Eszembe jutott, mi lenne ha reklámoznám magam egy kicsit, azaz amit csináltam. Főleg úgy, hogy most nincs nagyon írni időm.
Asszem keveseknek tűnt fel, hogy tavaly ősszel megjelent a Seregszemle folyóiratban egy hosszú kb 16 oldalas interjúm Lippai Péter ezredessel, aki a PRT-10 parancsnoka volt Baghlanban 2010 augusztusa és 2011 március között (remélem pontos voltam).
Az interjú különlegessége - ha mondhatok ilyet - abban állt, hogy a parancsnokot nem elsősorban a PRT katonai részének eredményeiről, érdekes hétköznapjairól kérdeztem, arról úgy is mindig értesülünk :)))
Arról kérdeztem Lippai Pétert elsősorban, hogy mi a franc történt Baglan tartományban azalatt a hat-hét hónap alatt amíg ő volt a PRT vezetője. Kik voltak ellenállók, a helyi afgán partnerek?
Mert rengeteg minden történt, sőt talán inkább elkezdődött és folytatódott. Felfejlődtek a németek, megérkeztek az amerikai kommandósok (bocsánat: különleges műveleti erők vagy hogy), soroztak az Apachok, éjszakai kiemelések, milíciák szervezése, volt harcokban az OMLT és RPG-vel seggbe lőtték a PRT egyik konvoját (tényleg egyszer ezt is meg kellene írnom egy szép esszében). Ez utóbbiról asszem nincs szó a beszélgetésben :)
Szóval ha valakit érdekel a környezet is, amiben a PRT működik, akkor ez a frankó olvasmány.
Seregszemle 2011/3. Ez itt egy nagy PDF fájl, amiben benne van az egész lapszám. Beszélgetés a PRT-ról a címe.
Aki nem tudja letölteni, annak itt van csak az interjú egy új kezdeményezésünk (Modern Magyar Békefenntartás) weboldaláról.
A Seregszemlés cikk annyival jobb, hogy mégis ott jelent meg eredetiben, és ott van egy előszó is, hogy mi a halál ez a MMB projekt.
Ha sikerül, majd készül egy interjú Boldizsár Gáborral is, aki a Lippai Péter előtt volt PRT parancsnok, az ő ideje alatt kezdődtek a műveletek, meg minden.
Sőt ha sikerül minden PRT parancsnokkal készítek ilyen interjút, aki szóba mer állni velem. Vagy még felébredek előtte?
Leültem, hogy beleolvassak aztán itt ragadtam.
VálaszTörlésNagyon érdekes interjú lett, és különösen tetszik az a kép, amit egy PRT parancsnok feladatairól, mélységükben, kaptam.
Köszönjük.
VálaszTörléswp
Elolvastam, érdekes volt.
VálaszTörlésValami hozzáértő mondja már meg nekem, hogy Miért nem használják a BTR-eket kint? Nem IED álló?
Mert BTR-80A 30mm-ese az tekintélyt parancsoló lehetne.
@Névtelen
VálaszTörlésA BTR sok tekintetben az MRAP vagy HMMWW alatt teljesít. Mondjuk az egyik ilyen dolog, hogy nem férsz el benne és nem látsz ki belőle, úgy ahogy a fentebb nevezett járművekből. Annyival több védettséget nem ad, ellenben a helyi lakosokban rossz érzéseket kelthet, mivel hasonlókat láthattak már a 80-as években.
Azonban a terepjáró képessége mintha jobb lenne, alacsonyabb és széles is, vagyis nem fej nehéz.
Lehet, hogy én számolok rosszul, de LP nem a kilences parancsnoka volt? A 10-esben egy SZB volt a főnök és most van kint a 11-es váltás RR ezredessel. Egyébként a BTR-k - nagyon meglepően - egyáltalán nem váltanak ki rossz érzéseket az afgánokból. Sőőőőt! Ezt tapasztalatból mondom! Viszont a magyar katonák sokkal kevésbé bíznak benne - érthető módon - mint az amerikai gépekben. Elég abba belegondolni, hogy elég sok elrettentő mementó-BTR fekszik még az utak mentén! De ha valakit érdekel, akkor nyugodtan hasonlítsa össze a technikai adatokat! Az új Humvee-k és a Maxx Pro-k generációval előrébb vannak a legtöbb területen főleg abban a feladatban, amire használják a járműveket. Nem a 30-as hatóerejével van a gond, de az irányzó mechanizmus már elgondolkoztató! (Reakcióidő az esetek többségében 100 m-en belüli tűzharc során biztosan éreztetné a hatását!)
VálaszTörlésBocsánat, nem akartam tiszteletlen lenni: a tízesben SZB alezredes volt a parancsnok.
VálaszTörlésElszámoltam, tényleg a 9-es, micsoda kapitális baki :)
VálaszTörlésköszönöm
wp
wp, néha még Te is tévedhetsz:)
VálaszTörlésJavaslom RRt (van néhány érdekes dolga) KF-et és ha még "nem volt meg" SZL-t mindenképpen.(De szerintem vele már biztosan interjúztál, asszem kétszer vagy háromszor is ő volt a PK) És ki ne hagyjam a Sándor testvéreket.