Összesen, e 2012-es cikk szerint , 20 PRC működik, csak a
miheztartás végett. A PRC képzése az ISAF-en keresztül történik.
Az ISAF-nek van egy Különleges Műveleti Parancsnoksága, amiben csupa
nem-amerikai ország vesz részt saját SOF erőivel, persze az amerikaiak is. A
lényeg ebbe az esetben, hogy ez egy NATO művelet részeként folyik, elsősorban képzéssel/mentorálással
foglalkozik, nem kill or capture jellegű feladatokkal. Elsősorban. Hogy
másodsorban még mivel, arról csak pletykák vannak. Az idézet cikk szerint a 20
PRC képzésének (és így a 20 különleges műveleti csoport?) irányítója a Combined
Special Operations Task Force 10. A cikkben is említik, hogy magyarok, románok,
szlovákok is dolgoznak velük.
Emellett az amerikaiaknak van saját különleges műveleti
tevékenysége az OEF misszió keretében, az ellenség darálása főleg annak
keretében folyik.2012 végén a szerepvállalásunk növeléseként, az addigi egy csoportot (és a néhány fős törzselemet) a még egy csoport (és talán további törzselem) egészítette ki. Így le az addig Különleges Műveleti Csoportból (KMCS) Különleges Műveleti Kontingens (KMK). A két csoport egyben azt is jelentette, hogy az újabb csoport egy másik tartományban kezdte meg működését, szintén valahol Kelet Afganisztánban.
Nem tudom pontosan mikor, de legkésőbb mire létrejött a KMK,
a magyar különleges műveleti katonák elhagyták Wardakot és két másik tartományba
mentek át. Hogy hova, az egyesek szerint hadititok, mások szerint nem. Én
nyugodt vagyok, mert már elhangzott nyilvános eseményen is, de ennek ellenére nem írom le, hogy hol vannak a HM kérésére.. Egyébként más indirekt bizonyítékot is kínál a
honvedelem.hu fotósorozata, ill. annak képaláírása: Sándor Tamás ezredes, a
Magyar Honvédség Különleges Műveleti Kontingensének (MH KMK) parancsnoka figyel
egy felszálló amerikai katonai helikoptert a Kelet-Afganisztánban lévő bázison,
közel a pakisztáni határhoz, 2013.
február 28-án.
Nekem speciel nem tetszett, hogy a sok képaláíráshoz
semmitmondó szöveg került (gyakran ugyanaz), de mindegy, a lényeg, hogy ha valaki
ránéz egy Afganisztán térképre a válasz világos lesz
Összefoglalva, most
novemberig tehát lesz egy KMK, két 12 fős csoportunk Kelet-Afganisztánba,
plusz egy törzselem (talán Kabulban?). Mi jön most, hogy végre a lényegre
térjek?
Most jön a Különleges Műveleti Osztag, a harmadik verzió.
Ebben lesz egy 12 fős csoport, és egy megerősített törzselem. A kormány.hu
hozta a sajtóanyagot: a jelenleg két
csoportból és egy törzsből álló Különleges Műveleti Kontingens helyett
Különleges Műveleti Osztag áll fel, amelyben a Magyar Honvédségtől egy csoport
és egy kibővített törzs fog ellátni feladatokat 2013 novembere és 2014 májusa
között. Az osztagban a magyarokon kívül amerikai, észt és szlovén katonák
szolgálnak majd magyar parancsnokság alatt.
A HM kiadott egy sajtóanyagot is, amit most nem találok a
levelesládámban, mindjárt megüt a guta. Amíg elküldetem újra, addig fentebb
van, amit a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban Hende miniszter a nyilvános
részen elmondott a különleges műveleti erőkkel kapcsolatban. A zárt részén a
képen és a korábbi képriportban is látható Sándor Tamás ezredes,a szolnoki Bercsényi
Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka tartott előadást (gondolom). Sándor volt
az első KMK-nak a parancsnoka kint, és ez alatt az idő alatt (valamikor 2013
elejétől) kinevezték a TF10 törzsfőnök helyettesi beosztásába. Bevallom ez nem mond
semmit nekem, de csak mert nem láttam még törzsfőnököt munka közben. Az
kiderül, hogy a cikkből, hogy hét tartományért felelős a TF 10.
Tanulság? A legfelső cikk rosszul tudta. Vagy valamelyik másik? A TF 10 nem az
összes PRC-ért, hanem csak hétért felel. Ennek persze van ami szinténellentmond: CSOTF-10 is a multinational task force with special operations
advisors from Croatia, Estonia, Hungary, Romania, Slovakia and the United
States. The task force is responsible for advising Afghan National Security
Forces that are executing high risk law enforcement operations in Regional
Command-East and Kabul in support of the Afghan Ministry of Interior.Na most az RC-Eastben nem hét tartomány van utolsó emlékeim szerint, hanem vagy 14 plusz Kabul.
Szóval, akkor nem derül ki, hogy hány tartományért felel a
TF-10. Így azt sem tudjuk, hogy pontosan minek lesz a vezetője a leendő magyar
paracsnok és pontosan minek a részeként fognak az irányítása alatt szolgálni
amerikai (!), észt és szlovák katonák. Ha a TF-10 alá 14 tartomány tartozik és
románok is szolgálnak benne, viszont Sándor ezredes korábban valaminek volt a
törzsfőnök helyettese, amiben csak hét tartomány volt, most meg olyan szervezet
fogunk vezetni amiben nincsenek románok felsorolva, akkor csak annyi világos,
hogy minden külföldi és hazai forrás pontatlanul fogalmazott és csak azok
tudják pontosan mi a helyzet, akik kint voltak, meg akik itthonról vezetik őket
Szolnokon, Székesfehérváron, és Budapesten.
Itt most befejezem, mert összezavarodott a poszt, a téma további kutatást igényel Jp.s. Szerintem komoly jelentősége van, hogy egy 12 fős csoporttal és egy törzselemmel mi fogunk vezetni valamit, amiben még legalább másik három nemzet (feltételezem, minimum másik három 12 csoport lesz), de ez valahogy nem jön át a sajtóanyagból.
4 megjegyzés:
Ez a hír Kunar szempontjából igen figyelemre méltó az elmúlt napok történései közül:
http://uk.reuters.com/article/2013/10/20/uk-afghanistan-army-idUKBRE99J06T20131020
"Monsif Khan, who raided the supplies of his 20-man team in Kunar's capital Asadabad over the Eid al-Adha religious holiday, is the first special forces commander to switch sides, joining the Hezb-e-Islami organisation."
Köszi. Az a vicc, hogy a hírt olvastam múltkor, de nem kötöttem össze Kunarral :) Pedig lehet, hogy ismerték is a magyarok :)
wp
de vajon mi késztette, hogy HI-hez csatlakozzon a tálibok helyett, ez ellentmont a narratívának, hogy ott a tálibok fújják a passzátszerlet
Még annyi adalék a hírekhez, hogy nem csak átsétált, hanem vitt magával némi felszerelést is az úriember!
Péter
Furcsa nekem ez az osztag kifejezés. A magyar hadi terminológiában nincsen ilyen. Tudom, hogy nem te nézted be hanem ez a neve de furi. Raj, szakasz igen na de osztag.
Bocsi de nekem mindig a SW Birodalmi Rohamosztagos jut róla az eszembe. :))
Megjegyzés küldése