hétfő, július 02, 2012

"Tavasz a Konar folyó völgyében"

Kezembe kaptam a legfrissebb Honvédségi Szemlét és sok érdekes cikk mellett van egy különösen érdekes  Tavasz a Konar folyó völgyében címmel. Biztos voltak már korábban is írások a szakfolyóiratokban a légimentorok tevékenységéről (most beszéltem Trautmann Balázzsal,  aki a Honvédségi Szemlében írt erről), de bevallom engem ezekből is csak azok a történetek érdekelnek, amelyek arról szólnak, hogy milyen kalandok voltak, mit tanultak a kinti munkából a katonák.

Ebből a szempontból a mostani egy jó cikk (sőt az utána következő is "Welcome to Kabul avagy magyar repülő-műszakiak Afganisztánban"), mert dokumentálja: Ezen a napon a magyar mentorcsoport történelmet írt: a második világháború óta először hajtott végre a magyar légierő „éles” műveleti repülést háborús terület felett. Persze túl ezen az is kiderül, hogy miért is nehéz meló Mi-35-ösössel magas afgán hegyek között repülni, tankolni, számolgatni. Mikor ilyen cikket olvasok, azt gondolom, minden katona jól ír :)

Kezdetben az AMT csak olyan repüléseken vehetett részt, amelyek gyakorló jellegűek voltak. Onnan is rengeteg anekdota kering, amiket még nem láttam leírva (lövészet az afgán pilótákkal), majd jött a változtatás: 


Kezdetben az MH Légi Kiképzés-támogató Csoport csak kiképzési repüléseken vehetett részt,  kiérkezésünk  után  nem  sokkal  azonban a MH ÖHP parancsnoka módosította az AMT műveleti utasítását: a kontingens jogosult lett kizárólag  ISAF–ANA–AAF-fennhatóság alatti műveleti célú repülések végrehajtására is. 


Nem tudom, hogy miért történt? 1. Ránk szóltak a ISAF/NATO-ból? 2. Egyszerűen a kezdeti tapasztalat szerzés után, előreléptünk? 3. Katonai/politikai vezetés egyszerűen bevállalta?

Ez talán így nem mond sokat, de szerintem nagy  jelentősége van a lépésnek, mert mint a történetből is kiderül ez már veszélyesebb egy fokkal mint csak a kiképző repülések. Tény, hogy nem gyakorta lő le az ellenállás helikoptereket, de előfordul minden évben (a meghibásodásról nem is beszélve). Képzeljük el a magyar pilótákat valahol Kunar erdeiben? Mint mondana itthon a politika?

Már csak egyetlen dolog hiányzik, hogy az a történet is leírásra kerüljön majd, amikor a magyar pilóták valami durva lövöldözésben is részt vettek. Nem tudom, hogy volt-e ilyen, komolyan.


Egyébként a folyóirat elején és végén is van egy-egy jó összeállítás a külföldi katonapolitikai hírekből. Így együtt már megérné a pénzét, ha nem lenne ingyenes is elérhető.

7 megjegyzés:

  1. Névtelen6:36 du.

    Nincs ennek ONLINE verziója?

    Korábban gyűjtögettem én is őket, de aztán elfelejtették kitenni, utána pedig tárgytalan lett :)

    VálaszTörlés
  2. Névtelen10:09 du.

    Be van linkelve az online verzió.
    wp

    VálaszTörlés
  3. Itt mindig metaláljátok az összeset, az újakkal együtt.
    http://ekonyvtar.zrinyimedia.hu/cikk/

    VálaszTörlés
  4. Névtelen7:15 du.

    A kabuli mentorcsoport már korábban is repült éles bevetéseket együtt az afgánokkal, csak az nem volt publikus.

    VálaszTörlés
  5. Névtelen7:22 du.

    Magyar Honvédból jelenleg a januári az utolsó, bár tegnap kaptam rá ígéretet, hogy ezt korrigálják.

    Elég hihetetlennek tűnne, hogy éles bevetéseket repültek volna VKF, meg nemzeti megkötések ellenére, nem?
    wp

    VálaszTörlés
  6. Névtelen7:01 du.

    Ha együtt repült az afgánnal, akkor ez még belefért! Egyébként hogy is hangzik az ő nemzeti megkötésük?

    VálaszTörlés
  7. Névtelen9:19 du.

    Az új vagy a régi?
    wp

    VálaszTörlés