Izgalmas cím, nem? De most nem abból a szempontból írok róla, ahogy azt a legötbben várják. Azokat a történeteket még nem írták meg részletesen, még durván 4-5 év kell, hogy elteljen 25 év.
Nemrég találtam a neten a CIA elemzői igazgatóságának egy elemzését (Iraq's Tikritis), amit 1987-ben írtak Szaddaámról és családjáról. 2011-ben hozta nyilvánosságra a CIA. Hány év is az? Kb. 25?
Mindegy, én csak most láttam és kíváncsian olvastam, mert a nemzetközi szakirodalomnak és a különösen a bulvársajtónak ez mindig is egy izgalmas téma volt. Hogyan támaszkodott Szaddám Husszein saját törzsére és tágabb családjára (féltestvérek, unokatestvérek, gyerekek) az urlakodásban.
Kutatói szempontból érdekes összehasonlítani, hogy mit írt a szakirodalom erről a kérdésről és mit a CIA. A kép lehangoló abból a szempontból, hogy újdonság nincs nagyon benne. Ez egyszerre persze lelkesítő is, mert így legalább egy újabb bizonyíték van arra, hogy titok és szakirodalom között nincs olyan óriási távolság. A CIA elemzők sok szakirodalomat olvasnak és kapcsolatban vannak a szakemberekkel.
A CIA elemzése nagyon jól struktúrált, mondjuk lehet annyit meg kell adjak a szerzőknek, hogy ők talán egy kicsivel előbb tudták mindezt, lehet egy 1980-as évek végén publikált szakkönyvben még nem olvastam ilyen részletesen a családról, de a 1990-es második felében már biztosan voltak anyagok.
Én magam is publikáltam egy tanulmányt valamikor 2002 körül A hatalom pillérei címmel, de azt akkor már vagy 3-4 éve írtam és források így 2000 vagy az előttiek voltak. Hoppá, meg is találtam A hatalom pillérei Szaddám Husszein alatt. Régi szép idők.
Minnél inkább távolodunk a kortól, annal inkább az az érzésem, hogy Szaddám uralma más értelemben volt különleges, mint ahogy eredetileg interpretáltuk. A fő magyarázat, hogy Szaddám a szunnitákra támaszkodott, és a családjára és hogy elnyomta a síitáka és kurdokat.
A helyzet az, hogy a szunniták adták a politiai elitet a megelőző évszázadokban, szóval ezen nem nagyon tudott ő sem változtatni, a síitákkal és a kurdokkal nem volt különösebb baja Szaddámnak, amíg azok 1. nem akarták megdönteni 2. nem akartak kiszakadni az országból. Igen, ezeket elég brutálisan kezelte, de hát megint miért várunk mást abba a közegben, ahol ez a volt norma.
Szaddám valójában mindenkit hajlandó volt használni, aki fenntartotta a hatalmát. Szunnitákat, siítákat és kurdokat. Senki sem az országok építette elsősorban, hanem önamgát (és másodsorban az államot). Minnél bizalmibb feladatokról volt szó, annák inkább azokra támaszkodott, akiktől rendszerszinten a legtöbb lojalitást várhatta, törzsi tagok, rokonok. Bennük sem bízott, de a kor társadalmi viszonyai között tőlük várhatta azt, hogy a legutoljára fogják elárulni.
Nem tudom, hogy lehet mérni a bizalmat egy társadalomban, de ha Skandinávia felől húzunk egy egy egyenes vonalat az arab világ felé, úgy csökken az ember-állam és ember-ember közötti bizalom. Mindenki érzi Magyarországon, hogy ez mennyire alacsony, és ettől mennyire szar, és akkor képzeljük el, milyen lehet a Közel-Keleten, ahol még ennyire se. Na ezért kellett Szaddámnak a rokonaira támaszkodni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése