Hezbollah múlt hétről és az új libanoni elnök

Update: Ma reggel látom, hogy közben katari közvetítéssel sikerült megoldani a hónapok óta tartó helyzetet és végre államfő választott a parlament. Az egyébként korlátozott jogkörökkel rendelkező államfő Michael Suleiman lett,a ki ezelőtt a hadsereg főparancsnoka volt. Nincs ebben semmi furcsa, volt már ilyen Libanon életében (mármint ex tábornok államfő), pl. Michel Aoun tábornok idején, aki később éveket töltött száműzetésben, jelenleg pedig az egyik új párt vezetője.

Libanon etnikailag majdnem egységes (arab) vallásilag azonban rendkívül megosztott. Az egész közélet, politika, de még a sportklubok is aszerint szerveződnek, hogy melyik felekezethez tartozik az ember. És abból van számos, most olvasom 18.. A legnagyobbak, a maronita keresztények, a drúzok, a 12-es síiták (ez szinte mindenhol) és a szunniták. A muszlimok együtt már többen vannak, mint a keresztények, a síiták meg többen mint a szunniták. Ezek persze csak becslések, mert népszámlálást 1936 (?) óta nem tartottzak. annak ugyanis fontos belpolitikai hozadéka lenne.

A politikai rendszer Libanon létrejötte óta arra van építve, hogy az egyes felekezet meghatározott pozíciókkal rendelkeznek állami posztok terén. Mit jelent a gyakorlatban? Az államfő mindig keresztény, a miniszterelnök mindig szunnita, a házelnök mindig siíta. A keresztény és a muszlim oldalnak előre lefixált mennyiségű helye van a parlamentben, és mindkét csoport, csak a saját kvótáján belül verseng. A hadsereg főparancsnok mindig keresztény, stb.

Az egész elmúlt 18 hónapról benne a dohai egyezkedésről egyébként itt egy remek írás (Lebanon’s Brush with Civil War, MERIP), amiben még arra is volt hely, hogy Hezbollah kommunikációs hálózatról i szó essen a nagypolitika mellett.

Ami alább van, azt még a múlt heti harcokról írtam múlt héten, amikor a Hezbollahot először érte kudarc.

A HVG-ben megjelent Manyasz Robi barátom remek kis írása a libanoni helyzetről a friss összecsapások kapcsán. A kormány vs. Hezbollah konfliktus lényege, hogy előbbi leváltotta a bejrúti reptér H. szimpatizásnak mondott biztonsági parancsnokát és megpróbálta leállítani a H. kommunikációs rendszerét (erről sem lehetett idáig hallani).

Válaszul a Hezbollah erőszakosan lépett fel és olyan területeket próbált ellenőrzése alá vonni, ahol síiták sosem jártak. A döntéseket végül visszavonták, így a Hezbollah elérte célját, csak az a kérdés, hogy mennyit nyert és veszített ezzel.

Ebben némileg más véleményt képvisel már az Economist mint Róbert. Az árnyalatokon van a hangsúly. A Hezbollah bement a hagyományosan drúz fellegvárnak számító területre (Chouf) Róbert ezt emelete ki belőle: A kormányoldal gyengeségére utal, hogy a kezdetben harcias Valid Dzsumblatt drúz vezető a fegyveres harcok beszüntetésére szólított fel. Arra is rákényszerült, hogy drúz ősellensége, a Hezbollah-párti Talál Arszlán segítségét kérje a hegyvidéken hétvégén kirobbant heves drúz belharcok lecsillapítására.

Azt Economist a másik oldalól nézi: In the actual fighting, Hizbullah and its militia allies had little difficulty in brushing past the rudimentary defences of the main Sunni areas of West Beirut, but it was a different story in the mountainous Chouf area to the southeast of the capital. There Hizbullah met stiff and effective resistance from Druze fighters of the Progressive Socialist Party (PSP) of Walid Jumblatt, who had been singled out by Sayed Hassan Nasrallah, the leader of Hizbullah, as the chief instigator of the government plans to clip the movement's wings. An attempt by Hizbullah to enlist the help of Talal Arslan, the head of the main rival clan among the Druze to that of Mr Jumblatt, backfired, and the Shia fighters met a unified and determined foe during their ill-fated thrust into the Chouf.

The military setback in the Chouf has served notice that Hizbullah has little chance of expanding its area of operations at the expense of other groups. In the weeks leading up to the recent flare-up, there had been controversy over a number of land transactions on the fringes of the Chouf, which had been portrayed by Mr Jumblatt's supporters as a bid by Hizbullah to encroach on Druze territory.

Ugye nem mindegy. Az egyik esetben a drúzok negatívan a másikban pozitívak.

Róbert egyik befejező gondolata a E. egyik fő gondolata: "Mostantól nincsenek határok" - dörögte magabiztosan a kormány döntéseit hadüzenetként értékelő Haszan Naszrallah, a Hezbollah főtitkára. Ezzel átírta a szabályokat, a sejk eddig ugyanis azt hangoztatta: a mozgalom csak Izrael ellen veti be fegyverarzenálját.

Az Economist erről: Hizbullah has suffered a loss of prestige both because of the dent to the aura of invincibility that it cultivated after withstanding Israel's attacks in 2006 and because it has violated its long-proclaimed promise not to use its weapons against other Lebanese parties. (Notwithstanding Mr Nasrallah's assertion that Mr Jumblatt and the government of Fouad Siniora were in effect doing Israel's bidding by seeking to compromise Hizbullah's military capabilities.)

A kérdés, hogy ez milyen kihatással lesz hosszútávon, hiszen az ellenzék nem csak a Hezbollahból áll, hanem keresztény és szunnita csoportokból is. A hadsereg tétlenségét Róbert említi, érdemes elolvasni, mit ír erről az Economist.

Egyébként itt egy kép a Hezbollah állítólagos kommunikációs hálózatáról innen.

Egyébként annyira kiváncsi lennék, hogy mi történt Nahd el Bareddel meg az ottani al-Kaidásokkal. Mert valahogy eltűntek a hírekből. Biztos nem szívódtak fel vagy haltak meg mind. Hol a főnök pl?