Egy pénteki hír szerint elindultak Szolnokról a magyar katonák Baglánba, ők már a magyar PRT lesznek teljes mértékben, gondolom a külügyes POLAD előbb utóbb csatlakozik hozzájuk. Talán a jövő héten kiderül, hogy mikor. A héten volt egy hosszú beszélgetésem egy Afganisztánban jártas segélyezési szakemberrel. Összegezve a beszélgetésünket, most úgy érzem nincs száz százalékosan kielégítő megoldás a PRT segélyezési tevékenységének tekintetében.
Ha csak a hatékonyságot (afgán szemszögből) nézem, akkor az egész pénzt (nem tudni mennyit, de kb. 500 millió vagy felette) a tartományban jártas magyar (1 ilyen) és nemzetközi NGO-knak kellene adni. Ők sok év tapasztalattal és kiváló kapcsolatrendszerrel a hátuk mögött egységnyi pénzből a legtöbb hidat, iskolát, kutat építenének, munkahelyeket teremtenének, javítanák a közigazgatás munkáját stb. Akkor a segélyezés valószínűleg hatékony lenne, csak nem a magyarokhoz kötnék az afgánok, hiába is tennék ki minden ilyen projektre a magyar logót, hanem az adott szervezethez. Ez tehát PR szempontjából gáz lenne, és mivel a projekteknek van a magyarok számára biztonságnövelő eleme is, az ilyen hatóelem (van ilyen szó) is csökkenne, sérülne. Az említette fejlesztési szakember szerint a nagy NGO-k gyakran már nem nagyon figyelnek oda az egyes munkákra, olyan sok van nekik, ezért a színvonal is nem egy esetben alacsonyabb lenne (szar iskolát építenek, ami 10 év helyett 5 év múlva omlik össze, mert nem figyelnek a beruházás során az beépített anyag minőségére, az afgánok meg kilopják amire az NGO felügyelője nem figyel oda). Ráadásul nem a saját pénzüket költik, azt meg mindenki ismeri, milyen gondos az ember, ha más pénzéről van szó. Az is igaz, hogy egy jó NGO a magyar pénzhez még sajátot vagy más forrást tenne, ami megsokszorozza a beépített összeget
A B verzió, hogy a pénzt a magyar NGO-k afganisztáni/baghláni tevékenységére adjuk csak. Akkor a tapasztalat hiánya nagyban csökkenti a pénz hatékony felhasználást, egységnyi pénzből kevesebb iskola épül stb, kevesebb program valósul meg. Ezeket viszont a magyarokhoz kötik. Több NGO is lehetőséget kapna, hogy nemzetközi szinten tapasztalatot szerezzen (az első kísérlet mindig drága), viszont a más forrásból betett pénz kevesebb lenne. Ha a kezdeti hibákat sikerül korrigálni valószínű, hogy a kezdő magyarok viszont sokkal nagyobb odafigyeléssel csinálnák a projekteiket és ezt az afgánok helyben értékelnék, ebben biztos vagyok. Ez meg az elfogadottságot, az meg a biztonságot növeli.
Az egészet bonyolítja, hogy a kormány határozat. Idézem: (nem lehet copyzni), tehát a határozat felsorolja a MEH, Küm, HM, BM, PM és a GKM-et, akinek a szakállamtitkárai hivatottak részt venni a MEH által vezetett tárcaközi bizottság ülésein, azaz a PRT tervezésében részt venni. A határozat azt is kimondja, hogy szükség szerint más minisztériumok szakemberei is vegyenek részt a csoport működésében, nevesítve az OM, KVM, FVM, Szociális és munkaügyi és egészségügyi (ezeknek mi a rövidítése?) miniszterek (plusz, akiket először is említettem. Nem teljesen értem a különbséget de mindegy). A problémát ott látom, hogy nem tudjuk, milyen pénzből áll össze a teljes PRT büdzsé? Mert ha a felsorolt minisztériumok adnak bele, gondolom szeretnének beleszólni, hogy mire költik a saját költségvetésükből nagy nehezen kiizzadt összegeket (megszorítások). És a határozat említi a minisztériumok szakembereit. Az egyes minisztériumok saját ötleteikkel jönnek majd a TKB ülésére? Bár szakembereik tudását nem vonom kétségbe, a fejlesztés és speciel az afgán helyzet/igények ismerete mind leszűkíti a lehetséges projekteket. A rajtuk keresztül megvalósuló projektek mellett hirtelen egyetlen érvet sem tudok felhozni. Hallottam olyat, hogy majd kiküldenek szakértőket, akik kurzusokat (néhány hetes) Baghlanban. Nem értek vele egyet.
Képzeljük el a szakembert. A korban már benne van, mert nagy a tapasztalata. Talán nem is szívesen utazna, mert neki ez veszélyes. Reumás, szívbeteg vérnyomás stb, nem nagyon bírja se a forró, se a nagy mínuszos helyeket. Ráadásul attól is elszokott, hogy reggelente a neszeszerjével, fürdőpapucsban kelljen zuhanyozni egy 5-10 fős zuhanyzó konténerben. Egy bekapott gyomorrontás, hasmenés a bármilyen helyi képzés idejéből elvihet egy hetet. Nem ismeri a kultúrát, a viselkedési szokásokat, amitől idegenül érzi magát, nem szeret/tud a földön ülve órákon át barátkozni, hallgatni és helyi tehát szürcsölgetni, mert lehet ez fogja megelőzni a képzést, mert először össze kell barátkoznia.
Mit csinál, ha a hallgatósága írástudatlan, hogyan fogja átadni a tudását? Elméleti képzésre van szüksége az afgánoknak vagy gyakorlatira.
Talán nagyot ugrottam, először is fel kellene deríteni, hogy mire van szüksége az afgánoknak az adott szakterületen. Tehát először ki kell valakinek mennie, beszélni a helyi szakemberekkel (nem biztos, hogy van ilyen), a helyi nemzetközi NGOkkal (nehogy duplikáljunk vagy keresztbe képezzünk) és az UNAMA és fejlesztési minisztériummal. El kellene egyáltalán olvasni az Afghanistan Compactot és a National Development Strategyt, ami kb. kijelöli, hogy mire kell fókuszálni a fejlesztések terén.
A képzeletbeli szakemberrel folytatom holnap...
A pénteki Magyar Hírlapban Bodolai László véleménye a PRT-ról kicsit erre hajaz. Nagyon kritikus, ami megértek, hiszen azokból a hírekből ítélve amik eddig nyilvánosságot kaptak (a közigazgatás segítése) ez a kép jön le. Két részt idézek: Ugyan hány ember rejlik széles-e hazában, aki alkalmas lehet Afganisztánban a helyi közigazgatás bármiféle értelmezésére? Vagy komolyan gondolták, hogy odaállít egy itthon egyébként nagy tapasztalattal rendelkező, vakmerő csinovnyik a szakállas, mákgubóbizniszben utazó, többnyire írni és olvasni sem tudó hadurakhoz, és elmagyarázza a modern közigazgatás alapjait? És milyen nyelven? Hány pastu vagy üzbég, esetleg perzsa alapszókinccsel rendelkező közigazgatási szakembert tudunk hadrendbe állítani? Főleg olyat, aki valamennyire jártas az iszlám kultúrában is? Vagy az előbbiek hiányában hány jogi szókinccsel bíró tolmácsot?
Ebben teljesen igaza van. A közigazgatás borzasztó állapotban van, szakértelemnek alig vannak a birtokában. Baghlanban állítólag mikor egy NGO a körzetekről érdeklődött, még a nevüket sem tudták (leírni) hivatalban. A kormányzókat állandóan cserélgetik (a baghlánit pl. júliusban) főleg politikai kinevezettek, egykor hadurak, akik nem sok mindenhez értenek a harcon kívül. Nekik is jó lenne segíteni, de fontosabb az egyszerű afgánoknak adni valamit, az jobban erősíti a népszerűségünket, megbecsülésünket
Az újjáépítési projekttel kapcsolatban a török kormány által kiküldött kurd vendégmunkások tanulságos története mélyen él bennem. Néhány éve volt szerencsém a térségben járni, és a Kabultól tíz kilométerre lévő katonai tábor mellett nem várt meg a taxi, amikor a magyar egészségügyi alakulatnál vendégeskedtem egy délután. Az egyik katonalány csak a táborkapuig mert kikísérni sötétedés után, mert félt, hogy az egyenruha miatt a mesterlövészek leszedik. Jobb híján stoppolni kezdtem a sötétben, rövidesen le is fékezett mellettem egy busz. Mint kiderült, kurd munkások utaztak Kabulba, egy óvodát építettek valahol északon. Három hónapig dolgoztak rajta, majd ünnepélyesen átadták. Másnap reggelre felrobbantotta valaki. Nem tálibok voltak. A török–kurd kontingens erre megsértődött, és úgy döntött, hazarepül. A következő feladat egy iskola felhúzása lett volna.
Ez a fejlesztések egyik tanmeséje. Előfordult már ilyen máshol is. Kórházak omlottak össze, mert az építő nyugati cég ragaszkodott a saját technológiájához. Hiába mondták nekik az afgánok, hogy az első tél után összeomlik majd, szartak rá. Össze is omlott. Ugyanakkor az is igaz, hogy az Ökumenikusok idáig építet 11 iskolájával egyszer sem történt ilyen. Ők valszeg jól/jobban csinálták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése