csütörtök, december 22, 2016

Kelet-Aleppo után: iráni szerep Szíriában

A szíriai orosz jelenlétről naponta jelennek meg híradások. A nyugat is nagyon kíváncsi, az oroszok is nagyon büszkék rá. Még azt is gondolhatnánk, hogy Moszkván múlott, hogy az Aszad-rezsim képes volt megfordítani az eseményeket.

Ehhez képest Irán szerepe agyon van hallgatva. A nyugat ugyan kíváncsi, de az irániak nem beszédesek. Nem titkolják, a mártírjaikra nagyon büszkék, a tábornokaikat dicsőséggel eltemetik, de amit tesznek az nagyrészt megmarad a perzsa nyelvű internet és sajtó világában (a nyugati szakértők pedig leginkább nyugatiul tudnak).

Ezen a blogon már talán foglalkoztam Irán szerepével, majd mindjárt megkeresem a posztot (itt van). Most olvastam még egy nagyon jó elemzést, esszét, ami Irán szerepét boncolgatja. Kelet-Aleppo eleste után (de már előtte is) többeket foglalkoztatta a kérdés, hogy milyen is lehet a Damaszkusz-Teherán-Moszkva viszony. Kényes kérdés, nagyon keveset tudni róla, mert semmi sem jelenik meg a nyugati sajtóban, a keleti sajtóban meg senki sem beszél róla.

Éppen ezért rohadt érdekes Francois Nicoullaud esszéje az iráni szempontokról. Ő is csak megerősíti azt amit sejtünk, hogy vannak feszültségek, és a három ország érdekei - ez természetes - azért eltérnek Szíriát illetően és talán a két külső hatalom nem lesz hajlandó a végletekig követni Aszadot.

Nicoullaud véleménye magyarázatot ad a K-Aleppo idején történt kisebb vérengzésekre, amire a nyugati közvélemény egy része azonnal genocídiumot kiáltott, miközben épp a orosz-iráni ellentétekre mutat rá. Szerintem reális: Of course, Russia today considers itself as the one and only real winner. When preparing for the evacuation of the insurgents and the civilians still trapped in eastern Aleppo, Moscow didn’t bother to consult the Iranians and the Syrian government, and worked instead only with the Turkish intelligence units in touch with the rebels. That is why the pro-Iranian militias blocked the process, demanding the parallel evacuation of Shi’a populations trapped by insurgent factions in two towns located about thirty miles away.

És ez aközben történik, hogy a törökök és az irániak közötti feszültség épp növekszik Irakban. Kemény megalázása lehetett ez az Teheránnak.

Nekem újdonság volt az is, ami a szíriai beavatkozást kiváltja. Nekem már korábban is az volt a véleményem, hogy az orosz beavatkozást nem nagyhatalmi ambíciók vagy a figyelemelterelés váltotta ki, hanem hogy az Aszad-rezsim az összeomlás szélén táncolt 2015 tavaszán. És erre itt:
During the summer of 2015, General Qassem Soleimani, in charge of the Pasdaran’s intervention in Iraq and Syria, had to travel to Moscow to fully detail the exhausted state of the Syrian army and focus his hosts’ attention on the prospect of seeing Bashar brushed aside on short notice. Putin lost no time in understanding the threat to the Russian military and civilian presence in the Syrian coastal cities of Latakia and Tartus.

A nagy kérdés persze, hogy mi lesz az írni jelenlét sorsa Aleppo után iráni szempontból. Erről még nem nagyon olvastam. A szerző gondolatai érdekesek, főleg ahogy összeköti azokat az iráni közvélemény véleményével: The Aleppo victory could therefore mark Iran’s high point in its Syrian venture. Its primary concern now should be to consolidate its position and remain an integral part of the solutions to come, rather than seek new conquests. All the more so, since the Iranian population already appears tiredf these endless external ventures, not to mention the considerable costs in blood and treasure incurred by protecting the Syrian regime at Iran’s expense. Of course, the interventions in Syria and Iraq are presented to the public as essential in protecting Iran from terrorism, and the Iranian people generally accept that justification. But, if the euphoria over the Aleppo victory leads to grander ambitions, if it gives rise to the idea that Iran is now in a position to establish its domination over the region, it is unlikely that the public would follow.


4 megjegyzés:

Bálint Somkuti írta...

Péter

Kitűnő a cikk, de a nyugatitól teljesen eltérő módon működő társadalmak mozgatórugóinak megfejtése legtöbbször meghaladja a nyugati elemzők/szakértők képességeit, lehetőségeit. Már csak azért is mert egyikük sem élt ott huzamosabb ideig. Nem tudott, nem akart, nem volt rá lehetőség mindegy. Ilyenkor a mirror imaging rendszeresen felüti csúnya fejét. Példának okáért azért is mert a közvélemény szerepe korántsem olyan jelentős, mint a nyugati társadalmakban.

Ezért az ilyen és ehhez hasonló "wishful thinking" következtetéseket, én mindig egy nagy adag kétkedéssel fogadom.

Simán csak Bálint

Bálint Somkuti írta...

Visszaolvasva, félreérthető voltam. A komment a fáradó iráni társadalomról szóló következtetésről szólt.

Bálint Somkuti írta...

Péter

Kitűnő a cikk, de a nyugatitól teljesen eltérő módon működő társadalmak mozgatórugóinak megfejtése legtöbbször meghaladja a nyugati elemzők/szakértők képességeit, lehetőségeit. Már csak azért is mert egyikük sem élt ott huzamosabb ideig. Nem tudott, nem akart, nem volt rá lehetőség mindegy. Ilyenkor a mirror imaging rendszeresen felüti csúnya fejét. Példának okáért azért is mert a közvélemény szerepe korántsem olyan jelentős, mint a nyugati társadalmakban.

Ezért az ilyen és ehhez hasonló "wishful thinking" következtetéseket, én mindig egy nagy adag kétkedéssel fogadom.

Simán csak Bálint

wape írta...

Hello Bálint,

Szerintem nem ilyen rossz a helyzet, még a magyar szakértők egy része is jár ki a térségbe, a nyugati kutatók többsége, meg évente akár hónapokat is kint tölt. A közvélemény szerepe, hát igen. Egyrészt ugye 2011-ig semmibe vettük a arab közvélemény szerepét azon túl, hogy leírtuk, hogy milyen. Az 2011-ben felrobbantak és azóta számos országban figyelembe vesszük. 2009-ben Iránban is volt valami, amire senki sem számított és amit úgy kellett a rezsimnek levernie.

Azt gondolom, ilyen körülmények után egy elemzőnek az opciók között számon kell tartania a közvélemény esetleges reakcióját (mert a szerző nem azt mondja, ha jól értem, hogy tartani kell tőle, hanem csak azt, hogy ha...) De nyilván abban egyetértek veled, hogy erre igen kicsi az esély (bár ezt mondtam 2011-ben is, mert az oroszok krimi bevonulása előtt is :), mert nyilván az iráni rezsim is tanult belőle.

Ja és még egy dolog. Van szerintem egy fontos új szempont a közvéleményt illetően. És a szerző ezzel összefüggésben említi a közvélemény szerepét. Irán (vagy más közel-keleti országok) esetében idáig nem volt arra példa, hogy ilyen okból legyen elégedetlenség. Hogy hullanak az emberek valami távoli, de a lakosság számára irreleváns ügyben. Persze a 70 milliós Iránnak ez szúnyogcsípés, de a sajtókontrollal nem lehet megoldani a kérdést, mert a rezsim büszke is ezekre a mártírokra, vagy "mártírokra". Szóval a lakosság mégiscsak tud, tudni fog róla. Itt inkább az orosz példát lehetne használni. Mennyire érzékeny az orosz közvélemény a halottaira. Szerintem érzékeny (lásd Afganisztán, Csecsenföld vagy Ukrajna), de a politikai elit tudja kezelni az anyácskák mozgalmát.