hétfő, október 08, 2007

Kiegészítés a tálibok születéséről

Marton Petinek remek írása van a blogján Omár molla hollétéről. Ő az egyik verziót ismerteti Talibán születéséről (ami egy iszlámábádi amerikai követségi táviratban bukkan fel), de megmondom őszintén ez nem az, amit többség vall.

Először mindenki olvassa el az írását, mert tényleg jó, én csak egy kis részét kritizáltam meg egy kommentben, amit ide is beteszek. Ezt írtam:

Egyetlen kifogásom van vele, hogy tényként kezeled a mozgalom születését. Tudom ezt írod: The Taliban's story may have started there, but of course not every detail is clear how. Ami azt sugallja (legalábbi számomra, hogy a folytatás a nagy része igaz.) Pedig a kritikának ott kellett volna kezdődnie, hogy ki a forrás. A távirat szerint egy tálib bennfentes. És mindjárt gyanússá teszi az illetőt, hogy úgy próbálja előadni a történteket, mintha a pakiknak semmi köze nem lett volna a dologhoz.

A rejtélyes tálib mintha felcserélné a dolgokat. A logika nekem azt diktálná, hogy előbb Maiwand és Kandahár között szereljem le a csekkpointokat és a hadurakat, de ő is azt mondja, hogy nem, először átmentek K.on és a város és a határ között szerelték le a rosszakat, majd utána mentek a határra Spin Boldakba.

Ehhez képest a mainstream nézet, és ezt meg kellett volna azért említsed, az, hogy Spin Boldakban bukkannak fel (rejtély, hogy honnan) elfoglalják a depotot és utána vonulnak Kandahár ellen. Ott történik az akasztás a tank csövére Így írja le Rashid, sőt még részletesebben Anthony Davis, William Maley (szerk.): Fundamentalsim Reborn c. könyvében pp. 46-48. Spin Boldakot október 12, Kandahárt nov 3-án foglalták el. Alternatív forrásként egyébként ott vannak az amerikai külügy más táviratai is: Pl. ez ugyanezt mondja egy nappal később, nov. 3-án!:

Itt van még egy pár doku:
Lehet, hogy az öreg tálib verziója a jó, az a baj, hogy úgy adtad elő mintha ez lenne az elfogadott, általános nézet. Bevallom erről az verzióról most olvastam először. A másik, hogy az ember hátsó szándéka láttán (nem Paki megbízásból jövünk, ennek ugye később is számos bizonyítéka akadt) gyanút kellett volna fogjál, legalábbis annyit, hogy e sztori mellett ismerteted a mainstreamet is.
De ettől függetlenül remekmű volt a mai posztod.
üdv
Péter

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia, Péter!
Köszi a dícséretet, meg a megjegyzéseket is. Nekem annyi észrevételem lenne, hogy volt viszont itt részedről értelmezési hiba, mármint, hogy beleláttál az én pósztomba olyasmit, amit nem írtam bele.
A tálib forrás, akit idézek, valóban "takarít" a pakisztániaknak (nem kicsit), de én ezt tőle nem vettem át! Ebből tehát nem lett részemről tévedés. A sztorijából csak azt vettem át, amit relevánsnak tartottam, önkényesen szemezgetve.
Hogy Spin Boldakban bukkantak volna fel a tálibok először, azt az alapján, amennyit tudok, nem hiszem. A Kandahar-Chaman útvonal megtísztítására pedig mindenképpen Májvánd környékének a megkaparintása után került csak sor. A történetnek arról a részéről én egyszerűen nem írtam, mert nem erről szólt az írásom.
Csak egy áttekintést adtam a tálibok eredetéről nagy vonalakban, amennyi ahhoz kellett, hogy Haji Bashar szerepére rávilágítsak. Ez meg dióhéjban úgy hangzik, hogy a Májvánd környékén lezavart rögtönzött bíráskodás meg hasonlók után egy-két gondosan kiválasztott checkpointot lenyomtak a határ felé vezető úton. Hogy ekkor a pakisztániak teljes mellszélességgel már mögöttük lettek volna, azt túlzásnak érzem. Üzleti körök szálltak be a támogatásukba először (azok meg transznacionálisak, nem simán országhoz köthetők). Mikor bizonyították, hogy releváns játékosok lettek, akkor Babarék Pakisztánban elkezdtek figyelni rájuk, a Közép-Ázsia-konvoj után pedig már mindenképpen el is lett rendezve a dolog stratégiailag is.
Na, csak azért írom ezt, mert azért itt úgy bíráltál egy forrást, hogy nem nézed meg, egészen pontosan mit mondott az illető (jelen esetben én), hanem azt azért ki is egészítetted vélelmekkel, részben a hivatkozott források nézeteivel.

Névtelen írta...

Ja, azt hozzá kéne tennem, hogy azért természetesen továbbra sem hiszem, hogy pontos képem van arról, ami történt. Vannak alapvető kételyeim a pakisztániaknak omnipotens jelleget tulajdonító narratívákkal, mert dörzsöltek ők persze, de azért emberből vannak ők is, és a jövőbe biztosan nem láttak 1994-ben (legfeljebb sokkal jobban átlátták a terepet dél-Afganisztánban, mint más külső szereplők).