péntek, május 25, 2007

Fejlemények a magyar PRT ügyében

Köszi a kommentet.

Egyik ismerősöm azt mondta, regényeket írok ide, úgyhogy most megpróbálok rövidebb lenni.
Kezdjük a tényekkel

- Júniustól új diplomata váltja Busztin Györgyöt, jelenlegi baglani politikai tanácsadót, Tölli István volt rijádi és teheráni nagykövet személyében.
- Az Ökumenikusok a már megnyert 180 millió forint mellé még 36-ot hozzátéve kezdik meg fejlesztéseiket a tartományban (3 iskola/össz ezer fő, 3 minierőmű, egy téglagyár). A 36 milliót nem önszántukból tették hozzá, hanem 15% önrészt kért a magyar állam. Már felállítottak egy irodát is Pul-i Kumriban. Szó esik még egy téglagyárról, de az rejtélyes, mert júniusban már üzemel, a MÖS által megnyert pályázatot meg csak április 17 én írták ki.
- Tovább nemzetköziesedik a PRT. Magyar rendőrökkel két izlandi is megy.
- A külügy dolgozik a szerbek becsatolásán, ezt egyébként nagyon jó ötletnek tartom.
- Görögország félmillió eurót adott a magyar PRT-ba, amit az öntözés fejlesztésére fogunk fordítani. A felajánlásról már volt szó (a post alján). Akkor azt hittem a külügy ebből a pénzből írta ki a második Baglanra vonatkozó pályázatát. De nem.
- Az említett pályázaton viszont eredményt hirdettek tegnap. Egészségügyi programokra lehetett jelentkezni és a nyertes a Baptista Szeretetszolgálat lett. 70 milliót nyertek, plusz ők is hozzáteszik a 15 százalékukat még. Bábaképzés lesz.
- Egy dolgot fontos kiemelni: a két magyar NGO két évre kapott ennyi pénzt. A kiadható keret évi 500 millió. Lesz pályázati kíirás jövőre is.
- Ebből az 500 millióból kapott a IRM, azon belül a rendőrség. Onnan valószínűleg 3 magyar rendőr megy, akik együtt a két izlandival, rendőrkiképzést fognak csinálni.
- A Földművelődésügyi Minisztérium is komolyan készül a saját programjával, remélem hamarosan bejelentenek valamit.
- A tábor lassan eléri kapacitásának felső határát. Elvileg 200 fős a tábor (vagy 200 főt engedélyez a kormányhatározat?), és ennyi civillel (a minisztériumi embereket is beleértve) előbb utóbb betelik.

Szerdán a Külügy sajtótájékoztatót tartott, ez egy kicsit megdobta a híreket a PRT-ról. Itt jelentették be az infok egy részét. A Népszabadság tartalmas: Békés programokra váltanak a magyarok Afganisztánban. A sajtóesemény utáni MTI hír - szintén informatív: Mérlegeli a kormány az afganisztáni újjáépítés hosszabbítását Az Inforádiót egy kicsit megkavarták a számok: Hosszú ideig maradhatnak a magyar katonák Afganisztánban

Erre már nagyon nagy szükség volt, mert idáig csak a HM vitte a PRT kommunikációját, ráadásul jól. Tudom sokkal könnyebb helyzetben vannak, de ha a tényt miszerint a PRT nem katonai misszió, el akarjuk fogadtatni a közvéleménnyel, akkor ezzel intezívebben kell foglalkozni a nem-katonai (szándákosan nem a civil szót használtam) oldalnak.

A másik dolog - és erre a fenti két cikk is utal - hogy a PRT hosszabítását el kell kezdeni kommunikálni. NATO-s élményeim alapján biztos vagyok benne, hogy ez már eldőlt - hiszen ott évekre előre tervnek. Most mikor a NATO-nak Afganisztánban kellenek katonák, arról szó sem lehetne, hogy kivonjuk onnan csapatainkat. Tehát a választás:

Vagy maradunk Baglanban?
Vagyunk megyünk a bizonytalan máshová?

Tekintve, hogy Afganisztánon belül délen és keleten van most a legnagyobb szükség friss erőre, nekünk is ez lenne csak a lehetőségünk. Szóval, ha maradunk, Baglan jó választás.

Ráadásul mint egyik korábbi postomban rámutattam: burkoltan már történt utalás, hogy a kérdés el lett döntve.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tölli István, nem György.