Donald Trump és az amerikai kormányzat újabb Grönlandot érintő kijelentései után a Euronewsnek tegnap volt egy érdekes cikke Danish soldiers would shoot back if invaded, government confirms címmel. A dán katonáknak nem kell felsőbb parancsra várniuk, ha támadás érné őket, ezt szűrte le a dán politikai elit az 1940-es német invázió tapasztalatként, amikor a dán katonák nem harcoltak, mert a káoszban nem tudták elérni a paracsnokaikat. Így aztán 1952 óta a dán katonáknak nem kell felső megerősítésre várniuk, ha támadás érné őket. Ez fontos részlet volt 1994-ben a Bøllebank műveletnél, ahol a II. világháború után először kerültek dán katonák tűzharcba. De erről majd máskor.
Visszatérve a mostani Euronews cikkhez, eltartott pár percig, amíg rájöttem, hogy mi hiányzik a cikkből: hogy kik lőnének vissza ha jönnének az ameriakiak? És pont ez amiről az elmúlt egy évben annyit olvasgattam. Ez a Sledge Patrol, ami a második világháború idején jött létre és abszurd ütközetek egyik legabszurdabb csatáját vívta a németekkel. Már régóta akartam róla írni és most Donald Trump kínál rá aktualitást.
A Slædepatruljen Sirius (Sirius Dog Sled Patrol) egy 12 fős dán elitalakulat. Mondhatjuk, talán a világ legkisebb elitalakulata. A feladatuk, hogy Grönland északi, főleg északkeleti részén járőrözzenek, olyan 1 millió négyzetkilométeren. 12-en, ismétlem.
A párosával közlekedő járőrök feladata, hogy Dánia szuverenitását biztosítjá a fizikai jelenlétükkel. A Wikipedia szerint 3-4 évente a sziget keleti tengerpartjának minden szegletét érintik (Grönland nyugati oldala lakott, a keleti oldalon nagyrészt lakatlan, legalábbis a déli szakasz kivételével), a szolgálat két év, a katonák az idejük nagy részét a szánjaikon töltik és hajtják a kutyákat a hóban a végtelen semmiben.
A National Geographic-nek van egy 2012-es riportja a járőrről, magas újságírás, a történet és a fotók Jesperről és Rasmussen az egyik páros pár napján keresztül.
Forrás: https://web.archive.org/web/20120104165509/http://ngm.nationalgeographic.com/2012/01/sled-dogs/hoffmann-photography
A II. világháborús dán-német harcokról majd írok egy másik posztot, mert az tényleg filmre kívánkozik. Ezt a posztot inkább egy idézettel zárom a cikkből(gépi fordítással):
A kutyaszán a káosz és a készségek találkozási pontján létezik. Hogy a csapat mozgásban maradjon, Jesper és Rasmus folyamatosan kommunikáltak kutyáikkal – fütyültek, szidalmazták, bíztatták, dicsérték őket. Átkeltek a Hochstetter Forland nevű félszigeten, sziklák felett ugráltak, dombokat másztak meg és csúsztak le, a kutyák és az emberek fagyos lehelete ködöt képezett, amely csendesen lógott utánuk. Cápauszonyos hegyek emelkedtek ki a fagyott tengerből. A partoknál lebegő jéghegyek fehérített csatahajóknak tűntek.
A szánkózás normális sebessége kevesebb, mint öt mérföld óránként. Amikor Jesper balesetet szenvedett, alig több mint a fele volt meg a napi 21 mérföldes célnak, amely egy másfél hónapos, 690 mérföldes expedíció része volt a Sirius-bázistól északra, a három tervezett utazás közül a legrövidebb.
A kutyaszános nap folyamatos és kimerítő munka; Jespernek alig volt ideje a lüktető lábára gondolni. Ebédszünet nem volt lehetőség. A férfiak kortyoltak egy kis vizet, a kutyák nyalták a havat. Ha a csapat nem működik összhangban, a Sirius szán olyan lehet, mint egy 13 elmével rendelkező test. A kutyák, amelyek párokat alkotva egy hosszú kötélre vannak kötve, néha makacssá válnak és lefekszenek. Vannak verekedések, féltékenységek, szerelmi viszonyok – Jesper és Rasmus csapatában két nőstény is volt. A kutyák az egyik pillanatban még gyönyörűen együttműködnek, a következőben pedig már egymásnak ugató, repülő szőrcsomókká válnak, és a hó fényes vércseppekkel tarkul."
