tartományi Helyreállítási Csoport (PRT) az első alkalomhoz kísértetiesen hasonló módon szenvedte el második veszteségét.
Az áldozat, Nemes Krisztián posztumusz őrnagy annak a Kovács Gyula hadnagynak a helyére érkezett, aki 2008. június 10-én szintén egy robbanószerkezet hatástalanítását kísérelte meg. A két robbantást most már együtt fogja vizsgálni a kiutazó szakértői bizottság - reméljük, hogy valamit nyilvánosságra is hoznak majd a jelentésükből. Válaszokra nemcsak azért van szükség, mert a magyar közvélemény a napokban szembesült először az afganisztáni miszszió valódi veszélyeivel, hanem azért is, mert a sajtóban jelentett nyugati katonai áldozatok között nagyon ritkán vannak tűzszerészek. Ez pedig csak két dolgot jelenthet. Vagy a magyar tűzszerészeken próbálják ki a tálibok az új technikáikat, vagy mi csinálunk valamit rosszul. Az sem lehet kifogás, hogy a magyar járőrautókon esetleg nincs jammer (elektronikai zavaró eszköz), mivel a támogató amerikai és német erőknél mindkét alkalommal működtek e műszerek. (Ezek képesek hatástalanítani azokat a házi készítésű robbanó eszközöket - improvised explosive device, IED -, amelyeket mobiltelefonnal detonálnak.) Nemes halálának körülményei már csak azért is érthetetlenek, mert a hírek szerint a robbanás még azelőtt bekövetkezett, hogy egyáltalán hozzányúltak volna a bombához. A magyar katonával tartó rendőr túlélte a robbanást.
Afganisztánban a "biztonságos" szó értelmezhetetlen. Vannak veszélyes és kevésbé veszélyes körzetek az országban. Baglán történetesen az utóbbiak közé tartozik. A tartomány nagy részében a hétköznapi élet, a kereskedelem, a mezőgazdasági tevékenység fenntartható, még ha ez nem is annyira a rendőrségnek, mint a helyi hadurak és bűnözői csoportok belső egyensúlyának köszönhető.

A rossz Pluto

A tartomány etnikailag vegyes, de jobbára a 2001-es fordulat győzteseinek számító tádzsik hadurak vannak hatalmon. Az etnikai töredezettség és a hegyes-völgyes, járhatatlan vidék miatt viszont relatíve sok a hadúr. Egy részük a rendőrségben és titkosszolgálatnál, meg a helyi államigazgatásban (járási kormányzóként, tartományi képviselőként stb.) talált pozíciót, és rendszerint magával vitte egykori milicistáit is. Másik részük kábítószer-termeléssel és -kereskedelemmel foglalkozik, hiszen erre vezet Dél-Afganisztánból a drog szárazföldi fő tranzitútvonala - a közép-ázsiai posztszovjet köztársaságok, majd pedig Európa felé. A szerepek gyakorta összemosódnak. Egy rendőrfőnök egy személyben lehet volt hadúr és jelenleg is aktív kábítószercsempész, aki mindent tud, ami a tartományban történik, állandó munkakapcsolatban áll a magyar PRT-vel, és még a köznyugalmat is megpróbálja fenntartani.

Ami az esetek többségében sikerülni is szokott. Van azonban egy útszakasz, amely a tartományi központból, Pul-i-Kumriból indul észak felé a szomszédos Kunduz tartományba, s amely veszélyességében felveszi a versenyt Kelet- és Dél-Afganisztánnal. A katonai zsargonban Pluto útvonal néven ismeretes főút mentén rendszeresek az IED-merényletek, a fosztogatások és rendőrségi ellenőrző pontokat érő fegyveres támadások. Mindkét magyar áldozat életét az ezen az úton elhelyezett robbanószerkezet oltotta ki. A magyar katonákat 2006 októberétől - azaz amióta odavezényelték őket - valószínűleg már számos alkalommal érte támadás, vagy kellett barkácsolt aknát hatástalanítaniuk, ám erről a honvédség csak elvétve számolt be. Az idén februártól kint tartózkodó jelenlegi váltás tűzszerészei például 53 alkalommal vonultak ki hatástalanítani vagy elszállítani (persze nem okvetlenül aknákat, akár fegyverraktárakat is).
A Pluto rossz hírét és baljós voltát leginkább annak köszönheti, hogy a környékén, Baglán Dzsadid járásban pastu közösségek élnek. Ez a népcsoport alkotja Afganisztán többségét, ők adták a mindenkori királyokat, miniszterelnököket (helyi szinten a kormányzókat, rendőr- és katonai parancsnokokat), és közülük kerültek ki a tálibok is. Miután Baglánban minden posztot lenyúltak a tádzsik hadurak, nem véletlen, hogy a közösség vesztesnek érzi magát. Nincs szó valamiféle kollektív bűnösségről - nem hiszi senki, hogy mind a másfél százezer helyi pastu gyűlölné a kormányt és magyar katonákat szeretne robbantani. Az viszont biztos, hogy az általuk lakott vidéken könnyebben tudnak megbújni és tevékenykedni a kormányellenes erők.

Nehéz év

Mivel a tartományból szerfölött szellősen érkeznek hírek, eddig akár gondolhattuk azt is, hogy a biztonsági helyzet stabil. Ám két halálos robbantás után a környezet romlásáról nehéz nem tudomást venni. A komolyabb problémák tavaly ősszel kezdődhettek: akkor rövid időn belül magyar járőröket, a magyar tábort (vagy a szomszédos cementgyárat) és egy afgán parlamenti delegációt is támadás ért. Az utóbbit öngyilkos merénylő követte el; az áldozatok száma afgán viszonylatban is magas, nyolcvan fölötti volt.
A hatóságok nem nézik tétlenül az eseményeket. Még a télen a kivárásra játszó, és egykor a tálibok soraiban harcoló Amir Gul hadurat nevezték ki Baglán Dzsadid járás kormányzójának. A hír sokakat bizakodással töltött el, hiszen Gul bevonásával a hatalomba a veszélyes körzet talán legjelentősebb vezetőjét sikerült semlegesíteni. 2008 márciusában a magyar tábortól néhány kilométerre német kommandósok próbálták meg elfogni azt a parancsnokot, akit a tavalyi öngyilkos merényletért tartottak felelősnek. Ám az akció nemcsak hogy sikertelen volt, a magyaroknak nagy népszerűségvesztést is okozott - a helyiek csak a külföldi egyenruhát látták az ajtóberúgások után. Jó hír viszont, hogy Afganisztán talán egyetlen hadúrnője feladta magát az első merénylet előtti napokban. Az ötvenes éveiben járó özvegy férje után vette át a családi milícia irányítását és harcolt szinte mindenki ellen. Több száz fős egységének lefegyverzése folyamatban van, bár arról is hallani, hogy a harcosok egy része Dad-e Khuda molla oldalán folytatja karrierjét. Több forrás szerint is valószínűleg ez utóbbi alak jelenti a legnagyobb veszélyt az afgán biztonságiakra és a Baglánban tartózkodó nemzetközi erőkre.
Az idén tavasszal egyébként a szezonális afgán harcmodornak köszönhetően az országban mindenhol nőtt az ellenzék aktivitása. Ez egyrészt a kábítószer-termelés éves eredményeivel függ össze (több ópium, több pénz a táliboknak), másrészt a pakisztáni törzsi területeken kialakult helyzettel. Ha az ottani tálib, illetve al-Káida-erők békét kötnek a hatóságokkal, nő az aktivitás Kelet- és Dél-Afganisztánban. Ha a tűzszünet véget ér, és a harcok kiújulnak, Afganisztán belső részein csökken a merényletek, robbantások száma.
Mindazonáltal afgán viszonylatban még mindig a kevésbé sújtott nemzetek közé tartozunk. A 2001-ben kezdődött konfliktusban a nyugati országok veszteségei 820 körülire tehetők (ebben benne vannak a balesetben, öngyilkosságban vagy baráti tűzben elhunytak is). Az idén tavasszal felállított cseh PRT még az indulás heteiben elszenvedte első emberveszteségét, Romániának és Lengyelországnak majd féltucatnyi katonája halt már meg. Bár az összes halott fele amerikai katona, a kontingensek létszámához mérten idáig Kanada hozta a legnagyobb áldozatot a maga 87 elesettjével. Az eddig tapasztaltak alapján a 2008-as év nehezebb lesz, mint a tavalyi - a magyaroknak már mindenképpen. Csak azt nem tudjuk, a nyári események a folyamat betetőzése vagy csak egy állomása lesznek.