Október 24-én éjjel sokáig fent voltam, sok mindent olvastam. Például megtanultam, hogy nem csak 1956-ban voltak emlékezetesek október napjai a Közel-Keleten, hanem az 1973-as Yom Kippuri háborúban is, remélem lesz időm még írni erről mert nagyon érdekes vontakozásai vannak mind a USA-NATO mostani kapcsolata szempontjából, mind az egymásnak feszülő amerikai érdekek kapcsán. Kissingernek olyan mondatait olvastam tegnap Izrael és Egyiptom kapcsán, amit ma Putyin is mondhatna Örményország és Azerbajdzsán kapcsán. De amit most meg akarok osztani, az a mi 1956-os forradalmunkhoz kapcsolódik. Molnár Györgynek (gondolom a hadtörténészről van szó) dobta fel az FB az egyik tanulmányát, elemzését 1997-ből: A szovjet hadsereg magyarországi hadjárata 1956-ban (Beszélő).
Nagyon jó, mert rövid, világos felépítésű és szinte csak elemzés van benne sok olyan szemponttal, amivel én (akinek 56 kivül esik a figyelmén), még alig találkoztam, és sok érdekes információval. Az írás a Magyar Honvédség, a Vörös Hadsereg és a felkelők tevékenységét, harceljárásait, stratégiai és takitkai lépéseit, lehetőségeit mutatja be, olvasmányosan és gördülékenyen.
Néhány idézet: "Október 23-án a Magyar Néphadsereg rendelkezett azzal az erõvel, amelynek szakszerû bevetése esetén a forradalom megtorpan vagy pár nap alatt elbukik. Budapesten 6000, a város 120 kilométeres körzetében 26 000 katona állomásozott, 350 páncélossal. Ezeket azonban elaprózva, sokszor lõszer és minden megelõzõ felkészítés nélkül küldték a fõváros utcáira"
Figyelemre méltó az átáltt honvédek és a fegyvernemi hátterük összefüggése: "Figyelemre méltó, hogy azok a tisztek, akik a felkelõk oldalára álltak, Malétertõl Rémiás Pál hadnagyig, aki Soroksárt, vagy Kõrösi Sándor fõhadnagyig, aki Csepelt védte, zömmel a hadsereg technikai fegyvernemeihez tartoztak. Maléter és Pálinkás (Pallavicini) Antal õrnagy, aki Mindszenthyt kísérte Budapestre, a Horthy-hadsereg egykori páncélos fegyverneménél kapták a korabeli csúcstechnológiára és a progresszív katonai, sõt társadalmi gondolkodásra is kiterjedõ kiváló kiképzésüket. Rémiás, Kõrösi és számos kivégzett társuk a Budapestet oltalmazó légvédelmi tüzérséghez tartoztak, s a tüzérségnek ez az ága a fegyvernem legintellektuálisabb, legtöbb szakmai tudást megkívánó ága. E sorok írójának nagyapja (Nagy Kálmán tüzér alezredes) nem élte ugyan meg ’56-ot, de szintén csak tüzértechnikai szakismeretei mentették át egykori „Horthy-tiszt” létére a Néphadseregbe. Érdekes módon a leginkább technikai fegyvernemnél, a repülõknél sikerült a kommunista tisztogatás a legjobban, amit a szürkébb fegyvernemeknél már nem tudtak ilyen hatékonyan végigvinni. A szakismeretekhez kötött páncélos- és tüzércsapatoknál szolgált a legtöbb régi tiszt, de a legtöbb az átlagnál jobban képzett sorkatona is."
A szovjet jelenlétről: "Október 24. és 30. között Budapest utcáin valóban elkeseredett harcokat vívtak a szovjet csapatok, de fõként azért, mert nem harcra, csak erõdemonstrációra készültek. Errõl árulkodik az is, hogy Lascsenko tábornok, majd a 24-én hajnalban Moszkvából érkezõ Malinyin vezérkarifõnök-helyettes és Styepcsenko politikai fõcsoportfõnök-helyettes nem a városon kívül vagy a város egy jól védhetõ, elszigetelt pontján, hanem a belvárosban, a Honvédelmi Minisztérium épületében rendezkedett be. Azt hitték, hogy a magyar hadsereg békeidõbeli központjában, a minisztériumban mûködik a parancsnokság. Ehelyett azonban a folyosókon és a szobákban zavarodott törzstisztek értekezletrõl értekezletre mentek, helyezkedtek, szervezkedtek és fedezték magukat."
Nagyon érdekes gondolat ez is:"Ezt tetézték az olyan primitív szakmai hibák, mint amikor többször is küldtek éleslõszer nélküli lõfegyverrel csapatokat tömeget oszlatni. Bármilyen cinikusan hangzik, amit írok, de katonai szempontból ilyenkor két lehetõség van: vagy egyáltalán nem beavatkozni a helyzetbe, vagy megismételt sortüzekkel megfélemlíteni a tömeget. A lõszer nélküli fegyveres katona nem más, mint a jövendõ felkelõk elõzékeny fegyverszállítója."
A városi hadviselésről is nagyon érdekeseket ír, de amikor ezt olvastam, Moszul jutott eszembe: "Az is furcsa, hogy a Vörös Hadsereg annyi második világháborús utcai harc után ’56-ban nem rendelkezett az ilyen ostromra szakosított rohamutász csapatokkal. A németek például, amikor elérték Sztálingrádot, rendkívüli sürgõsséggel, légi hídon szállítottak oda hat zászlóalj rohamutászt. Az ügy fontosságára jellemzõ, hogy volt köztük olyan egység, amelyet Franciaországból és a Balkánról csoportosítottak át. Csak az ilyen, lángszóróval, robbantó eszközökkel, mindenféle ostromeszközzel felszerelt szakcsapatok képesek viszonylag kis véráldozatokkal elfoglalni egy-egy megerõdített várost. A hagyományos masszív középületek és bérházak ugyanis romos állapotban sokszor jobban védhetõk, mint amikor még szerkezetük nagyjából ép. Ezért veszélyes a támadóra is, ha túl nagy tüzérségi összpontosítással nekifog rommá lõni egy várost. Gyakran megesett már, hogy éppen ezzel juttatta újabb védhetõ állásokhoz ellenfelét. (Erre a legismertebb példa a Monte Cassinó-i apátság, amelyet a németek meg sem szálltak, amíg a szövetségesek le nem bombázták, utána viszont fél évig védték a romokat.)"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése