Tekintve, hogy a legritkább esetben van hír arról, hogy valamit előre terveznek a bürokráciák, és még ritkábban arról, hogy ezt nyilvánosságra is hozzák, mindenképpen üdvözlendő ez a hír. De mi is hangzott el. egyrészt itt a hivatalos verzió Összpárti konszenzus a helikopter- és repülőgép-beszerzésről:
- a HM ... őszig kialakítja a követelményrendszert, és elkészíti a tenderkiírást, amelyet szintén négypárti egyeztetésen vitatnak meg. Ezután úgy írják ki az európai uniós közbeszerzési eljárást, hogy a potenciális ajánlattevőknek a jövő évi választások előtt kell benyújtani ajánlatukat. Így az új kormány haladéktalanul dönthet majd a beszerzés kérdésében.
- repülőgép-beszerzésre 5 milliárd,
- a helikopterbeszerzésre pedig 100 milliárd forintos költséggel kalkulálnak.
Ezek a lényegi momentumok. De mi hangzott még el az lhsn.hu szerint Nagy egyetértésben sokára lesz új helikoptere a Magyar Honvédségnek:
- Minderre – mintegy nettó 5 milliárd forintnyi összegből – három sugárhatású szállító repülőgép beszerzését tervezik, a pénzügyi lehetőségek függvényében akár már 2013-ban…
- A 2014 elején induló folyamat a helikopterek szállítási és hadrendbe állítási idejét tekintve viszonylag sokára, csak 2016-ra valósulhatna meg.
(Most csak zárójelben jegyzem meg, hogy amíg a tömegmédia szinte egy az egyben átvette a hivatalos változatot, egyedül az lhsn-n találkoztam ezekkel az infokkal)
A miniszter érvelésében minden benne van, ami potenciális alátámaszthatja, hogy miért van szükség új helikopterekre, kicsit erőltetett számomra de megértem, mert el kell adni valahogy ezt a hatalmas kiadást. A tanácsom az lett volna, hogy amit nyugodtan belevehetett volna, sőt ezzel kellett volna kezdenie, az a magyar katonai/biztonságpolitikai érdek. A 2012-ben elfogadott Nemzeti Katonai Stratégiában, amelyet többször népszerűsített a miniszter is, benne van kerek perec, hogy 1. minden képességre szükség van 2. a Magyar Honvédségnek képesnek kell lennie magas intenzitású konfliktusok megvívására is. Ezen vállalások teljesítése nem lehetséges helikopterek nélkül. Hozzáteszem a sok büszkeségre és nemzetközi elismerésre okot adó Különleges Műveleti Zászlóaljunk és a kissé háttérbe szorult 88-as Könnyű Vegyes Zászlóalj béna kacsa lenne helikopterek és szállító repülőgépek nélkül. Szóval a modernizáció melletti elsődleges érv - szerintem, és szeretné hinni, hogy ebben a miniszter is egyetért velem - a katonai képességek az elsődlegesek, utána jöhet tényleg minden más, pl a nagyon is releváns katasztrófa elhárítás.
Ismerve a mindenkori politikai vezetés félelmét a katonai áldozatoktól, abban biztos vagyok, hogy pl nagykövetségek esetleges evakuációs feladatainak megoldására nem fog sor kerülni, mondjuk az elkövetkező 10 évben. Mondjuk ezt valszeg a TEK fogják bízni, bár a honvédség is képes rá, és talán otthonosabban mozog külföldön (legalábbis a potenciális konfliktus zónákban).
A négypárti konszenzus önmagában szerintem nem sokat jelent, bár ennek nagyon örült tegnap az újságíró. Azért van egyetértés most is és az "elmúltnyolcévben" is, mert a pártokat alapvetően nem érdekli a téma, nem lehet vele szavazatokat szerezni. Szakértőik sincsenek nagyon. elég megnézni, hogy mennyi pénzt fizettek ki a pártok a honvédséget érintő kérdések elemzésére az elmúlt években. Nem néztem meg részletesen a 444.hu kimutatását a frakciószerződésekről, de úgy tippelem semennyit. Pedig lett volna rá szükség.
Hende miniszter úr előző nap elmondta a Hir tévében, hogy a költségek miként indokolják az új helikopterek beszerzését. Az LHSN-n van egy átírat erről (ott fent van a video is):
Számokban ugyanis a lehetőségek a következőként mutatnak a honvédelmi miniszter szerint:
Ráfordítások + üzemanyagköltségek repült órára bontva:
- Használt orosz technika nagyjavítása, néhány éves továbbüzemeltetése = 1.2 M Ft/óra üzemeltetési költség
- Használt nyugati technika beszerzése, 20 éves üzemeltetése = 700.000 Ft/óra üzemeltetési költség
- Új nyugati technika beszerzése, 40 éves üzemeltetése = 600.000 Ft/óra üzemeltetési költség
Már a szakportál is feltesz néhány kérdést, hogy miként is kell érteni ezeket a számokat, milyen költségeket tartalmaz és miket nem, de én is kiegészíteném eggyel, amit egy Facebook kommentben is viszontláttam.
