Tegnap a heti hírlevelek írtása közben találtam egy figyelemre méltó kis esszét. Az openDemocracy Tehran’s new political dynamic című írása ismét arra próbálja felhívni a figyelmünket, hogy az iráni politikai rendszer nem homogén. Bár hozzánk csak Ahmadinedzsád elnök érdekesebbnél érdekesebb megszólalásai jutnak el mögötte, vele szemben komoly farkcióharcok folynak az iráni politikai elitben. A cikk szerint ennek egyik jele, hogy A. nem igazán tudott a 15 brit katona elrablásáról. Az akciót a rendszer ökle, az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda hajtotta végre, gyakorlatilag kész tények elé állítva a vezetést.
A Gárda (több százezer emberről van szó, közvetetten milliókról) gyakorlatilag állam az államban, csak néhány igazán magas rangú vezetőnek engedelmeskedik, így úgy tűnik az államfőnek sem mindíg. A hirek szerint az események nyertese (hiszen A.nak meg kellett hátrálnia végül és szabadon engedni a katonákat) Ali Laridzsáni. L. a 2005 ös elnökválasztáson a konzervatívok egyik favoritjának számított, aztán meglepiből Ahmadinedzsád nyert. Laridzsáni jelenleg a Nemzetbiztonsági Tanács főtitkára, a 80-as években a hírszerzés vezetője, majd az iráni állami tv és proganda vezetője. (érdemes megnézni az életét: Immanuel Kantról írt könyvet, apja ajatollah, tesói is mind intelligens emberek) Ez a szervezet valószínűleg a külpolitikai stratégia legfőbb alakítója. Nem az államfő, nem a külügyminisztérium, hanem ez. Itt kicsit ugrott a szerző, nem világos akkor most mitől és miért pont Laridzsani lett nyertese az ügynek.
A cikk második fele a legfőbb vallási vezető Ali Khamenei ajatollah utódlásával foglalkozik. Az ember már nagyon öreg, egyik keze béna és évente a halálhírét keltik. Az új vezetőt hivatalosan a Szakértők Tanácsa választja, amely 86 vagy 83 fős, és nyolc évente az emberek választják rendes választásokon. Tagjai csak vallási vezetők: mollák, hodzsatoleszlámok és ajatollahok (vagy egy percig nem jöttem rá melyik betűből kell kettőt rakni ebbe a szóba).
Persze a valóságban az új vezető a háttéralkuk és a frakciók erőviszonyát fogja tükrözni. Ez történt akkor is, amikor Khamenei választották meg az elhunyt Khomeini helyére. Szóval a szerző szerint három jelölt van. A pragmatikus M. Rafszandzsáni (kétszer volt államfő a 90-es években, a 80 években sok fontos miniszteri poszt, korábban tisztességes politikai ellenálló a sah diktatúrájában.) Az egyik legbefolyásosabb ember, jelenleg vezetője a Szakértők Tanácsának és Expediency Tanácsnak (lefordíthatatlan: a szervezet mediál a parlament és az Őrök Tanácsa között - ezt most már nem magyarázom meg, (OVB, Alkotmány Bír. egyszerre)).
A meglepi számomra, hogy a második esélyes a szerző szerint Mahmoud Hashemi Shahroudi ajatollah, aki az igazságszolgáltatás feje. Ő is öreg és turbános, de iraki származású, nem volt forradalmár, csak a 80-as években menekült át Iránba. Outsider és bár befolyásos, de sohasem lehetett hallani politikai ambícióiról. Szerintem téved a szerző súlyosan.
A harmadik M. Mesbah-Jazdi ajatollah, akit Ahmadinedzsád szellemi mentorának tartanak. Keményen reform és reformista ellenes. Valszeg nincs olyan erős kapcsolatrendszere.
A Wikipédiás anyagok elég jól vannak megírva a iráni politikai vezetők tekintetében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése