szerda, július 15, 2020

Kanadai Nyitott Égbolt (Open Skies) megállapodás dokumentumok


Nem tudom van e valakinek kedve olvasgatni Nyitott Égbolt jelentéseket, de Steffan Watkins kanadai kutató oldalán megteheti. Ez a bizalomerősítő megállapodás, amit még a hidegháború vége felé kötöttek, azért került be a hírekbe, az USA jelezte, hogy kilép belőle. A lényeg, hogy előre meghatározott szempontok és szabályok alapján a részes országok berepülhetnek egy másik ország fölé és fotózhatják a tájat maguk alatt. Oroszok amerikaiakat, magyarok oroszokat, németek lengyeleket, ahogy tetszik.
Szigorú protokollok vannak mindenre, és minden útról jelentések készülnek és fényképek, amelyeket minden tagállam megkap. Azaz amit az oroszok fotóznak az USA felett, az megkapják az amcsik is utána, stb. stb.

Az alábbi dokumentum csomag azért érdekes, mert egy kanadai kutató kikérte a kanadai hatóságoktól, az orosz repüléseket Kanada felett, és a  kanadai repüléseket Oroszország felett. És mintegy öt évvel a kérés benyújtása után meg is kapta.

Szenzációs dolgokat tartalmaz? Nem. Fotók vannak benne? Nincsenek. A repült útvonalak koordinátái vannak benne és a két fél megjegyzései az egyes utakkal kapcsolatban. Így a dokumentumok egyszerűen csak bepillantást engednek, hogy ezek a repülések hogyan néznek ki, megmutatják, hogy minden tervezés ellenére milyen kaotikusak tudnak lenni a programok és rávilágítanak pl hogy a kanadaiak mennyire akarták (amikor az oroszokat fogadták), hogy az a repülési program egy jó hangulatú, az együttműködést erősítő program legyen és ezért megtettek mindent. Vagy hogy a kanadaiak mennyire figyelmetlenek voltak, amikor Oroszországban repültek, mert nem vettek figyelembe rendelkezéseket, vagy mert nem vittek magukkal oroszul beszélő személyt a repülésekre. Az a fantasztikus, hogy tényleg minden a legapróbb szintig szabályozva van (pl a helyi nyelvet beszélő kötelező jelentléte a megfigyelő ország részéről).
Persze aki nem szokott ilyen anyagokat olvasni, az azon is meglepődhet, hogy a nagypolitika sajtóban megjelenített hangneméhez képest, mennyire normális hangulatú az együttműködés a felek között. És biztos vagyok benne, hogy hasonló hangvételű jelentések születtek a többi NATO ország hatóságai esetében is.
Nyilván az hazai relevanciája az lenne, ha most valaki fogná és itthon is kikérné ezeket az anyagokat. Érdekes lenne belőle egy tanulmányt írni, egyáltalán csak megismerni, hogy kik jöttek Magyarországra és mi milyen országokban voltunk megfigyelő repüléseken. Arra emlékszem, hogy Nyitott Égbolt megállapodás elején épp Magyarország és Kanada volt az, amely próbarepülésekkel kidolgozta a megállapodás technikai részleteinek alapjait, és aztán folytattunk közösen is ilyen repüléseket, részben a kanadaiak egyik C-130-asával, részben az egyik An-26-ossal (bár lehet ez már nem a kanadaiakkal közösen volt).

Nincsenek megjegyzések: