hétfő, október 04, 2010

Mennyit késett az USA Afganisztánban?

Különböző interjúkban, mikor arról kérdeznek, hogy már 9 éve az USA Afganisztánban van és zéró eredmény (és hogy ez milyen gáz), obskurus könyvekre szoktam hivatkozni és azt mondom, az amerikai vezetés kb 2008-ig, 2009-ig nem tett semmit az ország érdekében, mert Irakra koncentrált. Úgyhogy nem olyan régóta van ott igazán.

Irakra koncentrált szinte a terrorcselekmények megtörténte után, Afganisztán csak a játszottak még kategóriában volt, ahol kevés katona az al-Kaida levadászásával foglalkozott. Pénz, fegyver ész (ez csak később) mint Irakba készült majd ment. Miért veszem ezt most elő?

Itt egy cikk, hogy a britek és az amerikaiak már 2002 áprilisában egyeztettek Irakról.

Majd egyszer megtalálom azt a könyvet is, amely szerint 2001. szeptember 13. vagy 14-én merült fel először Irak megtámadása. Biztos valamelyik Woodward könyv lesz.

Egyébiránt régen írtam Irakról, de most nem szándékozom hosszan. Az ország egy világrekord beállítására készül. Több mint hét hónapja nem tudnak kormányt alakítani a politikai erők. Ja, nézem, október 1-jén átvette a világrekordot. A hollandokat nyomták le 1977-ből.

Csak az emlékezés kedvéért Núri al-Maliki a volt kormányfő blokkja 89 helyet szerzett, Ijjad Allawi vegyes síita-szunnita blokkja (benne sok ex szunnita felkelővel) 91-t. Azóta megy a harc, hogy ki tudja összeszedni a kormányalakításhoz szükséges többséget, azaz a 325 mandátum 50%-t + egyet. A wikipedian meglepően sok és részletes adat van.

Október 1-jén végül mégis összejött
valami koalíció Núri al-Maliki oldalán, lehet ő lesz ismét a kormányfő? Allawinak jobban örültem volna, egy friss demokráciában jobb a váltógazdaság, meg a szunniták és megnyugodtak volna (jobban). Allawi mint ember nem tudom mennyivel jobb Malikinál.

Végül üdvözlöm olvasótáborom ma megismert néhány tagját. Köszönöm a figyelmüket és üdv!

Nincsenek megjegyzések: