Miracle at Litza, sarkköri hadviselés a második világháborúban

 Téli hadviselés és sár, jutott eszembe tegnap. Ha sarkkör, akkor mindenki fehérbe öltözött, sítalpon csúszkáló katonákat lát/mutat/vizionál, de ennek a vidéknek a jellegzetessége az év második felében a láp, mocsár, sár, amikor az idő ugyan jó, de közlekedni nem lehet. A mocsárról jutott eszembe, hogy tavaly olvastam a Miracle at the Litza: Hitler first defeat on the Eastern Front, azaz a német Ezüstróka hadműveletről, amely a mai orosz (akkor finn) Pecsenga környékéről indult Murmanszk felé. Nem volt nagy a táv, talán 100 km-t kellett volna megtenni, de ami sikerült a nagy ukrán/orosz síkságon nyáron, az kudarcba fulladt itt fent a Barents tenger partján. Sok oka volt a kudarcnak, de részben az utak hiánya, a földrajzi tényezők voltak, amit nem vettek figyelembe a hadművelet tervezői. A német offenzíva helyben a Barbarossa után csak egy héttel indult meg (ez némi időt hagyott a szovjet védőknek), először a Tyitovka folyóig tudtak előre nyomulni a németek, majd kemény harcok után a Lica (Litza) folyóig.

A norvég szerző Alf Reidar Jacobsen remek munkát végzett, én nem szoktam második világháborús könyveket olvasni, úgyhogy nem tudtam, hogy ide jutottak már a források feldolgozásával, de a szerző egyszerre használ német, orosz/szovjet és angol eredeti dokumentumokat. Murmanszk védői közül többen írtak emlékiratokat, amit a kelet-németek kiadtak annak idején, így azok is hozzáférhetőek, de levéltári anyagokat is kapott a szerző. Német oldalon a jegyzőkönyvektől és hadijelentésektől kezdve több, a fronton harcoló tiszt is megírta később az emlékiratait, feljegyzéseit. A brit anyagok az Enigma feltörése kapcsán szerepet, illetve, hogy az első brit segélyre a szovjeteknek épp Murmanszk fenyegetése miatt került sor. Ami a legjobban tetszett az a német vezérkaron belüli személyi viszonyok bemutatása. Kinek (Falkenhorst, Dietl stb.) milyen viszonya egymással és Hitlerrel, miben vitáztak, hogyan használták ki egymást, vagy tettek keresztbe a másiknak.

A könyv végén van egy külön fejezet, amit egy norvég hadtörténész írt, egyfajta áttekintést az északi német műveletekről. Ha jól emlékszem, megállapította, hogy ez nem volt egy eleve vesztésre ítélt hadművelet a németek részéről, a fő probléma az volt, hogy helytelenül mérték fel a saját képességeiket és a földrajzi adottságokat. Az Ezüstróka hadművelettel egy időben délebbre, de még mindig a sarkkör vonalán, indult egy másik művelet is, a Sarki róka (Polarfuchs), amely valamivel előnyösebb területen, kisebb haderővel gyorsabban tudott előrenyomulni.

Mikor Dietl elakadt az offenzívában Murmanszk felé, csapatai pedig kivéreztek, a német vezetés úgy döntött, hogy Sarki róka művelettől csoportosít át erőket egy második offenzívához Murmanszk ellen, ezzel azonban csak azért érték el, hogy mindként hadműveleti irányt meggyengítették.

Nem emlékszem pontosan, de mintha a német katonai vezetés egyes szintjei jelezték előre, hogy nem jó megosztani az erőket északon, és talán volt olyan javaslat is, hogy nem Murmanszkot támadják frontálisan, hanem a sarkköri Rovaniemi/Salla magasságon induljanak el, a Leningrádot Murmanszkkal összekötő vasútvonal felé, és azt elérve forduljanak északra.

Persze ennek is mi lett volna az értelme?  A norvég szerzők eljátszanak a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Dietl hegyi hadosztályai eljutnak Murmanszkba. Véleményük szerint csak egy újabb katasztrófába sodorták volna magukat, hiszen ott egyrészt kevesen voltak ahhoz, hogy hatékonyan megszállhassák a várost és környékét, másrészt csapdába kerültek volna, mert nem jutottak volna további utánpótláshoz. A brit haditengerészet ugyanis az Enigma feltörése révén már a műveletek alatt is egyre több infot fejtett meg a német haditengerészet utánpótlási műveletiről, Kirkenessbe egyre kevesebb utánpótlás érkezett hajón a norvég partok mentén, és amikor egy több száz fős friss katonai erőt szállító utasszállítót is megsemmisítettek a britek a norvég partoknál, akkor már az élőerőt csak kerülőn, Finnországon keresztül küldték fel északra (ezzel is csúszott a Dietl második offenzívája).

Szóval egy esetleges murmanszki győzelem se vezetett volna sikerhez, mert onnantól a német katonák csapdába kerültek volna (feltéve, hogy Leningrád kitart).

Akkor miért erőltették mégis ennyire a támadást? Állítólag – a könyv több forrást, visszaemlékezést idéz ehhez – Hitler egyik személyes nünükéje volt, hogy egyfelől biztosítani kell a pecsengai – akkor még finn - nikkel bányákat a német hadiipar számára (ez tény volt), másrészt ezek védelme miatt is kell elfoglalni Murmanszkot.

A szedett-vedett szovjet védők, a gulagokból összegyűjtött rabok végül a Lica folyónál állították meg a németeket, és ott is húzódott a frontvonal 44-ig, amikor a szovjetek elsöpörték a németeket.

Konklúzió? Vagy nem kellett volna támadni, vagy télen kellett volna támadni, amikor befagytak a lápok, és a behavazott tájon lehet csúszni. Tudom ennek is meglettek volna a hátrányai, de legalább a logisztikai utánpótlás biztosítva lett volna a művelethez, ami 41 nyarán és őszén biztos hiányzott.