Külpolitikai melléklet a Magyar Narancsban

A Magyar Narancs két számmal ezelőtt közölt egy külpolitikai mellékletet. Az írások annak a két napos képzésnek az eredményeként születtek, amit a MN és a Freedom House szervezett fiatal újságíróknak. A képzést Vajda Éva (ex-manager magazin) vezette, némi támogatással Adam LeBohr a The Times itteni tudósítójának részéről. Vagy két nap volt, vagy kétszer két nap, a delikvensek előadásokat hallgattak kurrens magyar külpolitikai és világpolitikai témákból (magam is tartottam egyet al-Kaida, közel-kelet, Afganisztán témában), majd a kitalálták, miről írnak (részben az elhangzottak alapján), megírták (gondolom valami szakmai segítséget, irányítást kapva a MN-től), s végül az arra érdemesült darabok lejöttek a Narancsban (bár úgy hallottam lesz még egy melléklet).

A mostani mellékletben négy cikk és két interjú van, és ahhoz képest, hogy mennyi mindenről lehetne írni, meghatározó szerepet kapott az EU/iszlám viszonyok, bár ez biztos a szerkesztők szándéka volt.

Zalán Eszter a Népszabadságtól Rolland Mollingerrel, Hollandia Bp-i nagykövetével készített interjút. Az úr számos közel keleti országban volt nagykövet + terrorelhárításért felelő nagykövet + a lead szerint „nagy szerepe volt abban, hogy Hollandia végül Baghlan tartományban vállalta a NATO PRT irányítását”.

Egy interjú az interjú, nem lehet mit hozzáfűzni főleg ha az alany olyan pontos és hozzáértő válaszokat ad, mint Mollinger. Mindössze azzal nem értek egyet, hogy „a következő gócpontok Afrikában lesznek: Szudán, Szomália”. A nagykövet enyhe kritikát fogalmaz meg a magyar fejlesztések elindításával kapcsolatban, ismereteim szerint ez az első eset, hogy külső forrás mond valamit a afganisztáni tevékenységünkről.

Katonai szempontból Magyarország nagyon jól teljesít, remek parancsnokokkal dolgoznak. A civil projektek, úgy tűnik, lassan beindulnak. Számítottunk arra, hogy a tartományi újjáépítő csoport (PRT) civil része komótosan indul majd el, hiszen ez az első alkalom, hogy Magyarország ilyen hadműveletben vesz részt katonákkal, diplomatákkal, segélyszervezetekkel. A magyar kormány megértette, hogy a feladat lényege a fejlesztés. Azt pedig nem lehet elvégezni két év alatt: ezért örülök annak, hogy Magyarország úgy döntött, marad. Hollandia egyébként segítséget nyújt magyar szakemberek, diplomaták, politikusok kiképzésében a nemzetközi fejlesztés és békemissziók témában. Szeretnénk megértetni a magyar minisztériumokkal, hogy használják a nem kormányzati szervezeteket (NGO-kat, azaz civil szervezeteket - a szerk.), nem kell egyedül csinálniuk mindent.

Ami engem érdekelt volna, hogy mi volt a holland döntés hátterében, hogy pont Baghlan, és hogy mit is csinál egy terrorelhárító nagykövet az kimaradt. De belátom ezek partikuláris dolgok.

Pál Zsombor a brit muszlimokkal foglalkozik, különösen Bradford város kapcsán, ahol voltak zavargások is. Jó cikk, jó alcímekkel, megszólalókkal. Elgondolkodtató a cikk a vége (nem csak azt olvastam :), és a keretesben levő dolgok pedig nagyon fontosak. Gyakorlatilag ott a lényeg elrejtve és ez szinte minden cikkből kimarad.

A kérdés pedig ezeknek a fiataloknak mennyire vallásuk és/vagy mennyire a kulturális identitásuk része az iszlám. Az egész nyugati média hibája, hogy úgy írnak az iszlám világról, mintha minden ember, de tényleg mindenki gyakorló, hivő muszlim lenne, akinek az életét a Korán irányítja, annak alapján dönti el, hogy megveri-e a feleségét, iszik-e alkoholt, megtiltja-e lányának az európai ruhában öltözzön, kiházasítja-e előre stb.

Ezek mindenhol a társadalmi szokások részei, nem pedig a vallásé. Kinek jutna eszébe a kereszténységre fogni, hogy száz évvel ezelőtt a magyar falvakban férfi uralom volt, a lányokat előre kiházasították, és mindenki kendőben meg szoknyában járt.

Azok az emberek, akik betelepültek Európába, nem a városokból érkeztek, hanem Anatólia és Kasmír kőkonzervatív hegyeiből, falvaiból. Bekerültek egy modern világba, ahol ijedtükben – és ez természetes – még jobban összezártak. Abba kapaszkodtak, amijük volt: a tradícióikba.

Erről a szól az MN következő interjúja (Simon Krisztina), az interjúalany tényleg idegesítő. Hogy beszélhet arról, hogy a „muszlimok” Európában. Ilyen nincs. Ez a 80-90 százaléknak nem azonos identitás elem. A már említett brit-pakisztáni és német-török (ha nem kurd) nem fog egymás nyakába borulni, mert mindketten muszlimok. Maximum annyira, amennyire egy francia parasztemberrel jobban megérti magát egy magyar parasztember (a nyelvi korlátokat nem tekintve), mint egy magyar parasztember egy pesti entelektüellel. Az előbbi esetben lesznek közös témák, utóbbiban kevéssé.

De visszatérve az interjúra. Ott hibádzik ennek az embernek a gondolatmenete, hogy európai muszlimokról beszél, és onnantól minden következtetés is rossz. Nézzük csak meg a felsorolt tesztkérdéseket. Az ember teljesen összekeveri a vallást és a hagyományokat.

De igazából nem is értem. Ha egy ember „muszlimtesztet” akar összeállítani, az feltételezi, hogy ért valamit az iszlámhoz. Nem? Miért nem jutott eszébe senkinek ezt az embert (jelzőket megtartottam) beíratni előtte egy kétéves orientalista kurzusra, ahol először megismerte volna az iszlám világot, aztán feltehette volna a kérdéseit.

Az interjú jó, mert nagyon felhúztam magam rajta.

Kósa András a következő a brit és holland bevándorlásról. A cikk első fele nekem kicsit általános, a második rész jobb. Idéz egy szakcikket, s erről eszembe jut az Economist, s arról eszembe jut, hogy mit lehetne hiányolni az ezekből az írásokból. Az utalást egy-egy szakfolyóirat megállapítására. Az újságírók tudását csak egy ilyen 20 oldalas tanulmány annyira megdobná, hogy az az egész cikken át érződne. Ahogy én le tudom venni az Econimist újságírói mindig végiglapozzák ezeknek a negyedéves szakfolyóiratoknak a kínálatát (bátran hivatkoznak rájuk a cikkben), legyen az biológia, antropológia, orvostudomány, fizika stb. s ezekből születnek a legjobb ismeretterjesztő cikkek.

Most tudom kicsit eltértem a tárgytól de András idézi a Journal of Ethnic and Migration Studies szakfolyóiratot, ilyen jellegű külpolitikai folyóiratok papíron és a neten is tucatjával vannak már s ezeket használni kellene. Jó pont a cikknek ezért.

Egyébként túl sok az adat az egyik keretesben, olyan mint egy Telesport kommentátor.
A másik hozzáfűni valóm, inkább csak kiegészítésként: Mikor pakisztáni muszlimokat emlegetünk, érdemes tudni (még nem tudom miért), hogy 80 százalékuk Kasmír tartomány Mirpur városából (és környékéről) jött. El tudjuk képzelni, hogy ettől, csak még kötötebbé, zárkózottabbá vált az a közösség?

Lindner Bálint Komor Donor cikkéért nagyon hálás vagyok, mert a magyar fejlesztés politikáról szól, s ez olyan dolog, amiről sokkal többet kellene írni és szólni. Ez ugyanis megfoghatóvá teszi a magyar külpoltikát azzal, hogy pénzeket költünk el a világ távoli helyein. A cikkben nekem is voltak új dolgok, mint hogy majd 100 millió eurót költünk fejlesztésre, igaz ennek kétharmadát nemzetközi szervezetekhez fizetjük be. A lényeg itt, hogy nem csinálunk olyan terepmunkát, amelyek a helyszínen érvényesülnek ÉS hazánkhoz kötik őket a helyiek.

A magyar fejlesztésről a lényegi kritika végül is elhangzik. Túl sok a kijelölt céloszág (tizen iksz, és nem is értem Kína, hogy került rá, ezt megkérdezhette volna az újságíró) miközben kevés a pénz. Van egy alapellentmondás is az egészben: a magyar külpolitikai fókuszában a balkáni országok vannak, ezért is megy oda a segélyek egy része. A nyugat szemében azonban ez már nem sokáig védhető és biztos lesz nyomás, hogy költsünk az igazán szegény országokra.

Bár ez nem tartozik ide szerintem koncentráljunk Vietnámra (mert velük extra jók és régiek a kapcsolatok) amíg lehet (mert lassan az is Kína lesz), utána és vele egy időben meg koncentráljunk a Közel-Keletre. Ott fel kell újítani a régi kapcsolatokat (meglepő dolgokat találni, mondják öreg nagykövetek), aztán segélyezni. Jemen és Palesztina már eddig is rajta volt, egyenlőre Iraknak is lehet segíteni.

Vissza a cikkhez. Van egy keretes Afganisztán. Fekete Dániel MÖSZ sajtószóvivő helytállt, Magyarország egyéb fejlesztési kísérletei lemaradtak. Talán egy mondatnál többet érdemeltek volna (a felsorolás pontatlan, mert az Eü és az IRM lemaradt), főleg az FVM ami klasszikus fejlesztést akar végrehajtani.

Utolsó cikk Vári Sárától, a hazai ösztöndíjasokról. A témaválasztás eredeti, mind Lindneré. Mondanám, hogy valami hiányzik belőle, de nem tudom mi. És csak egy oldala volt a szerzőnek. De mindenesetre arra hajaz, hogy a fejlesztési stratégia kialakítása során, h aa Balkánon már nem lesz mit fejleszteni, forduljunk azok felé az országok felé, amelyekbe az elmúlt 50 év során a legtöbbet fektettünk az ösztöndíjasok révén. Ássuk elő az embereket.

Összbenyomás: kiváló. Amit hiányolok az az Economist kapcsán már emlegetett idézgetések szakfolyóiratokból, könyvekből. Nem emlékszem mondtam- e az előadásom alatt, de jó külpolitikai újságírást csak úgy lehet csinálni, ha az újságíró nem csak a híreket olvassa, hanem szakkönyveket és szakfolyóiratokat is a kezébe vesz rendszeresen. Az utazás nem megoldás, mert az politikusok, átlagemberek vagy megvezetik a kérdezőt vagy ötletük sincs, hogy miről beszélnek.

Viszont belátom, hogy ezek a könyvek, vagy szakcikkek magyarul, vagy magyar külpolitikai témákról ritkák mint a fehér holló.