hétfő, június 04, 2012

A 2006-os, rendőrségnek átadott fegyverekről készült jelentés két tanulsága

A kormany.hu-ra felkerült a honvédség részéről elkészített vizsgálat eredménye, amely azt vizsgálta, igazak voltak-e azok a hírek, amely szerint a honvédség átadott fegyvereket és lőszert a rendőrségnek a 2006-os tömegtüntetések idején.  Itt a főoldal, itt van ez első rész, itt meg a második rész, az érdemi szöveg az elsőben van. Egyszerűen talán túl hosszú volt a doku, hogy egybe beszkenneljék.

Mint Afganisztán kutatóként az döbbentett meg a jelentésben, hogy a MH már leselejtezett iratokat, amiből minden rekonstruálható lenne, mert hogy öt év után selejtezni kell. Évek óta kutatom (amennyire idő engedi), hogy ez vajon hogy megy, ki dönt arról öt év után mit lehet selejtezni és mit nem. Próbálom megérteni. Mert ugye a jó afgán missziók történetének megírásához ezek kellenének.

Különböző rémtörténeteim vannak, de mivel csak egy forrásból származnak, nem oszthatom meg. De csak gondolunk arra, hogy régen a Balaton utcai műveleti központból (Szalay?) ment a missziók irányítása, az meg pár éve jól megszűnt. A gyűjtők, a gyűjtők.

Szóval remélem vagy valami csoda történt és megmaradtak az iratok, vagy valami csoda fog történni most. Ez utóbbi érdekében tettem egy szerény lépést, majd meglátjuk.

A másik nagy meglepetés az volt, hogy a vizsgálati jelentésből kiderül, hogy nem csak AMD-65ket adtunk az afgán rendőröknek,  hanem 122 mm-es vontatott lövegeket és BMP-ket. Az AMD hír évek óta forog, de még soha senki sem fűzte hozzá baszki más is volt.

A kutatónak állandóan résen kell lennie, és nem csak az új infokat kutatni, hanem a régieket újra és újra ellenőriznie.

9 megjegyzés:

Combat Gear Admin írta...

Nekem ami még szemetszúrt a dokumentumban, hogy puskagránátok mellett adtak egy Kraz-t is, de ha jól értelmeztem azt teljesen törvényesen, és ezt szerelték fel tolólappal. Bár azt hittem a rendőrség saját járművét építette át. Mondjuk mikor anno először megpillantottam az FKF-re tippeltem.

Igen ez a löveg és harcjármű átadás valahogy kimaradt a mindennapokból. Nem verték nagy dobra.

BMP-ből lehet tudni, hogy leselejtezett példányokat adtunk át? Anno miután kivonták egy telephelyen rohadtak évekig.. Ezeket is felújították, mint az Iraknak adott T-72-eseket ?

Névtelen írta...

Nem tudok semmit. Én is most hallottam róla először :) (kicsit csalódtam is magamban)

Névtelen írta...

Szia!!

Ez a löveg-dolog biztos??A BMP szerintem élből nem igaz.Afgán BMP-t én csak kibelezve láttam,pedig nem 1-2 hónapot töltöttem kint.Máshonnan sem jött híre,hogy lenne.Még a Darulaman brigádnak sem volt egy darab működő BMP-je sem,a fővárosban.

Az biztos,hogy az AMD-k előtt átadtunk ha jól emlékszem 600db géppuskát,rohamsisakokat,gulyáságyút,stb.De ez még 2005-2006 körül történt

Üdv!

K.T.

Névtelen írta...

K.T.

Benne van a hivatalos jelentésben. Ha nem így lenne, az cak úgy fordulhatna elő, hogy a vizsgáló bizottság olyan iratokat látott, amelyek a terveket tartalmazták, de végül a BMP-k nem mentek ki.
üdv
wp

Névtelen írta...

Nem ez lenne az első ilyen eset wape, illetve lehet, hogy ez volt a fedősztorija a Veres Jánosék által lenyúlt és szétbontott BMP-knek.

Névtelen írta...

Baromira nem értem, hogy ha rendkívüli helyzetben a rendőrségnek elfogy a könnygázgránátja, akkor a MH miért nem adhat át a saját készletéből? Ha ez nem szabályos, akkor a jogszabály szar és nem az eset szabálytalan. Zig Zag

Névtelen írta...

Üdv ZZ! Sajnos itt nem a logikáról van szó, hanem arról, hogy azt a "riválisok" csinálták! Az viszont a "régiek" hozzánemértésüket mutatja, hogy ennek a lépésnek nem teremtették meg a törvényi hátterét!

Névtelen írta...

ZigZag!

Van rá jogi lehetőség, de ahhoz ki kell(ett volna) hirdetni a minősített időszakok valamelyikét!

7. hsz-re válaszként 2/3-os illetve (akkor) alkotmányos most alaptörvényi akadálya volt/van az ilyen lépéseknek!

Simán csak Bálint

Névtelen írta...

Egy érdekes cikk:
http://index.hu/kulfold/2012/06/03/kina_erositi_afganisztani_szerepvallalasat/