Az írás során a német magyar kapcsolatokat egy kicsit jobban ki akartuk fejteni, mert erről viszonylag keveset lehet tudni, miközben azt látjuk, hogy különösen Afganisztánban, milyen - más nemzetekhez képest - relatíve szoros volt a kapcsolat. Adná magát a válasz, hogy igen ez szándékos volt, tekintettel a régi, rendszerváltástól eredeztethető jó kapcsolatok miatt, de pont nem. Mikor 2006-ban Baghlanba ment a PRT, a választást (miért pont oda) teljesen más szempontok vezérelték. Csak amikor elszabadult a ellenállás, akkor vált láthatóvá a szorosabb együttműködés (vagy annak hiánya, kérdőjelei).
Viszont a magyar-német kapcsolatoknak van egy kevéssé látható, de sikeres területe. Ez pedig a katonai egészségügyi kapcsolatok. Mivel írva szinte semmi nincs róla, ezért végül némi nyomozás után megkerestem Svéd László ny. altábornagyot, aki ezt a területet vezette kb. 1991 és 2006 között, Vekezdi Zoltán ezredest, aki jelenleg az utódja és Schandl Lászlót ny. dandártábornokot, aki Vekerdi előtt volt (és lehet, hogy Svéd után?). Az idő rövidsége miatt végül csak Svéd tábornokkal és Vekerdi ezredessel tudtam beszélni. Amiket lejegyeztem, azoknak végül csak egy kis része került be a tanulmányba, ez így szokott lenni. Hogy ne vesszen el a többi a millió fájlból, ami produkálok, most ezt a két oldalt felrakom a blogra, hogy mások is élvezzék. (Schandl Lászlóval, aki már a civil szférában van, majd valamikor júliusban még megkeresem). Íme a jegyzet.
Magyar-német katonaegészségügyi kapcsolatok
A NATO-n belüli német-magyar kétoldalú katonai kapcsolatokban a katonai egészségügy játszotta az egyik vezető szerepet. Ennek gyökere az 1991-es Öböl háborúig nyúlik vissza, ahol a nemzetközi koalícióban részt vevő magyar katonaorvosok Dhahran városában kerültek alkalmazásra. Bár a 43 napig tartó háborúnak a 100 órás szárazföldi műveletében koalíciós oldalon meglepően kevés áldozata és sérültje volt, az egyik legsúlyosabb incidens épp Dhahranban történt, ahol egy iraki SCUD rakéta amerikai katonák szállásába csapódott.
A 37 fős magyar
egészségügyi csoport főszerepet játszott a mintegy 150 sérült ellátásában. Az
ott nyújtott teljesítményük elismerését azt jelentette, hogy a háború után az
Európában állomásozó 7. amerikai hadsereg egészségügyi szolgálata tovább
folytatta az együttműködést a magyar társszervezetével. A magyar katonaorvosok
itt találkoztak a német és francia katonai egészségügy képviselőivel, itt
alakultak az első szakmai kapcsolatok.
Egy évvel később, 1992-ben a
Bundeswehr képviselői eljöttek Magyarországra, hogy részleteiben is
megismerkedjenek a katonai egészségügy rendszerével, az orvosok felkészültségével. A
benyomások alapján a magyar katonaorvosok is helyet kaptak a Bundeswehr két
egyetemén –Münchenben és Hamburgban – működő poszt-graduális képzéseken (tömegpusztító
fegyverek, sürgősségi ellátás).
Magyarország
együttműködése a NATO tagországokkal a katonai egészségügyi területen a Committee
of the Chiefs of Military Medical Services keretében intézményesült 1995-ben
(nyilván minden aspiráló országgal ez volt a helyzet). Ekkor indult a
Békepartnerségi program (Partnership for Peace), amelyet megteremtette a
lehetőséget, hogy a jelentkező országok részt vegyenek a COMEDS üléseken.
Az első közös missziót a
koszovói válság miatt kialakult humanitárius katasztrófa kezelése jelentette
Albániában. Az NATO Albanian Force (AFOR) öt hónapos missziója alatt egy magyar
egészségügyi csoport települt Albániába, ahol egy 60.000 fős menekülttábor
egészségügyi biztosítását végezte. Később a KFOR misszióban a Prizren-ben
található német tábori kórházba kerültek magyar orvosok.
A német-magyar
katonaegészsésgügyi kapcsolatok erről az alapról fejlődtek tovább 2001 után. Az
első magyar alakulat, amelyet Magyarország kiküldött Afganisztánba, ismét egy
orvosi alakulat volt, német parancsnokság alatt, Kabulban. A szövetség történetében
ez volt az első alkalom, hogy egy többnemzeti kórház működjön egy NATO
misszióban, ami azért volt jelentős fejlődés, mert a küldő országoknak maguknak
kell gondoskodniuk saját erőik egészségügyi ellátásáról.
2001. szeptember 11. után amerikai kérésre
aktiválásra került a NATO V. cikkelye, Afganisztánban megindult az Enduring
Freedom koalíciós művelet, amelyhez várták minden tagország hozzájárulását. A
Magyar Honvédség ekkor nem tudott érdemi felajánlást tenni, mert nem volt olyan
képessége, amelyre igény tartott volna rá a NATO, azonnal mozgósítható lett
volna és nem került volna sokba a kiküldése.
Az első – főként
egészségügyi személyzetből álló – kontingens 2003 márciusától
kezdte meg a működést Kabulban, az ISAF német irányítású kórházában. A
német-magyar katonai-szakmai kapcsolatok megerősödése ismét egy támadásnak volt
köszönhető. 2003 júniusában IED támadás ért egy német katonákat szállító buszt
az afgán fővárosban. Elsőként egy magyar orvos vezette csoport ért a helyszínre
és kezdte meg sebesültek osztályozását és a kiürítési rendszer megszervezését,
majd a kórházban magyar személyzet is részt vett a nagyszámú sebesült
ellátásában.
2006 után a Magyar
Honvédség tevékenységének fő fókusza az észak-afganisztáni Baghlan tartományra
tevődött át, amely a Németország vezette RC-North irányítása alá tartozott.
Ekkortól a magyar egészségügyi jelenlét Kabulból átkerült a Mazar-i Sharifban
működtetett német tábori kórházba.
A
magyar-német katona egészségügyi kapcsolatok szorosságát jelezte, hogy a
Bundeswehr a kezdetektől támogatta, hogy Magyarországon legyen a NATO Centre of
Excellence for Military Medicine (MILMED COE) és segítettek meggyőzni több nagy
NATO tagországot, hogy részt vegyenek a szervezetben. A 2009-ben létrejött
szervezetet éves váltásban egy német és egy magyar katonaorvos vezeti.[1]
A
magyar katonai egészségügy magas színvonala mellett természetesen gyakorlati
érdekek is voltak/vannak a szoros együttműködés mögött. A hidegháború vége után
a NATO-ban mindenhol lefaragták a katonai kiadásokat, ami a katonaorvoslás
területén a tisztán katonai kórházak megszüntetését is jelentette. Az
ezredforduló idején Németországban ezek a problémák kiegészültek a munkaerőhiánnyal,
a katonaorvosok a jobb munkakörülmények és fizetés miatt elvándoroltak a civil
életbe.
Amikor
2001 után Afganisztánban és Irakban a nyugati országok ismét háborúban találták
magukat, óriási mértékűvé vált az orvoshiány a hadseregekben. A Bundeswehr esetében ez azt jelentette, hogy
a NATO válságkezelői műveleteiben problémákat jelentett a tábori kórházak hosszútávú
működtetése, a teljes körű egészségügyi ellátás biztosítása. Így német részről
elemi érdek volt, hogy más NATO országokkal közösen biztosítsa az ellátást.
Magyar
részről az együttműködés biztosítja a missziókban levő magyar katonák
költséghatékony ellátását. A NATO szabályzók szerint, minden országnak magának
kell gondoskodnia a missziókban a katonái egészségügyi biztosításáról, egy
katonai kórháznak felállítása és működtetése több tízmillió forintba kerülne. A
német tábori kórházban történő részvétel miatt viszont egyrészt teljes
hozzáférést biztosít a magyar katonáknak a legmodernebb katonai egészségügyi
ellátáshoz, másrészt így a Magyar Honvédségnek nem kell kifizetnie azt a
térítési díjat, amit a Bundeswehr állapít meg a nála ellátásban részesülő más
országok katonái felé.[2]
[1] A kiválósági
központnak jelenleg nyolc tagja van, Németország és Magyarország mellett többek
között Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország.
[2] Egy tábori kórház
folyamatos működtetéséhez sok szakember kell. Rotálni kell őket hat havonta,
kulcsbeosztásban levőket 12 havonta. Látták, hogy a különösen a manuális
szakmában a hat hónap sok idő. Mivel a tábori kórház készenlétet ad, akkor
sokat nem tud gyakorolni az orvosok és kiesnek a gyakorlatból. Ezért kimentek
az afgán katonai kórházba és felajánlották, hogy segítenek a tervezhető
operációkba, így a készségeket fenntartották. Ugyanakkor
megjelent a donorkifáradás is, amikor egy ország nem tudta saját szakállományát
folyamatosan cserélni. Aki kifáradt az gyakran leszerelt, így tovább nőtt a
szakember hiány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése