A PCblogon olvastam egy írást, amely az Iszlám Állam elleni amerikai korlátozott beavatkozást azzal magyarázta, hogy egy USA beavatkozásáltaál megsemmisített IÁ után Aszad kerülne ismét nyertes helyzetbe, ez az USAnak nem érdeke, mert így Irán (mint regionális ellenfél) tovább erősödne.
Ezzel a megközelítéssel vitatkozva írtam meg a saját verzióm, (Torlódás a damaszkuszi úton – a geopolitikai magyarázatok korlátai) miszerint
1. Ez a megközelítés hibás, mert az IÁ pusztulása nyomán keletkező űrt az iszlamista milíciák és a kurdok töltenék be. De ez be sem következhet:
2. Mert az USA nem tudja megsemmisíteni az Iszlám Államot a rendelkezésre álló erőforrásokkal. Légiháborúval nem lehet legyőzni, sőt tisztán katonai megoldás sincs az Iszlám Állam megsemmisítésére
Ezt követően eljtászottam a gondolattal, hogy akkor mi lehet Szíriában és Irakban a jövőben.
Egy részletet kimásolok kedvcsinálónak (vitatkozni lehet):
Jó, de akkor miért nem semmisíti meg az USA az Iszlám Államot?
Mert nem tudja. Horváth elemzésében még az elején felveti, hogy a légiháború megoldás lehetne, ennek alátámasztására megemlíti, hogy ha 1991-ben tudott az amerikai légierő 200.000 bevetést repülni Szaddám Husszein hadserege ellen egy hónap alatt, akkor az egy év alatt repült 44.000 bevetésnek nem lehet az oka más csak a lelkesedés hiánya.
A két légiháború összehasonlítása azonban sajnos a körte és alma tipikus esete. 1991-ben az USA-nak „könnyű” dolga volt. A technikai részleteknél maradva Szaddám Husszein hadserege megtette azt a szívességet neki, hogy beásta magát a sivatagba, és harceszközeit pedig csak a katonai járművekre jellemző festéssel látta el. Magyarul egy reguláris hadsereget reguláris hadseregre jellemző módon alkalmazott az iraki diktátor. Az USA saját reguláris hadserege pedig remekül ki volt képezve a világ bármelyik másik reguláris hadseregének a legyőzésére egy nyílt harcmezőn, ahol tébláboló civileknek, „járulékos áldozatoknak” még csak az eshetősége sem állhatott fel. Miután az USA megteremtette a légifölényt Kuvait kék ege felett, kedvére bombázhatta éjjel nappal az ellenséget. Bombázta is 200 ezer bevetésen, néha a CNN kamerái előtt. Az első értékelések még arról szóltak, hogy a háborúk új korszaka született, hiszen a légierő egyedül kényszerített térdre egy ellenséget, ám az amerikai hadsereg későbbi tapasztalat feldolgozó munkái ezeket a megállapításokat kétségbe vonták. A földön tapasztaltak ugyanis azt mutatták, hogy a Szaddám Husszeinhez magasabban kiképzett, elit Köztársasági Gárda alakulatai egy hónap bombázás után is rendelkeztek még bőven hadrafogható harckocsikkal, és harcoltak is velük.
Az Iszlám Államnak nincs reguláris hadserege, nem viselnek a fegyveresei egyenruhát (szándékosan nem is katonák írok). Nem használnak jellegzetesre festett katonai járműveket nagy számban (bár valamennyi van a birtokukban mióta az iraki haderő elhagyott talán néhány tucatot, százat – nem 2000 darabot), nem masíroznak látványosan nagy számban. Ezzel szemben ruházatuk nagyrészt megkülönböztethetetlen a civil lakosságétól, akik közé szívesen rejtőznek vagy kifejezetten élő pajzsként használják őket. Tisztában vannak a gyengeségeikkel, ezért egyetlen kivételtől eltekintve sosem bocsátkoztak idáig még álló, vagy frontháborúba. Amikor megtették Kobane város ostrománál, a szövetséges légierő porig bombázta őket, mert civilek már nem voltak a városban. A hatékonyság más kérdés volt, mert bár a nemzetközi koalíció négy hónapig bombázta az Iszlám Állam fegyvereseit, a döntő fordulatot a kurd felmentő erők érkezése jelentette.
Tetszik, vagy nem tetszik, a nagy olasz teoretikus Giulio Douhet kb. 100 éves légiháborúja nem jolly joker, nem megoldás mindenre. A gyorsan feledésbemerülő Afganisztánban sem volt az, pedig ott 2001 után kedvükre bombázhattak az amerikaiak (félek, ami megmaradt az átlag olvasóban ebből, az csak a lebombázott esküvői menetek szomorú történetei) a tálibok pedig folyamatosan erősödtek. Pedig ott még szárazföldi erők is voltak: afgánok, amerikaiak és még ki tudja hány náció. Tudomásul kell venni (és ismerve a magyar közállapotokat ennek sokan örülnek is), hogy az USA nem tud mindent megoldani, legyen szó politikai vagy katonai téren. Az Iszlám Állam elleni háborúhoz rendelhetne még több erőforrást, de naivitás lenne azt gondolni, hogy ez az egyetlen problémája. Hogy csak a két legégetőbb katonai kihívást említsem, ott van épp Oroszország agresszív fellépése és európai NATO szövetségesek noszogatása/megerősítése illetve Kína fokozatos megerősödése a csendes-óceániai térségben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése