csütörtök, május 01, 2008

Tudósító Afganisztánról

Szörfölés közben ráakadtam John McHughra, aki fotósként kezdte de mára videós, újságíró is lett egyben. Őt is megfogta a háború szele, vagy hangulata (ha van ilyen), amerikai csapatokkal mozogva tavaly súlyosan meg is sérült. Az életveszélyes sérülésekből felépülve azért visszatért Kelet-Afganisztánba és most folytatja a tudósításokat a Guardian számára.

Azért itt van a régebbi blogja, amibe szintén érdemes beleolvasni. A Korengal-völgyhöz hasonlóan az általa látogatott csapatoknál is valami hasonló folyik. A ottani Combat Outpost pár kilométerre van a határtól, szintén több irányból jönnek a lövedékek és szintén majd minden nap van belövés. Az Outpost és a bázis között pár kilométeres utat a Pokol útjának hívják, mert annyira laza a talaj, hogy nagyon könnyű IED-kat ásni bele. Az egyik posztban megindítóan írja le, hogy filmezte végig, amikor az egység katonai két társukat búcsúztatták a bázison, akik alatt egy ilyen robbant fel.

Majd mindezek után bevállalta a katonákkal a túrát fel az Outposthoz, mikor a váltás történt. Itt a régi blog.

Van fent egy videója is a youtube-on, valahonnan rá lehet linkelni. Eljátszottam egy pillanatra, hogy mindezt magyar katonák nyilatkozzák, nyugodtan, lebarnulva, őszintén. Az anyagban van egy rész, amikor az amerikai parancsnok a falu öregekkel ül együtt, és őszintén megmondja nekik a frankót. Bízzanak bennük, ne a kivárásra játszanak, hogy ki fog győzni a végén (kormány vagy a tálibok) mert ők, az amerikai hadsereg itt van és támogatja a kormányt. Utána meg úgy folytatta, ha van jó intel mondják, fizetnek érte.

Két dolog jutott eszembe: egyrészt, hogy mennyire naiv ez, mert ezek az emberek már annyi idegent láttak, aki azt mondta, "ez lesz az igazi, az utolsó" stb. Meg őszinte, mert megmondja, ha van info jöjjenek, fizetünk. Ugyanakkor igazat kell adjak neki, mert a sok külföldi katona végül is ezért van ott. Még ha az egyszerű katona ezt nem is érti és nem látja át.

Erről a beszélgetésről beugrott egy link, ami a helyi hatalmi struktúrákról íródott, nem több mint néhány gondolat összeszedése és néhány évtizedes bölcsesség beidézése Louis Dupree-től, az egyik legnagyobb Afganisztán kutatótól.

The village builds a “mud curtain” around itself for protection against the outside world, which has often come to the village in the past. Sustained relations with the outside world has seldom been pleasant, for outsiders usually come to extract from, not bring anything into, the village. […]

In addition, an outsider seldom meets the true power elite of as village unless he remains for an extended period. When outsiders approach, the village leaders disappear behind mud walls, and the first line of defense (second line of power) come forward to greet the strangers with formalized hospitality, which surprisingly, enough also serves as a defensive technique. If the central government identifies the village or tribal elite, control becomes easier […].

Dupree, Louis. Afghanistan. Princeton University Press. 248 oldal.

Szóval vajon kikkel tárgyalt szegény parancsnok a videon? Kikkel tárgyalnak a magyar parancsnokok? OK a helyzet talán nem ennyire súlyos, de jelzi a helyzet súlyosságát :)

Egyébként a ez utóbbi a helyi elitekről szóló posztban vagy egy fénykép egy US special forces company commander-ről. A képet a US Army tette fel eredetileg, aki nem akar visszalapozni, annak itt van. Egészen hasonultak

Nincsenek megjegyzések: