Ha jól tudom már mindketten voltak kint a térségben, András biztosan tudom, hogy volt Kenyában interjúzni. Gondolom mindenki előtt világos, hogy elég nehéz Magyarországon elfogadtatni, hogy miért lenne fontos ez a térség.
Pontosan nem tudom, hogy mi történt, de mintha Viktor pályázati forrásokból összehozott volna egy utat szintén Kenyába, és valahogy talált alkalmat arról, hogy megvalósítsa (gondolom) régi álmát és a saját szemével is megnézze Mogadishut (ismerem ezt az érzést, mikor elmentem először Afganisztánba, már hat éve olvastam, írtam róla, mikor először beleszagolhattam). Remélem majd elmeséli, hogy ez hogy jött össze.
A lehetőségek korlátozottak voltak, egy civilnek még mindig nem annyira biztonságos. Blogbejegyezéseiből úgy tűnt a landolás után bement a fővárosba egy szállodába, majd pár nap után visszament Kenyába. A lényeg, hogy csinált néhány képet, ami saját bevallása szerint nem több néhány hangulat fotónál, de szerintem élvezhetőek.
Mogadishui repülőtér
Szomáli kormányerők a reptérhez vezető úton
Az AMISOM páncélozott járművei őrjárat közbe
Mogadishu a Jazeera tetejéről
Ugandai katonák a reptér bejáratánál
Viktor blogja itt olvasható vagy így: http://nemzetikivalosag.hu/web/marsaiviktor/
Remélem a jövőben még rá tudom venni néhány blogposzt írására is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése