kedd, augusztus 18, 2020

Lynx/Hiúz gyártás és beszerzés a Magyar Honvédségnek

 A tegnap este robbant a "bomba", a Rheinmetall német hadiipari vállalat Magyarországon fog gyárat alapítani. Az erről kiadott MTI hír szerint: ...a felek vegyesvállalatot és gyártóüzemet alapítanak a legkorszerűbb Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására Magyarországon. Ezzel Magyarország az első olyan NATO- és EU-tagállam, amely a düsseldorfi székhelyű cég új fejlesztésű, innovatív terméke mellett döntött az előzetes piackutatások után." Azaz nem csak megvesszük az egyik legkorszerűbb, hanem gyártani is fogjuk. A sokat kritizált Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos koncepciója egyre nyilvánvalóbb, az sok száz milliárd (lassan ezermilliárdot elérő) beszerzésekből, amit lehet itthon költsenek el. 

Mondhatnánk, hogy ez magától értetődő és logikus, de annyi mindent lehet látni az elmúlt két-három évtizedben, ami magától értetődő és logikus volt, aztán még sem úgy történt. Airbus üzem Gyulán, Krauss Wegmann Maffei leányvállalat nem emlékszem hol (de talán a tatai dandár környékén), és most a Rheinmetallal közös vegyesvállalat. Nem derült ki a hírből, hogy mennyit fogunk beszerezni a Lynx-ebből, én olyan 200-ra saccoltam korábban, a Népszava is ennyit gondolt tavaly csak a szintén német Pumákból. Persze közben megjelent a török vonal is, tavaly magyar felségjellel szerepeltek török páncélozott szállító járművek Budaörsön, idén török források több száz jármű beszerzéséről magyarországi eladásáról írtak. Akkor sokan azt gondolták ez lesz a BTR-80-asok váltótípusa, miközben a NATO felé vállalt nehézdandárhoz azok elégtelenek lennének. Most itt a válasz, de persze ettől még vehetünk török járműveket is nagy számban (vagy más kerekes szállító vagy harcjárművet), mert a nehézdandár mellett még van egy közepes és egy könnyűdandárunk is, és ott is le kell cserélni a járműveket. A szolnoki Különleges Műveleti Dandár nem csak operátorokból áll, oda lett beolvasztva az egykori 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj is. A debreceni székhelyű közepes dandárunk (5. Bocskai) meg három lövészzászlóaljjal és egy felderítő ezreddel (az egyéb támogató alakulatokat most nem számolva) szintén jelentős járműparkra tarthat "igényt".



Nincsenek megjegyzések: