Csordás Imre megírta posztját és vihart kavart militarista/katonás körökben, Facebook csoportokban. Csordás úr többet között tartalékos, és egyik azoknak a tartalékosoknak, akik részt vesznek az Egyesült Államokbeli Fort Polkban az Ohioi Nemzeti Gárdával közös gyakorlaton. A magyar tartalékos század részvétele történelmi szenzáció, mivel ilyen még nem volt.
Mit csinált Csordás úr, írt egy rövid posztot az érkezés élményeiről, az első órákról Lousiana államban, a kulturális sokkról, az időjárásról, a kezdetei kihívásokról, néhány fényképpel (lásd az alábbi posztot). Az úr Fb odalán, és ahol megosztották, reakciók többsége a támogatásról, gratulációról, izgatottságról szól. Csordás úr posztját majd 20-as osztották meg, 50 lájkot kapott, és 200-n lájkolták. A korábbi posztjainak „teljesítménye”, egy két baráti komment volt.
A kommentek egy kisebb része kritikus volt, arra hívva fel
Csordás úgy figyelmét vagy úgy általában, hogy micsoda veszélyes dolgot művel,
ki vagy ki nem mondva, hogy veszélyezteti a gyakorlat, a század biztonságát és/vagy
szembe megy a Magyar Honvédség nyilvánossági álláspontjával (A Magyar Honvédség
parancsnokának 185/2020. (HK 5.) MH PK intézkedése).
Nem vagyok jogász, de ennek az intézkedésnek van egy olyan
pontja, hogy a korlátozások a „"honvédségi területen készített"
képekre videokra vonatkoznak. Jelentheti ez azt, hogy Csordás úr nem hibázott,
mert a képek nyilvánvalóan "honvédségi területen készített" tartalmak
voltak? Értelmezésem szerint igen. Úgyhogy én gratulálok neki és remélem még sokat
fog posztolni és nagy népszerűséget jelent majd a magyar tartalékos
rendszernek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése