szombat, november 20, 2010

NATO csúcs Lisszabonban

Mire befejezem a posztot szombat lesz, így írhatom, hogy ma fog ülésezni a csúcson a 48 ISAF tagország plusz Hamed Karzai meg az EU, Világbank, ENSZ. A téma a kivonulás részletes menetrendje vagy inkább módja lesz, illetve, annak megerősítése, hogy utána nem hagyja magára a nemzetközi közösség Afganisztánt

Ma itt volt Petraeus tábornok, az ISAF főparancsnoka, akihez kötik az iraki konfliktus rendbetételét, akinek eredeti gondolatiban sokan bíznak Afganisztán kapcsán is. A slide-jait nem tudtam lefényképezni, de jegyzeteltem, majd egyszer felteszek valamit, de ehhez kellenének a slidok is.

A megoldási terv több szinten is összetett. A műveletek tekintetében mintha az láttam volna a slideokon, hogy Helmand és Kandahárban folynak a "rendes" műveletek, Badghisban és Baghlan-Kunduzban shapeing műveletek folynak, keleten meg csak a jelenlét fenntartása (azaz a legelső fázis)

Az elmúlt 90 napban valami 1488 ellenzéki vezető iktattak ki (vagy ennyi volt a kísérletek száma?) Bárhogy is nézem, ez a szám nagy, és azt jelzi, hogy a stratégia egyik része a helyi vezetők kiiktatása. ezekre jobban rászálltak, mint a helyi talpas tálibokra.

Petraus valóban rendkívül komplexen képes átlátni a dolgokat, talán ez az előnye? Rendkívüli módon tud absztrakt keretekben gondolkodni. És közben jó fej, szellemes, az előádást egy Julius Cesarról szóló történettel kezdte.

Amíg mi Petraeust, Rasmussen főtitkárt, Stavridis NATO főparancsnokot, Ashraf Ghanit és a többieket hallgattuk, a nagyok odaát éppen nem tudom miről tanácskoztak. Talán a stratégiai koncepcióról? Ez és szerkezeti belső reformok voltak a téma. Ha jól emlékszem ma lesz a ISAF csúcs és talán a NATO-Russia Tanács ülése.

Találtam egy cikket az indexen a várható és a már tárgyalt témákról A NATO versenyt fut a kibertérrel és itt az SVKI elemzése is, még a csúcs előtt íródott.

Ja és közben belinkelte valaki, hogy az USA tankokat is küld Afganisztánba. Végre, gondolják sokan.

Nincsenek megjegyzések: