vasárnap, február 27, 2011

Magyar kevlár sisak II. - inkább csak kérdések

Igazából ez a sztori továbbra sem kerek. Ma láttam az indexen egy cikket: A HM nagyon elégedett a Bundeswehr-sisakokkal.

A cikkben egy HM reakcióból idéznek, de nem tudom leközöltek-e mindent vagy sem. A hm új honlapján nincs fent semmi. Nem tudom, hogy a teljes reakciót olvasom-e vagy csak amit az Index úgy gondolt, hogy fontos.

Hogy hogy az indexnek reagált a HM, a stop.hu-nak meg nem?

Index írja: A HM elismerte, hogy a kiírt közbeszerzési pályázatra benyújtott sisakok műszaki megfelelőségét saját laboratóriumában vizsgálta,

Ebből nem derül ki számomra, hogy közbeszerzésben vizsgált sisakokról végül is mi derült ki?

Index írja: majd „a német hadsereg által felajánlott sisak”, valamint egy acélsisak vizsgálata is megtörtént.

Hogy került a képbe egy acélsisak? Miért?

Én hajlandó vagyok egyetérteni a HM azon álláspontjával, hogy ez a sisak alkalmas arra, amire megvették. Nem ezen van a kérdés, hanem azon, hogy akik kétkednek, azokat ez a kommüniké nem győzi

A HM kommüniké ezzel zár:
A minisztérium szerint a sajtó „túlzásai és részben nem teljesen helytálló állításai” az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonák családtagjaiban „indokolatlan, tartós félelmet kelthetnek”, ezért a „cikk ilyen tartalmú állításait a honvédelmi tárca az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonák nevében is visszautasítja”.

Ezzel nem értek egyet. A családtagokban azt kelt félelmet ha nem értenek valamit. Ez a kommüniké azonban kevés dolgot tisztázott, viszont még több kérdést vet fel. A családtagok úgy hiszem eddig semmilyen információt nem kaptak se pro és se kontra a sisakokról. Ezzel a felkiáltással nem lehet elbátortalanítani mindenféle párbeszédet, hogy attól megijednek a katona családok. Szerintem a legtöbb katonacsalád a leginkább a nyilvános párbeszédnek örülne. Ha minden felvetésre, minden a cikkekben foglalt állításokra megnyugtató választ adna a HM.

Például a nyilvánosságra hozni a szakértői véleményeket? A többit is. Ki voltak a szakértők, akik vizsgálták a sisakokat? Hogyan vizsgálják a sisakokat? Kikből állt a HM Szakértői Bizottsága, akik végül egyetértettek és javasolták a német sisakok beszerzését? Felmerült, hogy a sisakok régiek, elmúltak már 10 évesek? Ennek cáfolatára valami bizonyíték? Miért nem lehet megadni, hogy mikor gyártották a sisakokat?

Egy ilyen információs offenzíva ledöntené a sajtó képviselőit, elvenné a kedvüket az érdeklődéstől (túl sok lenne az info), megnyugtatná a családtagokat, hogy a HM tényleg mindent megtesz és elmond a megnyugtatásukra, és persze a HM és a honvédség is pozitívan jönne ki, mondván uraim itt nincs semmi takargatni való, szakmai döntéseket hoztunk, minden kérdésre válaszolunk, a sisak megállja a helyét.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

No ettől vannak még fényévekre a HM kommunikációsai! Még hogy elmondják az igazságot? A sisakok korát roppant egyszerű megállapítani. Az előző bejegyzésednél valaki már belinkelt róla weboldalt, ahol látszik a címke, amelyen szerepel a gyártási év és hónap. A sisak egyébként tényleg jól használható és semmivel sem rosszabb, mint a legtöbb NATO országban ma is tömegesen használt sisak. Az egyszerű német katonák is még mindig ezt használják. Egy olyan független - elismert - szakértői vélemény kellene, amely a kevlár öregedését magyarázza el érthetően a címkéken szereplő adatoknak megfelelően. Nem hiszem, hogy a kísérletek eredményeit nyilvánosságra lehetne hozni. Jó pár hitelrontási pert venne vele nyakába a HM. Ha már olyan dolgokra volt kihegyezve, hogy mikor szakad ki a bélés a sisakból, lövedék találata esetén milyen mértékű a "horpadás", stb.

Névtelen írta...

Csak nehany adalek. A sisakok kozott is oriasi kulonbsegek vannak. E gy modern hds mar nem csak egyfele sisakot hasznal
pl a PAGST, MICH, ACH, LWH kulonbozo sisakok kulonbozo felhasznalasi terulettel.

Azt lenne jo tudni hogy melyik nemet sisakot probaltak es milyen szerepkorben teszteltek.?

US eppen most ( 2010 tavaszan) hivott vissza 44 000 db ACH sisakot mert ugyan a megismetelt tesztek soran halalos serulest nem okoz a hasznalata, de mas mutatokban nem felelt meg az elorirasoknak.

Kis segitseg melyik sisak elnevezes mit jelent.
Personal Armor System for Ground Troops (PASGT)
Modular Integrated Communications Helmet (MICH)
Advanced Combat Helmet (ACH)
Lightweight Helmet (LWH)

Udv Flashbang

Ui: Lattam nehany ember sertve erezte magat a PRT cikkben tett megjegyzesem miatt.
A nelkul hogy lebecsulnem a PRT munkajat es az ott dolgozokat a velemenyemet tovabbra is fenntartom.A PRT fo tevekenysege nem az kellene hogy legyen amit jelenleg es a multban is a CIMIC csinalt es ugy adtunk el itthon mint oriasi katonai fegyvertenyt.
(2004 ota dolgozom kisebb nagyobb megszakitasokkal AFG ban es nem csak 6 honapot.)

Maradtam tisztelettel
FB

wape írta...

Hell FB

AH még küldenél linket esetleg ezekkel a sisak témában jó lenne. Ott ahol tovább lehet olvasni és okosodni.
üdv és közi
wp

Névtelen írta...

http://www.operation-helmet.org/helmets.html

Alapismeretek sisakologusoknak :)

So egyeb link is elerheto az oldalrol.

Tovabbra is jo a blog. Sajnalom, hogy szemelyesen nem tudtunk kint talalkozni

Udv

FB

Névtelen írta...

Majd legközelebb, bár nem tudom hova írhatok neked előre. Bár ha te tudtál az utamról előre, az jó jel :)
üdv
wp
"Sisakológus" alapképzés muszáj, mert egyelőre nem bukkant fel senki.

Névtelen írta...

A magyarok PASGT - kategóriájú sisakokat vettek.

Névtelen írta...

Mindenki tudta hogy jossz.
Hires lettel.
Te vagy a KUM celebje :)
Sokkal tobben olvassak a blogodat mint gondolnad.

Barki is irta kosz az infot a nemet PAGST rol

Udv

FB

Névtelen írta...

Én, mint a KUM celebje? Nem is vagyok a Kum munkatársa, de mindegy. Nagyon dicséretes, el is pirultam itt a monitorom mögött :)
üdv
wp

smalladam írta...

http://honvedelem.hu/cikk/23534/magabiztossag,-szakmai-hozzaertes

a cikk ugyan egy szóval nem említi, de a lead képen látszik, hogy hende csaba egy kevlársisakot lóbál a kezében a beszéde közben, szóval vszeg szóba került a sisak-téma az Afganisztáni látogatáson.