iraki és katonai tanulmáynok

Iraq’s Sectarian and Ethnic Violence and the Evolving Insurgency
A grafomán Anthony Cordesmann írása. Ez a szakember évtizedek óta foglalkozik a régióval, főleg katonai biztosnságpolitikai szempontból. Mindenhez hozzáfér mindenhova elviszik, midnenkivel tud beszélni. És hónapról hónapra írja a nagyon hosszú tanulmányait. nem is érdemes előre olvasni, csak akkor szabad, ha konkrétan dolgunk van a témával.

AN OVERVIEW OF THE UNITED STATES INTELLIGENCE COMMUNITY, elég semmitmondó, tényleg csak egy overview. 1x oldalon. Jó sok cég van, tényleg macerás lehet ezeket egybefogni, koordinálni.

Arab volunteers killed in Iraq: an Analysis
Rövid de jó elemzés a nem-iraki felkelőkről. Igaz kicsit régi, 2005 végi. Magas a szaúdiak aránya és főleg Nedzsdből, ahol a wahabiták központja van.

Things Fall Apart. Két nagyágyú írta. Irak kapcsán mindenről van benne szó, de szerintem a külföldi példák kicsit rosszak, lásd menekültek és azok hatása. 140 oldal körül.

Prospects for Iraq’s Stability
Nem is tudom minek nevezzem ezt, talán az amerikai hírszerző közösség középtávú becslését az iraki stabilitás lehetőségeiről. National Intelligence Estimate, vagy legalábbis nyilvánosságra hoztak ebből.

REGIONAL FEARS OF WESTERN PRIMACY AND THE FUTURE OF U.S. MIDDLE EASTERN BASING POLICY
A címből kijön kb, hogy miről is szól a 113 oldalas tanulmány. Ilyen fejezet címek vannak:
WESTERN BASES IN THE ARAB WORLD FROM WORLD WAR II UNTIL OPERATION DESERT STORM. 1958-ban britek kivonulnak Irakból (Habbaniya Air Base), amerikaiak Szaúd Arábiából 1962-ben (Dhahran) és megint csak az USA Khaddhafi hatalomátvétele után 1969-ben Líbiából (Wheelus Air Base). Az 1979-es iráni forradalom után USA elvesztett minden bázist és lehallgató állomást a térségben. Kivéve persze Diego Garciát, amit eközben kezdtek el kiépíteni (ez brit szigetcsoport amerikai használatban). Nagy Britannia 1967 és 1971 között számolta fel a bázisait, London nem kiszorult, hanem anyagi okokból leszerelt.
Van egy fejezet az 1991-2001 közötti időszakról és a pre és post-Szaddam időszakról.

Talán ami még érdekes lehet, az a 2003 utáni időszak, amikor USA gyakorlatilag kivonta csapatait Szaúd Arábiából, és különleges katonai kapcsolatokat épített ki Katarral. Irakban hossszú távon négy szupetbázis épül. Lássuk csak:
Currently, four of the most important
basing locations in Iraq are Talil in the southern part
of the country, Bilad Air Base (or Camp Anaconda) in
central Iraq, al Asad airbase in Western Anbar province,
and al Qayyarah in northern Iraq. All of these bases
are some distance from major population centers and
have vast infrastructures, and sometimes are referred
to colloquially as “superbases.”

Most átfutottam a maradék 50 oldalt. Nagyon jó tanulmány. Irak után végig megy Egyiptomon, Jordánián és az öböl menti emírségeken. Nagyon jó kis részelemzések. Világos, hogy a két súlypont Katar ( a térség leghosszabb kifutópályával) és Bahrain (az amerikai ötödik flotta parancsnokságával). Ott van még az Emirátusok, amivel úgy tűnik nem tudnak dűlőre jutni. Nagy bázis kapacitás,a térség legjobb kikötője, amely anyahajó fogadására is képes. Minden szuper lenne, ha
1. nem lett volna a 19 9/11 es merénylőből kettő emirátusi
2. Dubai nem ismerte volna el a Talibánt 2001-ig (ezt rajta kívül csak Pakisztán és Szaúd Arábia tette meg). Azóta sem találtam egy értelmes magyarázatot, hogy ez miért érte meg az Emirátusoknak.

Igen ez a legérdekesebb tanulmány az olvasottak közül

Ez két olyan tüske, ami miatt csak a katonai kapcsolatok virágzanak és bár a politikailag is szövetséges, de nem úgy 100 százalékosan mint Katar vagy Bahrein. Amikor a helyi kikötő cég (a világ harmadik legnagyobb ilyen vállalata) megvette a P&O-t hat keleti parti kikötő is kezébe került. Erre amerikában mindenki terrorista veszélyt kiáltott. Ez kicsit rosszul esett az araboknak.