Camp Bastion elleni támadás stratégiai jelentőségéről

Egy katona ismerősöm írta ezt a pár gondolatot, annak kapcsán, hogy a Helmándban történt látványos és újszerű támadásnak milyen következményei lehetnek a jövőre nézve az ISAF és az ANSF viszonyában, illetve általában a NATO afganisztáni jelenléte kapcsán. ezúton is köszönöm.

A Camp Bastion elleni támadást nyugodtan nevezhetjük egy, az ellenállók által végrehajtott különleges műveletnek, amely – a potenciálisan elért hatásokon keresztül – a hadjárat sikerét esetleg döntően befolyásolhatja. Kis csoportban; váratlanul és újszerű harceljárást alkalmazva; az „átlagos” ellenállónál jobban kiképezve és – főleg – előkészítve, begyakorolva és koordinálva végrehajtott katonai művelet a helmandi szövetséges erők műveletek végrehajtására való képességét komolyan befolyásolta. 

Szeptember 14-én ellenállók egy kisebb csoportja sikeres támadást hajtott végre a Helmand tartománybéli Camp Bastion ellen. A támadásnak számos szövetséges katona esett áldozatul halottak és sebesültek formájában, illetve harcképtelenné vált nyolc darab vadászbombázó, továbbá megrongálódott több reptéri létesítmény. Ennyit mindenki tud, aki a híreket többé-kevésbé követi – sokkal többet nem, mert egy ekkora támadáshoz képest szokatlanul szűkszavúak a beszámolók. A támadással kapcsolatban jellemzően leginkább az annak részleteit firtató kérdések merülnek fel az online és offline kommentelőkben: Hányan voltak a támadók? Hol hatoltak be a bázisra? Hogyan, milyen eszközzel semmisítették meg a repülőgépeket? Honnan szereztek amerikai egyenuhákat, fegyvereket, igazolványokat (már ha rendelkeztek ezekkel)? etc. 

Valószínűtlen, hogy a válaszok nyílt forrásból a közeli jövőben elérhetők lesznek. A „jó hír” az, hogy „nagy kép”, vagyis az afganisztáni NATO művelet egésze szempontjából meglehetősen irrelevánsak is volnának a válaszok. Az igazi kérdés az, hogyan befolyásolja a 2012. szeptember 14-én elkövetett támadás a hadjárat kimenetelét? Mert hogy a támadás stratégiai jelentőségű – vagyis a hadjárat kimenetelére komoly hatással járó – volt, ahhoz nemigen férhet kétség.

Nehéz nem észrevenni a trendek változását az afganisztáni ellenállók súlypontképzésében. Az idei „harci szezonban” elterjedtté váltak az ún. green-on-blue típusú támadások. Ezek – amellett, hogy több tucat szövetséges katona életét követelték – egyértelműen a NATO fő erőkifejtése ellen irányulnak.

Az ANSF és az afganisztáni NATO erők egyes tagjai közötti bizalom megrendülése alapvetően veszélyezteti az ISAF „exit strategy” feltételeinek kialakulását. A szövetségesek kivonulási stratégiája arra épül, hogy a kivonulás évekkel ezelőtt kitűzött idejére az afgán kormány olyan fegyveres erőkkel rendelkezik, amelyek képességüket és kapacitásukat tekintve – bizonyos mértékű és tartalmú támogatással – alkalmasak az ország biztonságának garantálására. Ennek megfelelően a NATO erők fő feladata az ANSF erőinek kiképzése, felkészítése, felszerelése, valamint közös műveletek végrehajtásával az ANSF műveleti képességének fejlesztése, és persze demonstrálása a lakosság, valamint az ellenállók számára. A szövetséges és afgán katonák és rendőrök nem csak a napi kiképzés vagy közös műveletek során „vegyülnek” egymással, hanem esetenként többé-kevésbé közösen is vannak elhelyezve a fogyatkozó számú szövetséges vagy a növekvő számú afgán bázisok egyikén.

Nem nehéz elképzelni, mekkora kárt tesznek a green-on-blue incidensek a közös tevékenységhez és szoros együtt, egymás mellett éléshez szükséges kölcsönös bizalomban. A szövetségesek – egyébként sem feltételnül töretlen – bizalma folyamatos gyanakvássá válik, és – az ISAF egyik magas beosztású tagja megfogalmazásában – „eljutottunk odáig, hogy nem bízhatunk ezekben az emberekben”. Ennek megfelelően a kiképzést és a közösen végrehajtott műveleteket a közelmúltban  részben fel is függesztették egy időre. Hiába rendkívül alacsony (statisztikailag) az ANSF soraiban az esetleges,  szövetésges katonákkal szembeni ellenérzéseket tettelegességig vinni hajlandó katonák és rendőrök aránya, a szövetséges katonák bizalmatlansága keserűséget, csalódottságot szülhet az azzal naponta szembesülő afgánokban. Velük persze könnyebb dolga van az ellenállók „toborzóinak”, és esetleg könnyebben rávehetők újabb green-on-blue elkövetésére, mivel személyesen is megtapasztalták az „idegenek” bizalmatlan – esetleg  „szimplán csak” kulturálisan érzéketlen – viselkedését. Ezzel beindulhat egy önmagát gerjesztő, rendkívül kedvezőtlen folyamat, amely komolyan veszélyeztetheti az ISAF kivonulási feltételeinek elérését.

Általában a green-on-blue és a legutóbbi, false-blue-on-blue olyan jelenségek, amelyektől egyformán töri a frász a GI-t, a négycsillagost és a politikust. Hatásukat jól mutatja, hogy az ISAF - első felindulásból hozott, és vélhetően pótcselekvésként – komoly adminisztratív „garanciákat” vezetett be az ANSF kiképzését és az afgánokkal közösen végrehajtott műveleteket illetően. Ennek egyik következménye feltételezhetően a kevesebb kiképzésre fordítható idő és ritkábban végrehajtott közös műveletek lesznek majd. Viszont a tervezett csapatkivonás „visszacsinálása” nyilván fel sem merül, nem is merülhet. Kivonulás mindenképpen lesz, ez már régen nem katonai, hanem politikai kérdés; Obama elnök újraválasztási kampányának is egyik fő témája a „kihoztam a srácokat Irakból, és hazahozom őket Afganisztánból”. Az erők nagyobbik része kivonásra kerül, ehhez nem fér kétség. Az már annál inkább kétséges (még felvetni is közhely), mennyire lesz addigra felkészült ANSF a feladatok átvételére és önálló, hatásos tevékenységre? Milyen lesz a környezet, amelyben munkájukat végzik majd az országban maradó szövetséges tanácsadók?

Olyan támadásokat mint a Bastion elleni, nem kell hetente végrehajtania az ellenállóknak ahhoz, hogy a kívánt hatást elérjék. A szövetséges halottak, sebesültek és a megsemmisült eszközök, infrastruktúra a háború egészét illetően fájó, de – a „nagy nemzetek” esetében, katonai szempontból – pótolható veszteségek. Ennek is van persze komoly kockázata, mert egy kisebb kontingens katonái elleni hasonló támadás esetleg a teljes kontingens idő előtti kivonásához vezethet. A fejekben, a gondolkodásban, a nehezen kiépített bizalomban okozott kedvezőtlen változásokat ezzel együtt is sokkal nehezebb lesz kezelni. Amelyik fél gyorsabban alkalmazkodik ehhez az új helyzethez a rendelkezésre álló kettő évben, az nem veszít. Győztest persze mindkét fél hirdet majd, csak a győzelem kritériumai és az indoklás lesznek alapvetően különbözők.

Nekem egyébként az volt először a nagy kérdés, hogy minek kellett ehhez amerikai egyenruha, ha egyébként a dróthálón vágtak maguknak lyukat. Ezt a helyi viseletben is megtehették volna. Így, hogy már tudni, hogy bent mi történt, azt gondolom, hogy az amerikai egyenruha adhatott nekik néhány perc előnyt, amíg rájöttek a katonák, hogy kiket is kell üldözniük.

Az elemzés végén még annyit, hogy a támadás után a tálibok nyilvánosságra hoztak egy videofelvételt, amelyben a jövőbeni támadókról készült, mutatja őket a felkészülés, a tervezés a kiképzés során. Ezt a videot meg lehet nézni az alábbi CBS híradó részeként. A CBS anyagban van grafika is, hogy honnan, milyen irányba, hány csoport miket célozva hajtotta a végre az akciót. Kiderül belőle, ami re nem figyeltem eddig, hogy a fueling station és a repülőgépek mellett a harci helikopterek  voltak a harmadik célpontok, ám úgy tűnik odáig nem jutottak már el a támadók.

Nem, sajnos nem tudom beilleszteni csak a linkjét. De mégis 

Ezt itt az ábra a támadásról a videoból

Bár a gépek pótolhatók az okozott kár jelentős, a olvastam híreket 150 és 200 millió dollárról. Az amerikai tengerészgyalogság hat AV-8B Harrierje megsemmisült, és meghalt a a detachment parancsnoka, Lt. Col. Christopher Raible is.

Óóóóó és majd el felejtettem, mi ennek a magyar tanulsága? Szeptembertől a magyar katonák őrzik a Kabuli Nemzetközi repülőteret, amelynek egyik oldalán több tucat afgán szállító és harci helikopter pihen a betonon, mellette pedig az ISAF harci helikopterei és szállítógépei. Gondolom egy ideig teljes készültségben csücsültek a mieink most meg elemzik a tanulságokat.