NATO - transzformáció - Afganisztán

Német Bence barátom - kérésemre - írt egy egész komoly összegfoglalót Theo Farrel CEU-n tartott előadásáról. Csak beleolvastam, de nagyon érdekes. Bence, köszönöm.

Transzformáció és Afganisztán egy brit szemével

Theo Farrell a King’s College London (a Times felmérése szerint a 22. legjobb felsőoktatási intézmény a világon) War Studies tanszékének professzora tartott március 13-án pénteken a Közép-európai Egyetemen (CEU) előadást Afganisztán és a NATO-transzformáció kapcsolatáról. Legalábbis valami hasonló címmel csalogatták az embereket az előadásra, de kifejezetten NATO-transzformációról kevés szó esett.

Theo egy fiatalos, brit úriember volt, aki a legújabb trendi szemüveget viselte a legmenőbb sportzakóval, de mégis sütött róla az értelem és már az első mondatából lehetett érezni, hogy ez az ember érti a szakmáját. Rendkívül bonyolult katonai dolgokról hihetetlen természetességgel tudott úgy beszélni, hogy mindenféle előképzettség nélkül mindenki megértse. Ez nagyon nagy szó. Én a Zrínyin végeztem civil szakon, ahol megtapasztaltam, hogy a katonáknak megvan a saját nyelvezete és szakzsargonja, amit szintén tanulni kell. Theo valószínűleg megszenvedett ezzel a katonák között és így pontosan tudta, hogy laikusuknak mikor mit hogyan kell elmagyaráznia.

Az előadás elején Theo elmondta, hogy katonai körökben az innováció békeidőben felülről lefelé zajló folyamat, azaz a katonai vezetés irányából érkezik a csapatok felé, míg háborús időszakokban pont fordítva. A harctéri tapasztalatokat építik be a szabályzatokba és doktrínákba. Ezt a kétirányú folyamatot mutatta be a körülbelül 80 perces előadásában különböző példákon keresztül.
Elmondta, hogy a transzformáció szó egyfajta divatszóvá vált az elmúlt 15-20 évben, és minden hadsereg transzformálja magát (vagy úgy tesz). Az élen természetesen az amerikaiak állnak, mivel ők találták ki, nekik van a legtöbb pénzük és komolyan is gondolják. A transzformáció képlete a következőképpen néz ki:

Transzformáció = új technológia + új koncepció és szervezet

Az amerikai fegyveres erők transzformációja három fő irányban halad: a, hálózatközpontú hadviselés (Network Centric Warfare), b, hatásalapú műveletek (Effects Based Operations) és c, expedíciós hadviselés (Expedition Warfare). A hálózatközpontú hadviselés lehetővé teszi, hogy az információt előnyre fordítsák a katonák, amit részben a fejlett információs technológiáknak köszönhetnek. A hatásalapú műveletek a katonai és nem katonai eszközök minden szinten való kumulatív alkalmazását takarja, míg az expedíciós hadviselés a távoli térségekben való hadviselésre való képességet jelenti.

Theo Farrel elmondta, hogy egy felülről lefelé irányuló transzformáció már az 1990-es évek elején megkezdődött az USA-ban az 1991-es Öböl-háború tapasztalatainak a levonása után, de igazán nagy lendületet Donald Rumsfeld védelmi miniszteri kinevezése után kapott. Rumsfeld rendkívül népszerűtlen miniszter volt a katonák között, körülbelül olyan közutálatnak örvendett, mint a 60-as években Robert McNamara. (McNamara-ról bővebben Fog of War című Oscar-díjas dokumentum filmben ) Azonban bármennyire is utálták Rumsfeldet a katonák, a fent felsorolt három elemnek a szinte tökélyre fejlesztésével az amerikai fegyveres erőkben hatalmas előrelépés történt a katonai műveletek szempontjából.

A szinte tökéletes és pontos információk tudatában az amerikai hadvezetés immár szinte mindent lát a harcmezőn csakúgy, mint egy sakktáblán a játékosok. A háború köde eltűnt. Ezért jóval kevesebb katonára lett szükség az ellenség megsemmisítésére, mivel tisztán lehet látni, hogy melyik ellenséges alakulat ellen mit érdemes küldeni. Ehhez gyorsan ki lehet találni milyen légi, tüzérségi támogatás kell a földi alakulatoknak, vagy egyszerűen elpusztítható-e az adott célpont egy több ezer kilométerre lévő hajóról indítható cirkáló rakétával.
Theo szerint az amerikaiak az afgán modellben (2001-2002) megmutatták, hogy rendkívül precíz csapásokkal, a hálózatalapú hadviseléssel, speciális alakulatokkal és a szövetségesek támogatásával hihetetlenül gyorsan meg lehet dönteni a tálib rezsimet. Irakban (2003) pedig a „shock and awe” taktikával Szaddam Husszein hadseregét rekordsebességgel sikerült hatástalanítani és Irakot elfoglalni. Ebben a műveletben mindössze 165 ezer amerikai katona vett részt és gyakorlatilag elfoglalta az egész országot. Tizenkét évvel korábban több, mint 700 ezer amerikai katona volt az Öbölben és csak „visszalökték” Szaddam seregét Kuvaitból. Mind az afganisztáni mind a 2003-as iraki esetből látszik, hogy a békeidőben felülről lefelé működő transzformáció lehet nagyon sikeres. Theo szerint nem is a katonai műveletekkel volt gond, hanem sokkal inkább az államok biztosításával. A „kinetikus” műveletek sikerét nem követték idejében a „human-centric” műveletek sikerei, mivel ezek nem is voltak megfelelően kidolgozva.

Mielőtt Theo áttért volna a brit Afganisztáni tapasztalatokra elmondta, hogy a transzformációban mindenki az amerikaiakat igyekszik követni az egész világon. Egy kutatás keretében ő a NATO tiszteket vizsgálta és egy kifejezetten nagy, több ezres mintát használt, amiben európai NATO nemzetek katonái nyilatkoztak. Ennek az volt az eredménye, hogy az európai NATO hadseregek is egyértelműen a hálózatközpontú és hatásalapú műveletekben látják a jelen és jövő katonai műveleteinek központi elemeit. Ennek ellenére a briteken és a franciákon kívül senki nem költ rá eléggé, legfeljebb csak beszél róla. Még a holland és a dán hadsereg, ami képes együttműködni az amerikai vagy brit alakulatokkal, de például a németek vagy a spanyolok teljesen hasznavehetetlenek. Békefenntartásra jók, de semmi másra, ami rendkívül jól megmutatkozik Afganisztánban is. Theo Farrell véleménye szerint a németek igazából semmi érdemit nem csinálnak Afganisztánban, azon kívül hogy ott vannak nagy számban. Nem harcolnak, a projektjeik pedig teljesen feleslegesek és nem működnek.

Theo a brit hadsereg Helmand tartományban szerzett tapasztalatait vázolta fel az előadásának a második felében. Itt azt igyekezett bemutatni, hogy háborús körülmények között az alulról jövő innováció hogyan befolyásolja a fegyveres erők transzformációját.
Utólag tisztán látják az Egyesült-Királyságban, hogy rendkívül alábecsülték Helmand tartományban a tálibok ellenállását, amikor 2005-2006-ban átvették a terület irányítását. Először az úgynevezett „soft” hatásokra akarták helyezni a hangsúlyt, azonban a szituáció rendkívül gyorsan elmérgesedett és a brit alakulatok gyakorlatilag beszorultak a bázisukra. A tálibok elvágtak minden szárazföldi összeköttetést köztük és a NATO között, így csakis és kizárólag légi úton történt egy jó darabig a brit csapatok számára az utánpótlás szállítása.
Amikor sikerült a nyomáson enyhíteni, a brit alakulatoknak zászlóalj nagyságú (300-400 fő) tálib csapatokkal kellett összecsapniuk, de végül a fejlettebb fegyverzetüknek és a jobb kiképzésüknek köszönhetően a helyzet kezdett pozitív irányba haladni. Egy évvel később már csak szakasz szintű (20-30 fő) alakulatokat tudtak felállítani a tálibok, de ma már ennyit sem képesek összeszedni. Bár nincsenek hivatalos adatok, de becslések szerint Helmand tartományban a brit hadsereg körülbelül 7000 tálib harcost ölt meg.
Ezzel annyira legyengítették az ellenállásukat, hogy a terrorista taktika használatára kényszeríttették az ellenséget, és ennek „köszönhető” az egyre több robbantásos merénylet.

