Két tanulmny tálibokról, törzsekről, Durrand vonalról.

Olvasom az International Security 2008/tavaszi számát. A kezemben tartom, nincs fent a neten. Ez a folyóirat egyike a legjobbaknak, nagy presztízsű, vegyesen elmélettel és gyakorlattal. Nem olyan esszé jellegű írások jellenek meg benne, mint a Foreign Affairs-ben, hanem igazi, hivatkozásokkal teli, mélyen szántó tanulmányok.

Az első anyag, amit olvastam, a neves Seth G. Jones tollából jelent meg, aki a RAND Corp. kutatója és mint ilyen rengeteg félhivatalos forrást olvas és vagy négy field trip-en vett részt kutatásai során. Az ő írása mégis fent van a neten: The Rise of Afghanistan's Insurgency: State Failure and Jihad. Nekem annyira nem tetszett. Nem akarom eljátszani a kötekedő kis magyar embert,a ki fele annyit nem látott és fele annyit nem olvasott és mégis mindent jobban tud, úgyhogy csak egy két dolgot emelek ki. Faktuálisan természetesen teljesen rendben van az ember, az általános következtetéseinek legtöbbjével egyet tudok érteni, de.

Visszatérő problémája a cikknek, hogy az időszámítást 2001-től vagy a tálib (1994)-től kezdi. Miközben fő elmélet megközelítése az, hogy a feltámadó felkelésnek a gyenge kormányzás lehet az oka, a tanulmányban sehol nem hangzik el, hogy Afganisztánban történelmileg gyenge volt a kormányzás. A 15-19 oldalak között csak a gyenge kormányzási kapacitás és a felkelések elméleti összefüggéseiről olvasunk, majd a 19 oldaltól egyből a táliboktól indulunk. És akkor van az a két tény, amit felett mindenki szemet húny, elfordítja a fejét, vagy átugrik felette, mint most Jones is: The Taliban instituted a repressive version of sharia law that outlawed music, banned women from working or going to school, and prohibited freedom of the press. While it was a detestable regime that committed gross human rights violations, the Taliban succeeded in establishing law and order throughout most of the country.

Kritika nélkül felsorolja a szokásos bűneit a szervezetnek, majd elismeri, hogy a tálibok képesek voltak a rend fenntartására. Hogy van az, hogy az emberek nem ágáltak a tálibok ellen, ha egyszer ennyire sanyarú volt a sorsuk. Ezt még nem magyarázta meg senki nekem.

A szerző gondolatmenete az, hogy a 2001 után a kormány gyengesége, a rend fenntartásának nem-képessége (bocsánat a megfogalmazásért) vezetett el a felkelés újraindulásához: Indeed, the Afghan government suffered from a number of systemic problems, including fragmented
administrative structures, and had difficulty attracting and retaining skilled professionals with management and administrative experience. Weak administration and lack of control in some provinces made tax policy and administration virtually impossible. In many rural areas, the government made no effort to collect taxes.

Ilyenkor hiányolom a történelmi mélységet. Amit itt Jones leír, azt minimum 20 éve, de akár 50 éve, vagy bizonyos esetekben a kezdetek óta jellemezte a mindenkori afgán kormányt. A kérdés, hogy zavarta-e, felháborodott-e az afgán falulakó, amikor szembesült a kormány ilyen gyengeségeivel, vagy természetesnek vette-e azt (mivel megszokta). Ugye a kivételt csak a tálibok jelentették, mint azt a szerző elismerte.

Másik példa: Electricity is a good example. In 2005 only 6 percent of the Afghan population
had access to power from the electricity grid... And most efforts focused on
supplying electricity in urban areas of the country, not on targeting rural areas
in danger of falling to the Taliban

Pontos ismeretek hányéban is úgy képzelem, hogy a modernizáció időszak alatt is csak a városokban volt áram. itt élt/él a lakosság 10-15 százaléka. kb 90-es évek eleje óta a hálózathoz való hozzáférés aránya 6 százalék vagy az alatt volt. A legtöbb afgánnak nincs áram, vagy generátort használ. Ezt Jones is leírja később- látom. A kérdés, hogy milyen következtetést vonunk le belőle. Mert nem teljesülnek a materiális ígéretek, a felkelők felé fordulunk? És a tálibok alatt? Igaz a tálibok nem is ígértek gazdasági prosperitást, demokráciát.

Ugrok egyet. 27ik oldal környékén ilyennek indít: a dzsihád ideológiája, belemegy a Deobandi irányzat taglalásába. (Pont erről nyilatkoztam tegnap a Népszabadságban, itt meg egy hülye ír hülyeséget a Litera.hu-n. Nem jött rá a szerző, hogy Deoband Indiában van, a tálibokat meg Pakisztánban képezték. Annak se nézett utána, hogy hogy távolodott egymástól az indiai és a paki irányzat.) Visszatérve Jones-ra: The Taliban’s leadership, including allied organizations such as Jalaluddin Haqqani’s network, adopted an extreme version of Deobandism. Úgy kell képzeljük, hogy a 60 éves Haqqani öreg korára megtér, radikálissá válik? Mert korábban is azok között volt emlegetve, akik a afgánok hagyományos prgamatikus harcmodorát űzték. A tálibok alatt sem azért csatlakozott a rendszerhez, mert radikalizálódott volna. Legalábbis A. Rashid nem említette Taliban c. könyvében. Pedig ő tudja.

Na belefáradtam, ebben a tanulmányban alig vannak történelmi kontextusba helyezve az állítások.

Ellenben a következő írás nagyon is rendben. Címe: No Sign until the Burst of Fire: Understanding the Pakistan-Afghanistan Frontier és hogy meglepődök, ez is fent van a neten! Most már mennem kell haza, de majd holnap írok erről. Addig is jó olvasást.

Ja és itt ez a RAND esszé kötet. A szerzők alapján elég jónak tűnik, 10 oldalas írások de sok történelmi kontextusba helyezve indul, vagy a múltat és a jelent összehasonlítva vizsgálja, hogy akkor már a mai vesszőparipámnál maradjak.