szombat, december 25, 2010

PRT-10 zárógyakorlat - frissítve

A PRT-10 zárógyakorlatán készült a felvétel. A torony tetején álltam alattam a katonák és a riporterek, és éppen Britney Spears hallgattam, amikor megindult a ropogás. Mindez nagy mínuszokban, érdekes élmény volt.


Közben megtaláltam a Zrínyi honlapján azt a kis beszámolót, amiben van még néhány érdekes részlet és fénykép. A gyakorlaton részt vett néhány lövész hallgató, akik mindenféle szerepeket játszottak, ott ahol tömeget kellett képezni valamilyen céllal. Azt hiszem volt egy kis szerepem abban, hogy végül eljutottak fiatalok erre a gyakorlatra. De csak egy kicsi. Ahogy elnéztem a fejüket, eléggé élvezték a vaktölténnyel lövöldözést, hőzöngést, hidegben fagyoskodást. Egyikük másikuk előbb utóbb a túloldalon fog állni és felkészül a PRT-14-re vagy OMLT-8ra, és akkor hasznosak lesznek az emlékek, hogy mi a teendőm, ha bekopogtat két éhes és ideges afgán a táborkapun. Mondjuk addigra ki is kell találni néhány új feladatot nekik, mert már fejből fogják tudni, hogy mikor mi jön :)

Idézek a honlapon található leírásból (by Kolossa Sándor ny. alez.):
Hallgatóink leggyakoribb feladata az volt, hogy hol békés, hol békétlen, elégedetlen, időnként ellenséges hangulatú afgán emberek szerepében kellett megzavarni a különböző tárgyalásokat, rendezvényeket, ezzel komoly feladat elé állítva a magyar biztosító (Force Protection) katonákat.

A továbbiakban többször is kellett Ellenőrző Áteresztő Ponton (EÁP), konvojkísérés közben és különböző helyzetekben gyakoroltatni a biztosító katonákat általában sikertelenül, mert ők nagyon határozottan, a szabályokat maximálisan betartva látták el feladataikat, a magyar PRT képviselőinek védelmét, biztonságuk őrzését. Kiemelkedő szerepek voltak, amikor egy az afgán rendőrség képviselőivel közösen üzemeltetett EÁP nagysebességű megközelítésekor személygépkocsijukkal a felszólítás ellenére sem álltak meg, és a magyar katonák – tartva attól, hogy öngyilkos merénylők – tüzet nyitottak rájuk. A gépkocsiban utazó terhes afgán nő súlyosan, férje könnyebben megsérült és az EÁP egészségügyi személyzete nyújtott számukra szakszerűen elsősegélyt, majd beszállították őket a közelben lévő MH PRT gyengélkedőjére. Közben egy magyar katonai gépjármű elütött egy afgán gyermeket, aki könnyebben megsérült, őt is a MH PRT egészségügyi személyzete látta el. A balesetkor hirtelen összeverődött afgán tömeg ellenséges viselkedésével zavarta a gyermek ellátását, ekkor is a magyar biztosító katonák határozott és szakszerű fellépése, illetve a kiérkező lélektani műveleti (PSYOPS) tiszt közbelépése oldotta meg a helyzetet. Részt vettünk egy a magyar PRT által felújított általános iskola ünnepélyes átadásán, ahol békés tömeget, újságírókat és a helyi civil szervezetek képviselőit „játszottuk”. Különös hangulatot adott az eseménynek, hogy mindezt nagyon élethűen, a közeli Bököny község Általános iskolájában játszottuk el a helyi gyerekek és a tanári kar egy részének együttműködésével. Délután a MH CKELMK állományából Molnár Mihály őrnagy, CIMIC tiszt tartott előadást Afganisztánról, az afgán társadalom szerkezetéről, illetve az afgán nép életmódjáról, viselkedési szokásairól.

Különösen az előbbi szituáció a volt érdekes, ahol én játszhattam a megsebesült férjet. Meg kell jegyezzem, hogy ez a váratlan felbukkan, katonák lelövik történet Varga Réka ötlete volt, amennyire tudom. A PRT-9 felkészítésén legalábbis úgy emlékszem ő dobta az ötletet. Ez a feladat remekül alkalmas a katonák megzavarására és tesztelésére, úgy érzem.

A poszt elején látható felvételen az alábbi sztori látszik:
Csütörtökön délelőtt a várpalotai Bakony Harckiképző Központ ellenerő (OPFOR) század katonáival együtt meglepő aknák (IED) robbantásának kombinálásával nagyerejű lesállás támadást terveztünk és hajtottunk végre a PRT egy konvoja ellen. A konvoj katonái viszonozták a tüzet, majd visszavonulásuk biztosítására a MH PRT parancsnoka kirendelte a táborból a gyorsreagálású alegységet (QRF), akit szintén megtámadtunk. A kiérkező BTR harcjárművek tüzükkel visszaverték és megsemmisítették a lesállást végrehajtókat, a felkelők megmaradt erői elmenekültek, így a konvojt biztonságban visszavonták a táborba.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pffff....vagyis inkább no comment.

Névtelen írta...

Nemsokára Afganisztánban nevethet.... ha majd lesz kedve.
Sok szerencsét.
Aztán lehet folytatni a fikázást.

Combat Gear Admin írta...

Ej ez a sok negatív kisugárzás.

Kedves Wape, hogy sikerült a Ludovika COY-t ( :) ) bevinni a gyakorlatra ? Külsősként. Egyébként hanyad évesek voltak ?

Na persze minket kitetszik hagyni az ilyen mókákból :)

Névtelen írta...

Azt történt, hogy mikor nyáron lent voltam a prt-9 felkészítésén elhívtam a saját mentoráltamat (Lásd zrínyi mentori rendszer - érdekes páros vagyunk), és kiderült, hogy nincs elég tömeg. És mivel nem vagyok a rendszer része, eljöhetek rendszeren kívüli ötletekkel. Hogy akkor miért nem hívunk a hallgatókból, biztos élveznék. A mentoráltam szerint is jó ötlet volt. Úgyhogy hintettem mindenkinek és meghallotta, akinek hatása volt a dolgokra.

Persze lehet, másnak is eszébe jutott pont akkor, és látva a hallgatómat, és ő is lépett magától.

Kedves Combat, ha tudnám ki(k) vagy(tok) ...
wp