Látható-e a magyar külpolitika

A HVG-ben megjelent egy interjú Dunay Pállal, a Magyar Külügyi Intézet egykori igazgatójával (és így egykori főnökömel). Dunaynak megvan az a különleges képessége, hogy bárkinek bebizonyítja kb 3 perc alatt, hogy a magyar külpolitikai és diplomácia nem unalmas és nem láthatatlan. Magyar viszonylatban példátlanul kritikus mindenkivel, bár talán ebben nagy szerepet játszik, hogy nincs idekötve. Szerintem amit pl. Koszovóval kapcsolatos magyar álláspont kapcsán nyilatkozik itt, az még nyilvánosan nem nagyon lett leírva egy napilapban vagy hetilapban. De nem azt a részt másolom be, hanem ezt:

A 2006-os választások után Gyurcsány Ferenc az erőteljes miniszterelnöki külpolitizálás mellett döntött, koordináló szerepre korlátozva a külügyi tárcát. Az elképzelés sikerének két feltétele lett volna: nyugodt belpolitikai helyzet és megfelelő regionális háttér. Egyik sem teljesült: a visegrádi csoport számos okból széttart, 2006 őszén pedig a belpolitikai nyugalom borult fel. Tehát elvben miniszterelnöki külpolitizálás folyna az országban, de mégsem folyik. Ráadásul a kormányfő döntési sebessége nincs szinkronban a magyar diplomácia esetenkénti teszetoszaságával. Például a magyar nagykövetségek képtelenek jelenteni, hogy az uniós tagállamok milyen sorrendben fogják elismerni Koszovó függetlenségét, ami azért baj, mert mi is elismerjük majd, de nem szabad elkapkodnunk, hogy szerb partnereink ne orroljanak meg túlzottan.

Mondom bármit érdemes tőle olvasni magyar külpolitikáról.

Kicsit ide kapcsolódik Zalán Eszter interjúja a Népszabadságban Göncz Kingával. Nagyon is látható a külpolitika jelzi már a cím is sokatmondóan mi a lesz a fő témája a cikknek. Mindjárt meg is állhatunk az első kérdésfeleleknél:

- Több bírálat érte a Külügyminisztériumot, hogy láthatatlan a magyar diplomácia. Hogy vélekedik erről?

- Azért abszurd a kritika, mert igazából szédítő sebességgel zajlanak az események, igencsak fontos dolgok történnek, és mi ott vagyunk, befolyásoljuk a történéseket. Folyamatosan konzultálunk a koszovói kérdés összes érintettjével, nem is eredménytelenül. Hétfőn született meg Brüsszelben az a dokumentum, amelyben - magyar kezdeményezésre - szerepel a szerb állampolgároknak nyújtandó vízummentesség. Itthon viszont mintha nem lenne hírértéke annak, ami botránymentes. A lisszaboni szerződésbe bekerülő magyar érdekek: az alapjogi charta kötelező érvénye, a kisebbségi jogok, továbbá a schengeni csatlakozás, a moldovai közös vízumátvevő központ, a kínai évad egytől egyig látványos sikertörténetet jelent.

Ez a kérdés/felelet pontosan meg is ragadja a problémát, amelyet Dunay részben olyan sikeresen kezel. Zalán a diplomácia láthatatlanságára kérdez rá. Szerintem szavai az jelentik, hogy a közvélemény, (de még az újságírók is), miért nem látják, érzik, hogy történne valami. Eszter kérdése arra vonatkozik, hogy miért van az az érzetünk, hogy nem történik semmi.

Göncz Kinga nem erre felel. Ő azt magyarázza, hogy mennyi minden történik a külügyben, Brüsszelben. Ezt nem vitatja senki, illetve azok, akiknek egy kis rálátásuk is van az eseményekre. Nyilvánvaló, hogy Pesten is, Brüsszelben, Afganisztánban folyik a munka, dolgokat el kell intézni, kérdésekben véleményt kell nyilvánítani, azokhoz előkészítő anyagot kell írni (jobb esetben) stb. A probléma ott van szerintem, hogy a külügy felelős kommunikátorai nem fordítanak arra figyelmet, hogy mindezt érdekesen mutassák be, tegyék hozzáférhetővé. A jelzős szerkezetnek nagyon nagy jelentősége van. Nem bemutatni, hanem érdekesen bemutatni. A magyar lakosságot általában nem érdekli a külpol, a balsors megvert egy olyan újságírói szerkesztőségi elittel minket, aki nem az átlagember érdeklődésének tágítását, hanem követését tekinti feladatának. Óriási különbség, az előbbiben sokkal több munka és szellemi teljesítmény van (lenne), mint az utóbbiban.

Ez az állapot, ehhez kell alkalmazkodni. Göncz azt mondja: Itthon viszont mintha nem lenne hírértéke annak, ami botránymentes. Ez így nem teljesen igaz. A sajtót a szenzáció érdekli, nem a botrány. A szenzáció lehet pozitív is pl. egy teniszsiker. Nem állítom persze, hogy önmagában a moldovai közös vízumátvevő központ is szenzáció lenne, de lehet erről a KüMnek úgy hírt adnia, hogy érdekes legyen az újságíró számára, meg úgy is hogy ne érdekelje.

Tudomásul kell venni, hogy nincs általános érdeklődés a külpolitika iránt, ezért aztán sokkal aprólékosabban kellene megtervezni a munkát, sokkal átgondoltabban kell kommunikálni. Ha bármelyik politikus csak szisszent egyet, hogy nyugdi' vagy 'gészségügy stb. újságírók máris mennek és tartják a mikrofont. Ilyen "aktuális" témák mindíg lesznek napirendben, a külpolitika tevékenységének kommunikálását ehhez mérten kell kitalálni, megtervezni. Dunay Pál úgy beszélt a magyar külpolitikáról, hogy szerintem akit csak annyira érdekelt a téma, hogy pásztázó jelleggel elolvasta az első három mondatot a interjúból, elolvasta a többit is.

Nem tudom, hogy a külügy mit tesz a saját tevékenysége iránti érdeklődés felkeltéséért. Egy biztos: nem eleget. Szerettünk volna híreket az új moldovai közös vízumátvevő központ? Akarom meghívom azt az öt újságírót, aki szokott külpollal foglalkozni, adok nekik egy 15 oldalas háttéranyagot (de persze érdekesen megírva, nem egy kiherélt, száraz bürokrata feljegyzést!), behívom a vizumátvevő központ létrehozásában kulcsszerepet játszó diplomatát hozzájuk egy kis háttérbeszélgetésre, akinek előtte megmondom, hogy legyen kedves, jófej, és meséljen el mindent amit lehet. Ezután kiviszem az öt újságírót az átadásra Moldovába, végig dumálok, sztortizgatok velük a repülőn oda és vissza. Valami biztos lesz ezekből. Ha készen vannak, lementek az anyagok, újabb beszélgetés a tapasztalatokról, meg mindenkit egy kicsit kiigazítani, ha kell finoman letolni, ha hülyeséget, faktuális tévedést tett az anyagába (a vélemény szabad :). Hogy érezzék nem bratyizunk, hanem együtt dolgozunk.

Nem tudom egyszerűen. Az embereket nem érdekli a lisszaboni szerződés csak ha hozzá tudnak kötni valami, jó személyes történetet, majdnem kudarcot, ügyes magyar cselezést. Ez nem bulvárosítás, hanem egy kicsit a kulisszák fellibentése, a bennfenntesség érzetének keltése. Szóval, ha nekem tenné fel Zalán Eszter a Göncz Kingának feltett első kérdést, azt válaszolnám:
Magyar külpolitika van, csak a nem tudjuk eléggé láthatóvá tenni.