A felszín sok mindenbe eltakarja Kelet- és Nyugat Európa megosztottságát.
Most nem minősíteni akarom a dolgokat, hanem arra a látványos különbségre
akarok reflektálni, ami a múlt, az emlékezet kultúra terén épp látványosan
zajlik nyugaton és nem történik semmi keleten. A napokban ért véget a második
világháború, ami ott az öröm és győzelem, itt meg 75 évvel később is csak azon
megy a vita, hogy felszabadulás vagy megszállás, és ennek megfelelően április
4-t (ami állítólag nem is április negyedike volt) sem ünneplünk. Így semmit sem
ünneplünk. Skandináviában, konkrétan Dániában tegnap ünnepelték a II. VH végét,
19.35 kor gyertyákat gyújtottak a dánok és kitették az ablakba. Erre a közösség
tudatra kellene irigynek lennünk, nem az életszínvonalra.
Na de mi volt Dániában 1945-ben? Úgy ért véget a háború
május negyedikén, hogy egy darab szövetséges katona nem volt ott. Miközben a
dánok ünnepeltek, a koppenhágai kikötőben a Prinz Eugen és a Nürnberg cirkáló
parancsnokai nem tudták megadni magukat a briteknek.
Berlin elfoglalása után volt egy versenyfutás, hogy ki éri
el előbb a német dán határt, voltak félelmek a szovjetek szándékait illetően. A
leggyorsabbak a kanadai ejtőernyősök voltak, akik először érték el Wismar
városát a határ közelében, a Balti tenger oldalán, ezzel gátat szabva a további
szovjet előrenyomulásnak. Kis feszkózás után, végül a kanadaiak átadták a
várost, mert Jaltában, korábban, a három nagyhatalom vezetője ezt a területet
szovjet megszállási területeknek egyezte meg (zavaros magyarsággal).
Dániának egyik szeglete így is szovjet megszállásra került,
még pedig Bornholm. Ez a sziget a Balti tenger közepén fekszik, szerencsés okok
miatt kétszer is jártam ott. A szigetre (és Dániába) az utolsó hónapok keleti
visszavonulása során német civilek százezrei menekültek, a sziget német parancsnoka
minden áron a briteknek akarta megadni magát, nem a tengeren közeledő
szovjeteknek.
Így Bornholm csak május 9-én tette le a fegyvert, amikor súlyos
bombázások után a szovjetek partraszálltak, és rövid harc után nekik tették le
a fegyvert a németek. Meglepetés volt e vagy sem, de egy év múlva kivonultak a
szovjet katonák, Sztálin mindezt azzal a vélt vagy valós ígérettel a háta mögött
tette, hogy a szigeten dán katonákon kívül fog állomásozni más ország katonája
(mindenekelőtt amerikai). Ez még 1946, a NATO csak 1948-ban jött létre, de
tényleg nem volt ott egyéb katonai bázis.
Nem tudom mekkora katonai erő volt ott a hidegháború alatt,
de a 2000-es években, amikor először jártam ott, már csak egy századnyi (vagy
zászlóaljnyi) huszár – azaz felderítő – katona állomásozott ott állandó
jelleggel. A élet egyik nagy pillanata volt, és jó lenne iderakni a fotót, hogy
sikerült is beléjük futnom egy váratlan kanyarban, sőt még csípő mozdulattal sikerült
egy darab értékelhető fotót is készítenem az autójukról. Sajnos ez a kép most
nincs velem, várnunk kell vele.
Emellett Bornholmon van egy nagy radarállomás is, lehallgató
vagy felderítő, vagy 3D nem tudom, az egyik erődben ott magasodtak az antennáik.
És van egy príma kis haditechnikai/hadtörténeti múzeumuk is, amit szintén
lefényképeztem anno.
Visszatérve a II világháború végére, a dán kormány – hogy ne
rontsa el a dánok örömmámorát – pár napig inkább hallgatott arról május 4-e
után, hogy mi van Bornholmon (bombázás+szovjet partraszállás), amit a
bornholmiak eléggé zokon vettek és számon tartanak azóta is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése