csütörtök, november 22, 2018

Veszteségek Afganisztánban (húú de régen írtam már ide)


Az afgán elnök nemrég egy beszédébenarról beszélt, hogy 2015 óta majd 29000 afgán rendőr és katona halt meg. Különleges dolog ez sok szempontból. Egyrészt ide ideje sem az afgán se az amerikai hatóságok nem tesznek közzé adatokat a veszteségekről, pont azért, mert annyira súlyosak, hogy attól féltek, félne, hogy demoralizálná az afgán közvéleményt, akikből az önkéntesek is jönnek.
Fejből arra emlékszem, hogy korábban is csak töredékes infók voltak, fél év, negyed év alatt 5000 halott és még több sebesült. Már azok a számok is súlyosak voltak, de aztán kb. 2016 közepe, végétől semmit sem közölnek. Szóval ezért nagy dolog, hogy beszélt róla.

Persze a szám kontextusa az volt, hogy ekkora veszteség azóta jött össze, hogy a NATO felhagyott a harci (kinetikus) műveletekkel és 2015 jan. 1 óta csak támogató misszióként működik és az afgánokra hárul a (szinte) össze kinetikus művelet, ők felelősek elsősorban a saját biztonságukért. Ghani elnök hozzá is tette, hogy a 29.000-es afgán veszteség mellett az USA 58 katonát vesztett csak. Hmmmm.

Végül még egy szempont, ami a veszteségek súlyosságát árnyalja. Ez a szám csak a hallottakat jelenti. (kétszer is elolvastam, én úgy értem). Ami viszont azt jelenti, hogy a sebesültek száma jóval jobb, a korábban látott adatok 1:3-hoz arányt mutattak kb. ami ebben az esetben 60.000-75.000 sebesültet jelentene, bár szándékosan alul becsülöm, hogy ne mondjak nagyot, de lehet ez még több.

Nagyon kemény, az elmúlt néhány évben meghalt a teljes Magyar Honvédség állománya és még egy magyar város férfilakossága megsebesült. Ehhez képest már csak azt lenne tudni, hogy mekkora volt a tálibok oldalán a veszteség. Talán mondhatom azt, hogy hasonló? Nem olvastam semmit róla, de ha ők vannak offenzívában, akkor alacsonyabb nem lehet talán.

(A blog passzivitásának legfőbb oka, hogy mostanság már főleg az FB oldalamra írok, ha valaki ott akarja követni a gyakoribb posztolásokat, akkor ez az a link)



Nincsenek megjegyzések: