kedd, január 03, 2012

A tudomány (egyik) diadala - a katonai szolgálatok átszervezéséről

Kerestem, hogy mi lett az új neve a KFH és a KBH összevonása után létrejött szervezetnek. Beütöttem a google-ba ezt: katonai biztonsági hivatal összevonás

Első találatnak a Nemzet és Biztonság nevű tudományos/ismeretterjesztő folyóirat tanulmányát dobta ki a kereső: Izsa Jenő: Nemzetbiztonsági reform – átmenetileg elhalasztva, 2009 január.

Igazi csoda ez, amikor az internet szemete és selejtje felett győzelmet ül a szakmai tudás. Az ember keres valami relevánst, és szakmai info jön ki első találatként (utálom ha félkövérrel szednek valamit, de erre mint kiemelésre itt most szükség van). Nagy dolog ez, és igazán büszke lehet Tálas Péter a folyóiratára. Nem azért dicsérem, mert én is szoktam ide írni, hanem azért, mert tényleg magas az átlagszínvonal, és releváns dolgokkal foglalkozik.

Azt hiszem ennél többre nem nagyon vágyhat egy szerkesztő a hasznosság szempontjából. A tanulmányoknak az a hátránya, hogy alaposak, pontosak (és hosszúak). Ezek miatt kevesen olvassák, holott pont az lenne a cél, hogy ezek legyenek a tájékozódás alapjai. Ma már az internet korában ráadásul az emberek zéro forráskritikával kezelnek mindent, amit a neten találnak.

Ezért szép ez a pillanat, mert a net egy keresési kérdésre egy releváns infot dob ki.

Ja egyébként érdemes elolvasni a tanulmányt. Bár 2009-es állapotokról szól, látni belőle, hogy a pártoknak nem volt egységes szakmai álláspontja, a fideszes Demeter Ervin nem ezt a verziót képviselte. Az nagyon tetszett az elemzésben (nekem új volt, hogy valaki említi), hogy a szolgálatok szerepe is meg volt említve, amelyek természetszerűleg ellenezték az összevonásásokat, szigorúan szakmai alapon persze. Nagyon finom megfogalmazás: Az nem meglepő, hogy jól artikulálható és méltányolandó saját érdekei megjelennek a szolgálatoknak egyenként is, és a nemzetbiztonsági szféra egészének is. Ezen érdekek érvényesítése – bár a nyilvánosság számára többnyire láthatatlanul – meglehetősen nagy hatásfokkal lehetségesnek látszik.
Később a pozitívumokró (vagy az előre menekülésről?): Sőt, ennél sokkal többet tettek, és ez váljék becsületükre: a saját kereteiken belül olyan feladat-átcsoportosításokat, racionalizálásokat, korszerűsítéseket végeztek el, amelyek az egyes szervezetek struktúráinak egyszerűsítését, átláthatóságát, karcsúsítását eredményezték. Magyarul a szolgálatokon belül megtörténtek a reformértékű átalakítások, a hatékonyabb működéshez szükséges szervezeti lépések. Ezek, ha a nyilvánosság nem is értesült róluk részleteiben, az érdeklődő közvélemény előtt nem maradtak titokban, hiszen például a szervezetek honlapjain a változásokat nyomon követhetjük.

A szervezetek honlapjaira érdemes lenne egyszer visszatérni, mert pl. a KBH honlapja eltűnt. És vele eltűnt a KBH Szemle. És eltűnt a Felderítő Szemle is. Nem tudom mi a nemzetközi gyakorlat a titkosszolgálatok szakmai/tudományos folyóirataival kapcsolatban, de ha csak Magyarországot veszem, azt hogy itthon a bürokrácia mennyire nem nyitott, akkor azt kell mondjam, hogy forradalmi dolog volt, hogy ezek ( legalábbis a KBH Szemle biztos) elérhetőek voltak a neten. Azok alapján, amit a terrorizmusról vagy Afganisztánról írtak nyugodtam kijelenthetem, hogy titok nem volt bennük, csak korrekt elemzések.

Akinek kellett az már úgy is letöltötte őket, szóval javaslom a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat számára, hogy amikor elkészól az új weboldal, akkor a már eddig is nyilvános számokat ismét tegyék elérhetővé (persze simán lehet, hogy ez a tervek között van).

A WIKIPEDIA egyébként meglepően pontos, jól dokumentált szócikket tartalmaz Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatról. Le is mentem :)

Vissztérve a tanulmányra, gyorsan megnéztem, ki is az a katonaember aki ilyen cizelláltan tud írni. Le kalappal előtte, még az Élet és Irodalomban is publikált, ami azért nem egyszerű, ráadásul teljesen más műfaj.

Találtam egy MTV videot, ami igen érdekfeszítő fél mondatot tartalmaz: Dr. Izsa Jenő, aki leendő ügynököket képez a Nemzetvédelmi Egyetemen. Ez amolyan újságírós túlzásnak tűnt, amíg meg nem találtam a Dr. Izsa Jenő doktoriját: A biztonsági tisztek szakirányú képzésének célrendszerét meghatározó tényezők elemzése. Oppá, akkor tényleg lehet, hogy ezzel (is) foglalkozik. Ezt is lementem :)

P.s. Áááá, ez nem az egész doktori, csak a tézisgyűjtemény. Hiába, a naivitásom :)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

"...leendő ügynököket képez a Nemzetvédelmi Egyetemen"

Te jó Isten :-))))

Névtelen írta...

Szervusz,

mély sajnálattal kell hozzáfűzni, hogy Dr. Izsa Jenő ezredes 2010-ben, 61 éves korában elhunyt. Béke poraira.

Névtelen írta...

Óóóó, ez szomorú hír. Ez nem derült ki sajnos. Részvétem.
wp

Kerekparos írta...

http://gyasz.naplo-online.hu/node/9469