Theo Farrell szerint épp ezért ez egy pozitív jel és nem negatív. A brit katonák sokkal nagyobb biztonságban vannak most, mint akár egy vagy két évvel ezelőtt is. Az igaz, hogy a támadások száma nő, viszont már nem 400-an támadnak egyszerre, mert erre már nem futja a tálibok erejéből. A robbantásos merényletek valóban kellemetlen támadások, nyugtalanságot szülnek, de nem okoznak nagy veszteséget. Lélektani hatásuk jóval nagyobb, mint az anyagi vagy életben okozott kár. Véleménye szerint ez igaz a legutóbbi kabuli merényletre is.

Az előadó elmondta, hogy igazából, amit a médiából hallunk az valamilyen szinten felfújása az eseményeknek. A helyzet egyáltalán nem válságos. Az Obama adminisztráció most szánt szándékkal csökkenti az elvárásokat az afganisztáni helyzettel kapcsolatban, és növeli a veszéllyel kapcsolatos percepcióját az embereknek, hogy később könnyebb legyen sikerként elkönyvelni bizonyos dolgokat. De a tények magukért beszélnek. Nagyszabású terrorista cselekmények nincsenek, a tálib alakulatokat sikerült szétverni és a NATO nemcsak a nagyvárosakat uralja - mint ahogy a Szovjetunió tette - hanem gyakorlatilag minden jelentősebb központot is. Természetesen messze van még a vége, és látszik, hogy Obamáék el akarják kerülni Bushék hibáját, hogy azt a képzetet keltsék, hogy Afganisztán egy rövid kimenetelű konfliktus lesz.

Theo Farrell kiemelte, hogy a helyzet nem egyszerű, amit az is mutat, hogy Helmand tartományban a briteknek is beletelt néhány évbe míg rájöttek, hogy hogyan kéne megfelelő közszolgáltatásokat kiépíteni. Először nagy projektekben gondolkodtak, hogy minél több emberhez eljusson azoknak a bizonyos projekteknek az előnyei. Ezt a gyakorlatot 2007-ben váltották fel és olyan kis projekteket kezdtek létrehozni, amelyek helyi közösségek érdekeit szolgálják, de az emberek tényleg úgy érzik, hogy miattuk az ő boldogulásukért jött létre. Mostanában jöttek rá a britek, hogy lehet, hogy előbb meg kéne kérdezni a helyieket, hogy mire is van szükségük, ahelyett, hogy odaépítenek nekik egy könyvtárat, mert azt gondolják hogy az jó lesz nekik. Hogy kitalálják, hogy mit is szeretnének az ott élő emberek, ehhez kialakítottak egy nagyon egyszerű kérdőívet öt kérdéssel, és megkérdezik benne, hogy szerintük mi javítana leginkább a közösségük életén.
Lehet, hogy nagyon egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik… Mert az is. Emellett működik. De úgy néz ki kellett pár év, míg a high-tech korszak gondolkodását sikerült összehozni az egyszerű paraszti ésszel.

Németh Bence, MA, CEU