hétfő, február 14, 2011

A belgrádi kínai követség 1999-es bombázásról

Szegény Egyesült Államokat annyit fikázták ezért. Az akkori hírek szerint három újságíró meghalt, és mindenki az amerikai katonai vezetésen röhögött, hogy milyen bénák.

Ehhez képest most azt olvasom, hogy Csiang Cö min emlékiratai szerint még egy tucatnyi katonai hírszeerző is ott volt az épületben. Az az érdekes, hogy ezzel az USA sem jött elő, inkább vállallta, hogy armchair generálisok generációja oszt ítélet majd felette évről évre:

Csiang Cö-min emlékirataiban viszont azt írja, hogy 14 szerb is életét vesztette a támadásban, Kína belgrádi nagykövetsége ugyanis személyesen Slobodan Milosevic néhai jugoszláv államfő kérésére oltalmat nyújtott a szerbiai katonai hírszerzés több tisztjének. Az Egyesült Államok bocsánatot kért a légicsapásért, azt állítva, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA rossz adatokat adott meg. A kínai fél nem fogadta el ezt a magyarázatot, de kénytelen volt visszafogottan reagálni a történtekre, miután az amerikaiak bizonyítékokat szolgáltattak arról, hogy a nagykövetség épületéből szerb elektronikus táviratokat küldözgettek. A diplomáciai alku lényegében az volt, hogy az amerikaiak bocsánatot kértek, mentve a kínaiak presztízsét, Peking viszont hagyta, hogy az incidens miatt kirobbant tiltakozások lecsengjenek.

Csiang Cö-min ma már bánja, hogy engedélyezte a szerb hadseregnek a kínai nagykövetség használatát, s úgy látja, hogy ez komoly diplomáciai hiba volt, amely 14szerb és három kínai állampolgár halálához vezetett. A lap szerint Peking döntésében nemcsak a politikai szolidaritás játszott közre, hanem az is, hogy rá akart licitálni Moszkvára, amely előzőleg elutasította ugyanezt a belgrádi kérést. Másrészt viszont Peking viszonozni akarta azt, hogy a szerb hatóságok előzőleg átadták Kínának a szerémségi Ruma városánál lelőtt F-117-es amerikai lopakodó bombázó egyes darabjait.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Húú... Jó kis hír ;-) Bár mintha olvastam volna valahol, hogy a kínaiak addigra már kiürítették a követség épületét, ezért nem értem a 3 kínai áldozatot.

"Több mint tíz évvel az eset után Kína is legyártotta saját lopakodóját: a J-20-as kódjelű gép január közepén hajtotta végre az első próbarepülést, s egyes szakértők nem zárják ki, hogy a kínai mérnökök meríthettek ötletet a radarok számára láthatatlan amerikai gép gyártási technológiájából." Ez logikus, csak annyi rövid kiegészítés, hogy a lopakodó is látható a radarok számára, csak sokkal kisebb a radarkeresztmetszete, így sokkal nehezebb észlelni. De van annak is radar visszaverődése. ZZ

smalladam írta...

ez az a lopakodó, amit dani zoltán, vajdasági székely szerb alezredes lőtt le, valami egyénileg buherált radar segítségével:)