csütörtök, január 17, 2008

Új baghlani kormányzó?

Múltkori elhamarkodott kormányzó váltásom után csak kérdőjellel merem leírni. ez alkalommal három forrásból is visszaköszönt a hír, úgy hogy talán ezúttal nem esek az arcomra.

Mohamed Alam Ishaqzai leváltása egyrészt "időszerű" volt, hiszen előtte sem voltak hosszabb ideig a kormányzók. Ennek magyarázata lehet azaz állítólagos érv, miszerint a Karzai kormány szándékosan váltogatja az embereket. Elképzelhető, de azontúl, hogy egy pár érv szól ellene, ezt az érvet eddig csak magyar forrásokból hallottam, a nemzetközi szakirodalomban nyoma sem volt. Segítene még ha ismernék a többi tartomány példáját, de ami hirtelen eszembe jut, az Helmand, ahol 2005 novemberében váltották le a kormányzót, kifejezettt brit kérésre, Balkh ahol Mohamed Atta 2006 februárja óta biztosan kormányzó, Uruzgánról Péter mondhatna valamit. De az igazi párhuzam Badaksán, Bamiyan, SAr-i Pul lehetne, amelyek a közelben vannak és hasonlóan jelentéktelenek (vagy jelentősek - nézőpont kérdése).

Másrészt a baghlani robbantások miatt is rebesgették elmozdítását. Erre repültem én rá idejekorán.

Az új kormányzó állítólag egy Abdul Jabar Haqbin nevű ember lesz, aki származására nézve tadzsik, Baghlán tartományban dolgozott mint a pénzügyi department vezetője és korábban is itt és Kuduzban élt/dolgozott. Ennyit tudok egyelőre, interneten természetesen semmi sincs róla.

Szeretném előkeresni, hogy szegény Ishaqzait, hogy feldicsértük mikor itt volt és mennyi mindent vártunk tőle, mikor - ha a magyar bölcsesség a szisztematikus leváltásokról igaz - már akkor tudni lehetett, hogy nem marad sokáig. Most jön valaki más, majd neki is megmutatjuk Magyarországot és én akkor sem leszek ott :(

1 megjegyzés:

Péter írta...

Uruzgánban 2006 tavaszán holland kérésre került a helyi Populzai vezető, Jan Mohammed Khan helyére Abdul Hakim Munib. Jan Mohammed Khant korruptnak mondták sokan, persze főleg a nem Populzai-törzsiek. A hollandok meg egy Munibhoz hasonló ex-tálib kormányzót ideálisnak láttak a potenciálisan mindenkivel tárgyalásra kész megközelítésükhöz. Munib viszont kívülállóként (nem helyi, Paktiából került oda) nem tudott mit csinálni a máktermesztés ellen, nem volt igazi befolyása, a helyiek fúrták Uruzgánban és Kabulban egyszerre, a tálibok meg, akár szimpatikus(abb) volt számukra Munib, akár nem, 2007 nyarán vadabbak lettek Uruzgánban is. Úgyhogy 2007. szeptemberben jött az újabb leváltás, azóta van Aszadullah Hamdam. Róla lehet tudni, hogy Zabulból jött, de pl. hogy melyik törzsből, azt már nem nagyon. Egy holland újságíró, aki interjút csinált vele, ő sem tudta megmondani nekem. Talán nem is számít ez annyit, mert mutat valamit, hogy a pali öltönyben-nyakkendőben szeret járni. Szóval nem az a klasszikus törzsi figura. Nem tudom, ez közelebb visz-e a válaszhoz, de szerintem ettől függetlenül lehet valami a váltogatás következetességére vonatkozó feltételezésben. A pontos okokat érdemes lenne elemezgetni.