Milyen típusra gondol a miniszter, amikor a 600.000 Ft/óra költségek megjelöli. Mert nekem laikusként nyilvánvalónak tűnik, hogy egy új Mi-171-es, vagy egy Augusta-139-es vagy egy CH-53-e üzemeltetési költsége eltérhet egymástól (ugyanez igaz, hogy talán a használt gépek üzemidejére is). megértem persze, hogy egy rövid interjúban ezt nem lehet kifejteni, de talán jobb lett volna -tól -ig adatokat megadni.
Mindenesetre úgy tűnt a tegnap előtti sajtótájékoztatón, hogy a pártok képviselői ilyeneket nem kérdeztek, és nem tudom, hogy a szakértőik (ha vannak) tisztában vannak-e ilyen információkkal. Biztos vagyok benne, hogy egyébként egy politikus idejét meghaladja az ilyen jellegű problémák feszegetése még ha érdekli is. Ha nincs tájékoztatva, vagy csak a hivatalos forrásokat fogyasztja, könnyen odajuthat, ami tavaly nyáron történt állítólag a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság képviselőivel Kecskeméten. Ott a képekből ítélve hatalmas bemutatót kaptak a Honvédségtől. A statikus bemutatón megtekintettek egy MI-24-est, ami úgy volt kiállítva, mintha repképes lett volna. A Honvedelem.hu fényképe szerint rakéták, lőszerek, a pilóták hajózóruhában a gép mellett, minden volt. Csak annyi volt a gond, hogy egy repképtelen múzeumi darabot prezentáltak a képviselőknek. Mondták nekik, hogy repképtelen? Állítólag nem. Feltűnt nekik? Állítólag nem. Tudhatták volna? Igen. Ha személyesen elmentek volna egyszer is, vagy ha lettek volna szakértőik.
Abszolút üdvözlöm, hogy a miniszter úr egyre nagyobb teret szentel a transzparenciának, az átláthatóságnak, de szeretném felhívni az ő figyelmét is (és főleg azokét, akik szervezik a HM a dolgokat), hogy ebbe értsék bele azokat a szakértőket is, akik nem a pártok vagy a HM alkalmazottjai. Ők nem olyan okosak mint a HM szakértői vagy a Honvédség katonái, ez tény. Viszont más, tágabb összefüggésben látják a dolgokat, intézményi emlékezettel rendelkeznek, nem korlátozza a véleményüket és a gondolkodásukat a felettes, hivatali elvárások (szörnyű, hogy ezt egyáltalán magyarázni kell).
Azért lenne szerintem szükség külső szakértőkre, mert nélkülük bizonyos nagyon fontos kérdések el fognak sikkadni. Például, hogy mi a biztosíték arra, hogy az új gépek valóban negyven évig fognak működni és nem dobjuk ki őket 18 év után mint a MIG-29-eseket, amelyek a közvélekedés szerint nagyrészt elrohadtak a karbantartás hiánya miatt. Az részben a pénzen múlott, amelyet a politikai vezetés nem biztosított (gondolom másnak is volt ebben szerepe). 1993-ban 300 USD értékben kaptuk őket, 2011-ben már csak 4 volt üzemképes, amikor kivonták őket. Ez a pazarlás.
Az újonnan beszerzett Gripeneket a beszerzés után még évekig nem tudták megfelelő hadrafoghatóságban tartani. Hogy nem a Gripenekben volt a hiba, arra a csehek a példa, akiknek ez nem okozott gondot. Hol volt a összpárti egyetértés a kérdés orvoslására? Hol voltak az ellenzéki pártok szakértői?
Ha elköltünk majd 100 milliárdot (ez a teljes HM költségvetés durván egyharmada) új szállítóhelikopterekre, érdemes lesz arra is figyelni, hogy a pilótáknak legyen ideje repülni velük. Zord Gábor megírta anno, hogy a Gripen pilóták nem tudtak repülni, mert nem volt pénz a kerozinra. Ez röhejes, szánalmas sajnos.
Tavaly a helikopterpilóták 15-65 órát repültek a miniszteri válasz szerint. 56 hónap van egy évben, azaz a szerencsésebbek alig több mint egy órát repültek hetente. (Nem tudom ebben benne van-e az Afganisztánban lenyomott missziók, ahol intenzíven repültek négy hónapig). Szomorú anélkül is, hogy messze lemaradunk ebben is a NATO normáktól.
A 100 milliárdnyi helikopterekhez képest tehát az elkövetkező években szükség lesz biztosítani a megfelelő karbantartást és kerozint is (átképzést meg egyebeket említi az LHSN.hu), ahhoz, hogy ne játékszerként rohadjanak majd a betonon. Ezt nem csak meg kell majd kérdezni a következő négypárti egyeztetésen, de utána folyamatosan az asztalon is kell tartani a beszerzés után.
Lesznek erre források? Nem tudom, de honvédség költségvetése 2016-tól 0,1 százalékkal fog nőni, ami elvileg (főleg ha a gazdaság is nő) növekvő forrásokat fog jelenteni. Ezt Hende miniszter úr ha jól emlékszem egy másik nyilatkozatában a honvédség modernizálására szeretné majd fordítani (nagyon helyesen).
Zárásként egy személyes gondolat. Mint írtam, meglepődve hallottam, hogy négypárti egyeztetés volt kedd délelőtt.
*** Tegnap kaptam egy emailt a HM Sajtóosztálytól, ami egy korábbi, a négypárti sajtótájékoztatóra szóló meghívó volt, és amiben én is ott voltam a címzettek között. Bár nem emlékszem így sem, de a továbbított emailnek jobban hiszek, mint a saját emlékezetemnek, így azt kell mondanom, biztos meg lettem hívva.
Üdv.
VálaszTörlésNagyon úgy néz ki, hogy 3 db Bae-146-os szállítógép kerül beszerzésre. Szerintem ez nem a legjobb ötlet mivel az An-26 kivonásával elveszítjük a következő képességeket:
1. ejtőernyős deszantolás
2. teherdobás
A fentiekre a Bae-146 nem képes
3. légi felderítés (Nyitott Égbolt)
Valószínűleg a következő Bae-146 változat lesz rendszeresítve:
VálaszTörléshttp://www.raf.mod.uk/news/archive/32-the-royal-squadron-aircraft-18042013
Még nem tudni biztosan, hogy bérelni vagy lízingelni fogjuk-e a gépeket...
Köszönöm, még nem is hallottam semmit erről. Ejtőernyős desszantolás helikopterből, nem megoldás?
VálaszTörlésA Nyitott égbolt az valóban jó kérdés.
Korlátozott pénzből ne lehet minden. Mit csernénk három ilyen géppel?
Sebesség? Teher? Fenntartás? Hadrafoghatóság?
wp
w.p.
VálaszTörlés"Mit csernénk három ilyen géppel?"
- A jelenlegi 5 db An-26-ost
w.p.
VálaszTörlés"Ejtőernyős desszantolás helikopterből, nem megoldás?"
- Ez inkább amolyan szükségmegoldás (magyar specialitás).
Csak megjegyzem, hogy nem is olyan rég speciális ruházatot rendszeresített a honvédség nagy magasságból való ugráshoz, már csak a repülőgép fog hiányozni...
3 db ancsa megmarad
VálaszTörlésA 3 db ancsa helyett később megfelelő lenne 3 db C-27J Spartan vagy CASA C-295.
VálaszTörlésEgy a témához kapcsolódó cikk:
VálaszTörléshttp://www.origo.hu/techbazis/20130301-modern-szarnyas-tevekre-ahitozik-a-magyar-honvedseg.html
Így variálható a BAE-146-os raktere
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=rlvD0NmIV5k
Ne mááár! Megint kezdődik a barkácsolás, meg a sufnituning. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell állandóan szarakodni. Vannak olyan gépek, amik pont jók lennének (Casa, meg a Spartan pl.) Mindenhol beváltak, mindegyik üzemeltető elégedett velük, compatibilisek, stb. Miért nem lehet nálunk is olyan értelmesen átgondolni a dolgokat, mint a lengyeleknél? Szerintem.
VálaszTörlésÁllami légiszállító flotta megteremtésén dolgozik a kormány. A flotta előreláthatóan háromtagú lesz, és pótolja majd a hamarosan kiöregedő An–26-os „Ancsákat” – mondta a Magyar Hírlapnak Hende Csaba.
VálaszTörléshttp://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=192291
Már kiírták a szállítógépek beszerzésére vonatkozó tendert:
VálaszTörléshttp://honvedelmibeszerzes.kormany.hu/download/a/3a/00000/RVFELH77000_13-13_028.pdf
KÖszönöm
VálaszTörléswp
Ismerve a mindenkori politikai vezetés félelmét a katonai áldozatoktól, abban biztos vagyok, hogy pl nagykövetségek esetleges evakuációs feladatainak megoldására nem fog sor kerülni, mondjuk az elkövetkező 10 évben. Mondjuk ezt valszeg a TEK fogják bízni, bár a honvédség is képes rá, és talán otthonosabban mozog külföldön (legalábbis a potenciális konfliktus zónákban).
VálaszTörlésMiért is fél a politikai vezetés az esetleges katonai áldozatoktól? És a TEK áldozatoktól miért nem?